Cigánynak lenni

Magyarországon

Jelentés – 2003:

látványpolitika és megtorpanás

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

Szerkesztette: Kállai Ernô és Törzsök Erika

Budapest

Kiadja az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

1093 Budapest, Lónyay u. 24. félemelet 1.

Levelezési cím: 1461 Budapest, Pf. 362.

Telefon: (+36 1) 216 7292, 456 0779, fax: (+36 1) 216 7696

Internet: www.eokik.hu • E-mail: minor@eokik.hu

Felelôs kiadó: dr. Törzsök Erika igazgató

Minden jog fenntartva.

Fotók: Horváth M. Judit

Borító: AVARRO Grafikai Stúdió Kft.

Nyomdai elôkészítés és nyomás:

Stúdió MolnART, (+36 20) 203 9961

E-mail: info@molnart.hu

TARTALOM

Elôszó 5

I. Válogatás a magyarországi romákat érintô

2003-as eseményekbôl 10

II. A cigányság helyzetének változásai

az országos reprezentatív kutatások tükrében 41

III. A romapolitika sarokpontjai és finanszírozása 54

IV. Oktatás

1. Az integrációs normatíva hatása a közoktatásra 65

2. A roma tanulók közoktatási integrációjának esélyei 84

V. Romák és romaügyek a hírekben 108

VI. Társadalmi, politikai események 126

A jelentés a következô szakértôi tanulmányok alapján készült:

Kronológia (a Népszabadság, a Romapage és

a Rom.net internetes archívuma alapján) – Kállai Ernô

A cigányság helyzetének változásai az országos reprezentatív

kutatások tükrében – Kemény István

A romapolitika sarokpontjai és finanszírozása – Zolnay János

Az integrációs normatíva hatása a közoktatásra –

egy pedagógus szemszögébôl – Báder Iván

A roma tanulók közoktatási integrációjának esélyei – egy kutató

szemszögébôl – Zolnay János

Romák a sajtóban – Zolnay János

Társadalmi, politikai események – Kállai Ernô

ELÔSZÓ

A 2002-es választások után hivatalba lépett szocialista-liberális kormány nemcsak a

szegénységet enyhítô jóléti fordulatot és határozott diszkriminációellenes politikát

ígért, hanem egy olyan társadalompolitika megalapozását is, amely az 500-600 ezres

magyarországi romaközösség helyzetét érdemben javítja.

A 2003-as év folyamán azonban a 2002-ben megindult alapvetô szemléletváltást,

– melynek során a kormány megfordította a jóléti elosztás korábbi ciklusban kialakított

trendjét – nem követték valódi változások. Sem világos elosztási elvek megfogalmazására,

sem az aktív munkaerô-piaci eszközrendszer, sem a munkanélküli-ellátás

rendszerének megváltoztatására nem került sor. A beindított, romákat célzó képzés és

foglalkoztatási programok, illetve a piaci foglalkoztatást segítô támogatások a roma

társadalom töredékét érték csak el, hatékonyságuk jelentéktelen. A romatársadalom és

a többségi társadalom közötti feszültség tehát nem is csökkenhetett.

A problémák másik nagy körét abban lehet felfedezni, hogy – mint azt Zolnay

János, az EÖKK munkatársa egyik tanulmányában írja – a „ nagy rendszerek” számára

a romák szükségképpen „ láthatatlanok”, hiszen az ellátások és szolgáltatások

címzettjei között Magyarországon senki nem tehet különbséget etnikai alapon. A

romák pozíciójára az ellátásokon belül csak társadalmi, jövedelmi, iskolázottsági

helyzetük alapján lehet következtetni. Az összesített, ún. „ romabüdzsé” viszont

egyaránt tartalmaz kifejezetten romákat célzó projekttámogatásokat és olyan kiadásokat,

amelyeknek nincs etnikai címkéje. Továbbá súlyos következményekkel jár az

is, hogy a romatámogatások összegzése tartalmaz olyan tételeket, amelyek a romák

társadalmi integrációját segítik (pl. a Gandhi Gimnázium támogatása) és olyanokat

is, amelyek a gyakorlatban fokozzák kirekesztésüket (a több jogcímen igényelhetô

kiegészítô oktatási normatíva). Így a „ láthatatlanság” elve jó lehetôséget teremt a

súlyos kérdések látszólagos elszámolására, anélkül, hogy az érintettek éreznék

helyzetük javulását. Ahhoz, hogy ôk is érezzenek valami változást, be kellene látni,

hogy a romaügy szükségleti oldala nem számszerûsíthetô ágazati logika szerint.

A mindenkori kormány – így a Medgyessy kormány is – csak úgy tesz, mintha ágazati

logika szerint finanszírozná a romákat. Magyarországon a „ romaügy” kormányzati

konstruálása és finanszírozásának ágazati logikája azt a látszatot kelti,

mintha alkukról volna szó, holott a kormányzati romapolitikának nagyságrendileg

többet kellene jelentenie, mint egy középtávú intézkedéscsomag feladatainak éves

lebontása és az ahhoz rendelt romabüdzsé kialakítása. Ez a szemlélet nem vet számot

azzal, hogy a romák lakhatási, képzettségi, munkapiaci hátrányait részben a

szegénységük, részben a diszkriminációjuk, részben pedig kulturális sajátosságaik

magyarázzák. A romák esélyeit elsôsorban a már említett „ nagy rendszerek”, fôként

a közoktatás, a jóléti újraelosztás, a foglalkoztatáspolitika, a lakástámogatási rendszerek

stb. finanszírozása határozza meg.

Az egymást követô kormányok által kialakított gyakorlatot a 2002-es kormányváltás

után, 2003 során a romák nemhogy megváltoztatni, de még csak befolyásolni

sem tudták. A 2003-ban megismételt országos cigány önkormányzati választás eredményeként

létrejött új Országos Cigány Önkormányzat messze nem az a nagy politikai

súllyal rendelkezô testület, amely befolyásolni tudná a nagypolitikát. Az új

OCÖ nem tudta megváltoztatni a helyzetet, már csak azért sem, mert élére olyan cigány

politikus került, aki hatalomra kerülése elôtt a kisebbségi önkormányzati rendszert

károsnak, az „ intézményes szegregáció” egy formájának, ebbôl következôen

megszüntetendônek ítélte. Három hónap után a fôvárosi roma és nem roma értelmiség

által támogatott Horváth Aladárt megbuktatta a vidékrôl jövô, sikeres vállalkozó

Kolompár Orbán, aki a vidéki roma politikusok támogatását élvezte és élvezi.

Csakhogy ezek a politikai játszmák a romapolitika és a roma lakosság presztízsét is

romboló botrányok során mentek végbe, folyamatosan csökkentve ezzel az intézmény

érdekérvényesítô lehetôségeit.

A kialakult helyzet alapvetô oka az általános magyarországi belpolitikai játszmák

szisztémája, illetve a kisebbségjogi szabályozás elégtelensége.

Annak ellenére, hogy a parlamentbe elôször került be négy cigány származású

képviselô, a romák nehéz és kilátástalan helyzetére nem sikerült hatásosan felhívni

az országgyûlés figyelmét. Az év folyamán a négy képviselôbôl kettô még „ szûzbeszédét”

sem tartotta meg a parlamentben, a másik két képviselô, Farkas Flórián

és Teleki László összesen alig 22 percen keresztül ismertette képviselôtársaival a

romák problémáit.

A romaprobléma alacsony hatékonyságú kezeléséhez 2003 során hozzájárult a romapolitikai

államtitkári jogkör közjogilag ingatag volta, továbbá a kormányzati struk-

túrán belül történô folyamatos változás, illetve a változásokhoz társuló döntésképtelenség.

Elôször Kiss Elemér kancelláriaminisztert váltotta Kiss Péter miniszter, majd

a 2003-as év közepén Lévai Katalint esélyegyenlôségi tárca nélküli miniszterré nevezték

ki. Lévai Katalin kinevezése révén véglegesen gyôzedelmeskedett Magyarországon

az a koncepció, amely tagadja a „cigánykérdés” létét. Az új miniszter – akihez a

Miniszterelnöki Hivatalból átkerült a „ romakérdés” – politikai elképzelése szerint az

esélyegyenlôségi politika kezeli – a fogyatékosokkal és a nôkkel együtt – a romák

helyzetét is. A teljesen különbözô típusú problémákkal küszködô, más és más megoldásokat

igénylô csoportok egy közösséggé tétele sikertelenségre ítélte a politikát, s az

egyébként sajátos módon hátrányos helyzetben levôket egymás ellen tudta fordítani a

költségvetés elosztásakor.

Ebben a felfogásban készült el és került elfogadásra az évek óta hiányolt és az Európai

Unió által is elvárt ún. antidiszkriminációs törvény (2003. évi CXXV. törvény az

egyenlô bánásmódról és az esélyegyenlôség elômozdításáról). Ebben ugyan pótolta a

jogalkotó a régió adósságát és meghatározásra kerültek a diszkrimináció fajtái, ám e

pozitívum mellett ugyanakkor súlyosan problematikus is a törvény, mivel a romákat

sújtó kiterjedt diszkriminációs gyakorlat a mozgássérültek ügye és a nemi identitás

kérdése mellé lett besorolva. Nem beszélve arról, hogy nem jött létre az az intézményrendszer,

amely feltárná és szankcionálná a kirekesztô magatartást. Létrejött tehát egy

szükséges jogszabály, hatásos szankciórendszer nélkül.

Sajnos 2003-ban még rosszabbul járt a kisebbségi törvény új koncepciójának

ügye. A kisebbségi választások, valamint a kisebbségi önkormányzatok mûködése során

tapasztalt, sokszor lehetetlen helyzetek arra ösztönözték a jogalkotókat, hogy felgyorsítsák

a reformot. A kisebbségi névjegyzék, a passzív és aktív választójog azonban

hosszú viták sorát nyitotta meg. Elkészült ugyan egy újabb törvénytervezet, de

parlamenti elfogadására nem került sor.

A 2002. évi kormányváltás után létrehozott roma-intézményrendszer folyamatosan

erodálódott. A Romaügyi Tanács a 2003-as év során fokozatosan protokolláris

testületté vált, a Romaügyi Hivatal pedig – amely az eredeti szándékok szerint stratégiai

tervezéssel foglalkozó és irányító szervezet az államigazgatásban – kezdettôl

fogva ingatag alapokon állt. A stratégiai tervezés során ugyan új szemléletû program

alakult ki, mely megvalósítása esetén minôségi elôrelépést jelenthetett volna a romák

számára, de a tárcaközi egyeztetések folyamán világossá vált, hogy ennek kivitelezése

a bevezetôben jelzett problémák miatt lehetetlenné vált. Egy ilyen átfogó programot

ugyanis csak teljes feladat- és forráskoncentráció segítségével lehetne megvalósítani.

Ehhez azonban a politikai akarat hiányzott. A szaktárcák a korábbi gyakorlatot

kívánták folytatni, melynek során maguk határozzák meg milyen, a romák számára

is elérhetô programot kívánnak megvalósítani és erre milyen anyagi forrást biztosítanak

saját költségvetésükbôl. Az évtizedes sikertelen és beidegzôdött legegyszerûbb

gyakorlat kapott további politikai támogatást. Egyre inkább eluralkodott az a felfogás,

miszerint „ cigánykérdés márpedig nincs”. Ez, a kormányzati szinten egyre elfogadottabbá

váló politikai felfogás eleve eredménytelenségre kárhoztat[RTF annotation:

]valamire minden olyan intézményt és programot, amely kifejezetten csak a romákat

célozza meg, s az ilyen típusú intézkedéseket egyfajta szegregációs folyamat

részének tekinti. Az úgynevezett esélyegyenlôségi politika lép elôtérbe, amelyben

nincs külön cigányokkal foglalkozó program, hanem a megoldandó kérdéskörök

egyikeként kezelik a romakérdést. Ez a politikai gondolkodás a Romaügyi Hivatal

teljes csôdjét jelentette. Stratégiai programjait nem tudta megvalósítani, a hivatalt

egyre inkább „bedarálta” az államigazgatás.

Mindezek következtében a kormányzati romapolitikát látványos, de a romák tömegeit

nem érintô kérdések határozták meg. 2003 végére megpecsételôdött a Romaügyi

Hivatal sorsa. Létrejött az Esélyegyenlôségi Kormányhivatal, aminek egyik fôigazgatóságához

rendelték a romaügyet, tulajdonképpen fôosztályi szinten. Ez legalább

olyan rossz döntés, mint amikor az elôzô kormány idején az Igazságügyi Minisztériumhoz

rendelték a cigánykérdést. A romapolitikai államtitkárság ebben a helyzetben

közjogilag még inkább légüres térbe került. Ám ha „ nincs romaügy”, ez a helyzet

törvényszerûen bekövetkezik. Berki Judit, a Romaügyi Hivatal államtitkár-helyettesi

rangú vezetôje nem kívánt tovább asszisztálni a kialakult helyzethez, lemondott pozíciójáról.

Ezzel a kormányváltás után kormányzati szinten biztatóan induló romaügy

kezelését sikerült ellehetetleníteni.

Természetes következménye az eseményeknek, hogy mind az államigazgatásban

szereplôk a kormányzati struktúrán belül, mind a kormányzati struktúrában szerepet

kapott figurák és az Országos Cigányönkormányzat vezetôi között folyamatos az egymásnak

feszülés, a szerepkeresés, illetve a szereptévesztés. Így válhattak 2003-ban a

magyarországi romák a látványos mediatizálás ellenére a belpolitikai játszmák veszteseivé.

Az 500-600 ezres magyarországi romaközösség helyzete pedig érdemben inkább

romlott, mint javult.

A Jelentés – 2003 a fent leírt folyamatokat mutatja be.

Budapest, 2004. november 29.

Törzsök Erika

I. VÁLOGATÁS

A MAGYARORSZÁGI ROMÁKAT ÉRINTÔ

2003–AS ESEMÉNYEKBÔL1

Január

Az általános iskolások közül minden tizedik roma származású. E gyermekeknek több

mint egyharmada cigánytöbbségû osztályba jár. Majdnem minden ötödik iskolás roma

gyerek legalább enyhe fokban értelmi fogyatékosnak minôsül. Az Oktatási Minisztérium

a jövô tanévtôl bevezetendô integrációs normatívával a rendszer alapjaihoz nyúlna hozzá,

hogy az elkülönülést az együttnevelés váltsa fel.

Havonta negyven-ötven magyar roma család tér vissza Kanadából. Ôk azok, akik

az elmúlt fél évtizedben vándoroltak ki, és nem kaptak menedékjogot, letelepedési

engedélyt az észak-amerikai országban. Egyes adatok szerint legalább ötezer magyar

állampolgár folyamodott a kanadai hatóságokhoz menekült státuszért. Közülük vagy

háromszázan tudták meggyôzni az ügyükben vizsgálódó szerveket. A többieket gazdasági

menekültnek nyilvánították, és hazairányították a kanadaiak. Annak idején a

magyar hatóságok olyan ígéretet tettek, hogy minden segítséget megadnak a hazatelepülôknek.

Az ENSZ Fejlesztési Ügynöksége (UNDP) és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet

(ILO) által készített elemzés szerint az Európai Unióba készülô Csehország, Szlovákia,

Magyarország, Bulgária és Románia cigány lakossága a világ legszegényebb övezetének,

Fekete-Afrikának a szintjén tengôdik. Minden tizedik roma folyamatosan, minden második

gyakran éhezik, nincs egészséges ivóvizük, a gyerekek súlyosan alultápláltak, oktatási

esélyük csekély, ezért munkavállalási lehetôségeik akkor se nagyon volnának, ha

nem érné ôket hátrányos megkülönböztetés a származásuk miatt is. A viszonylag magas

születési arányszám mellett elképesztôen nagy a gyermekhalandóság, alacsony a várható

élettartam, és bár maguk a romák „tûrhetônek” mondják egészségi állapotukat, az valójában

katasztrofális. Többszörös hátrányuk és sokszoros társadalmi csapdahelyzetük da-

1 A válogatás a Népszabadság, a Romapage és a Rom.net internetes archívuma alapján készült

cára azonban csaknem felük még így is alkalmanként vagy rendszeresen dolgozik, de

többnyire a fekete- vagy a szürkeszektorban. Jövedelmük azonban olyan csekély (a segélyekkel

együtt is), hogy több mint felét napi túlélésre kénytelenek fordítani. Ha nagyon

megszorulnak, csak uzsorakamatra kapnak magánkölcsönt. A legszegényebb cigányok –

állítja a tanulmány – még a gazdagabb romáktól sem kapnak segítséget. Alakul viszont

„osztályszolidaritásuk” a legszegényebb nem cigányokkal. A közkeletû elôítélettel ellentétben,

a romák óriási többsége csak valódi végszükségben, létfenntartása érdekében lop

és koldul, szégyellve és elítélve magát, hogy erre kényszerült. Valójában a romák zöme

be akar illeszkedni (integrálódni) a társadalomba, miközben – mint minden kisebbség –

elutasítja a feloldódást, az azonosság elvesztését (az asszimilációt).

Az újonnan felálló Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) 53 mandátumából 52-t a

Demokratikus Roma Koalíció (DRK) jelöltjei szereztek meg a január 11-ei elektori gyûlésen,

miután – egy kivétellel – csupán e szervezet indulói kerültek fel a szavazólapra. A

DRK-képviselôkön kívül csak a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének

bejegyzés alatt álló elnöke, Farkas Elemér jutott be az önkormányzati testületbe. A gyûlésen

– amelynek helyszínén mintegy 2700 elektor regisztráltatta magát – 1347-en járultak

az urnákhoz szombaton késô éjszaka. A Lungo Drom (LD) nem vett részt a voksoláson:

szimpatizánsai elôzôleg elhagyták a termet és hazautaztak, mert az Országos Választási

Bizottság (OVB) megalapozatlannak találta és elutasította a gyûléssel kapcsolatos

panaszaikat. A legtöbb szavazatot az OCÖ eddigi elnökhelyettese, Pálfi Miklós kapta, a

DRK elnökjelöltjei közül Kövesi Vilmos a harmadik, Horváth Aladár a huszonhatodik

helyen végzett. Az eredményhirdetést követô vasárnap hajnali sajtótájékoztatón Horváth

Aladár az eddigi egypártrendszerû, személyi kultuszra épülô, „basáskodó” cigány önkormányzati

rendszer helyett demokratikus szisztémát ígért, az ôszinte beszéd, az emberi

hang fontosságát emelve ki a most megkezdôdött „ roma rendszerváltásban”. Kövesi Vilmos

arról beszélt: az új országos önkormányzat a mindenkori kormányzattal szoros kapcsolatot

tartva tevékenykedik majd a magyarországi cigányság érdekében.

A Legfelsôbb Bíróság (LB) határozatával megsemmisítette az Országos Választási

Bizottságnak az Országos Cigány Önkormányzat választásának eredményét jóváhagyó

határozatát, és elrendelte a választás megismételtetését. Az LB a Lungo Drom választási

koalíció által benyújtott kifogást elbírálva megállapította: a választásra jogosult 4592

elektorból az OCÖ tagjait megválasztó elektori gyûlésen a szavazáskor 1347-en vettek

részt, ezért az elektorok gyûlése határozatképtelen volt.

A megismételt országos cigány elektori gyûlés tiszta és törvényes lebonyolításának

érdekében Farkas Flórián fideszes országgyûlési képviselô, a Lungo Drom koalíció

elnöke kormánybiztos kinevezését kérte Medgyessy Péter miniszterelnöktôl. A

Lungo Drom elnöke részletes szabályozást tart szükségesnek a választási visszaélések

megelôzése érdekében.A politikus szerdán levélben tájékoztatta kérésérôl a kormányfôt.

Farkas Flórián azzal indokolta kérését, hogy „ nem kíván sorozatos törvénysértésekhez,

csalásokhoz asszisztálni”. Ha nem ismétlôdnek meg az általuk az elôzô voksolás

során kifogásolt események, március 1-jén, a megismételt elektori gyûlésen nem

vonulnak ki a tanácskozásról – szögezte le a Lungo Drom elnöke. Farkas Flórián levelében

javasolja: a „ lehetséges tömegmanipuláció elkerülése” és az esélyegyenlôség

biztosítása érdekében az elektorokat a gyûlés helyszínére szállító buszok csak a megyeszékhelyekrôl

induljanak, egyenesen a tanácskozás színhelyére szállítsák az elektorokat,

és a buszok menetrendjérôl legalább nyolc nappal elôre tájékoztassák az érintetteket.

Farkas továbbá azt kéri, hogy a gyûlés helyszínén valamennyi – szám szerint négy

és fél ezer – elektor számára biztosítsanak ülôhelyet, az általuk elfoglalt szektorba csak

„ellenôrzô pontokon” keresztül lehessen bejutni, a nagy országos cigány szervezetek

által egyenlô számban meghívott VIP-vendégek pedig „ jól elkülönített helyen” legyenek

a teremben. A regisztrációnál és a szavazatok számlálásánál vegyenek részt a megfigyelôk,

akik nem lehetnek elektorok – indítványozza Farkas Flórián. A politikus fontosnak

tartja azt is, hogy a választásra érkezôket személyi igazolvány és személyi azonosító

jel alapján vegyék nyilvántartásba, osszák szét közöttük az ülés rendjét, az elektorokat

„ tájékoztassák arról, hogy a terembe befolyásolásra alkalmas megkülönböztetô

jelzést nem vihet be, nem viselhet”. A Lungo Drom elnöke felveti azt is, hogy az ülés

ideje alatt a büfé ne tartson nyitva, vagy csak a szünetekben mûködhessen. Javasolja,

hogy nyílt szavazásnál szektoronként két személy számolja meg a voksokat mindaddig,

amíg azonos eredményre nem jutnak. Titkos véleménynyilvánítás elôtt pedig a levezetô

elnök ellenôrizze a gyûlés határozatképességét. „ Magyarország minden demokratikusan

gondolkodó, a demokrácia iránt elkötelezett polgárának érdeke, hogy a március

1-jére kiírt választás törvényes, tisztességes legyen, annak eredményét senki se kérdôjelezhesse

meg” – írja Farkas Flórián a kormányfôhöz intézett levelében.

Február

Kérdéseket intézett Farkas Flóriánhoz, a Lungo Drom elnökéhez a Demokratikus Roma

Koalíció. A koalíció vezetôi – Horváth Aladár, Kolompár Orbán és Kövesi Vilmos – szerint

a Farkas Flórián vezetésével mûködô Országos Cigány Önkormányzat tavaly közel

egymilliárd forintos költségvetési támogatásban részesült. Az egyik kérdés így szól: „Mikor

kaphat tisztességes tájékoztatást a közvélemény a támogatás felhasználásáról?”A Demokratikus

Roma Koalíció vezetôi arra is kíváncsiak, hogy hol volt a Lungo Drom a tömeges

kilakoltatásokkor, hány alkalommal lépett fel a cigány embereket ért rasszista támadások,

kirekesztô intézkedések ellen. A szövetség szerint az OCÖ 300 millió forintot

szánt szociális lakások építésére, Farkas Flórián pedig húszmilliós elnöki kerettel rendelkezett.

A roma koalíció az említett összegek felhasználásáról is szeretne tájékoztatást kapni.

Farkas Flórián nemrégiben tett kijelentései kapcsán hangsúlyozták: a január 11-én tartott

cigány elektori gyûlésen az OVB állásfoglalása alapján nem volt csalás, az eddigi jogértelmezés

szerint a Demokratikus Roma Koalíció törvényes keretek között nyerte meg a

választást. A Legfelsôbb Bíróság sem a csalásra vonatkozó vádak alapján ismételteti meg

a választást, hanem a szavazáskor elôállt határozatképtelenség miatt, amely a Lungo Drom

kivonulása miatt következett be. A Demokratikus Roma Koalíció úgy ítéli meg, hogy gyökeres

reformra szorul a kisebbségi önkormányzati rendszer, ugyanakkor közérdeknek tekinti,

hogy Farkas Flóriánt eltávolítsa az Országos Cigány Önkormányzat élérôl.

A Demokratikus Roma Koalíció a szegregáció felszámolását, a romák társadalomba

integrálását tekinti alapvetô céljának. A márciusi országos cigány önkormányzati választásra

készülô szövetség gyôzelme esetében három éven belül szanálná a cigánytelepek

harmadát. „A tudomány már kidolgozta, hogy mit kellene tenni a romák felzárkóztatásáért,

már csak el kellene kezdeni a megvalósítást” – jelentette ki a DRK három vezetôjének

egyike, Horváth Aladár. A tömörülés elnökjelölt nélkül vág neki a március 1-jei országos

cigány önkormányzati választásnak. Kolompár Orbán a lakhatással kapcsolatos

elképzelések kapcsán elmondta, a Farkas Flórián vezette OCÖ lakásépítési programjára

szánt 300 millió forintból eddig csak 48 milliót költött el a testület cége. Kolompár bízik

benne, ezt az összeget európai uniós forrásokból meg lehet triplázni. Kolompár kitért az

ország 460, közel 100 ezer embernek otthont adó gettójának felszámolására is: „A telepeken

el kell dózerolni a házakat, helyükbe emberi életre alkalmas lakásokat kell építeni”

– fogalmazott. A hat éve elfogadott középtávú kormányprogram putrisort szanáló

pontjának végrehajtásáról a kormány az óta még egy rendelettervezetet sem fogadott el.

Horváth Aladár kormányfô-tanácsadó tájékoztatása szerint szakmai terveikrôl egyeztetni

kívánnak a kormánnyal, hogy három éven belül a putrisorok legalább harmadát felszámolják.

A szövetség roma szociális segítôk hálózatát szeretné kiépíteni, az asszisztensek

tartanák a helyi iskolával, önkormányzattal és szociális intézményekkel a kapcsolatot.

Horváth Aladár úgy véli, konszolidációs programra van szükség az adósságcsapdába került

családok támogatására. A roma vezetô közölte: gyôzelmük esetén az új OCÖ minden

eszközzel fellép majd a roma gyerekek iskolai elkülönítése ellen.

Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke a Legfelsôbb Bíróság által érvénytelennek

nyilvánított országos cigány önkormányzati választás után arra kérte a kormányfôt, hogy

a megismételt voksolás törvényességének garantálására nevezzen ki kormánybiztost.

Medgyessy Péter válaszlevelében kijelentette: a kormány nem terjeszkedhet túl a törvényben

meghatározott feladatain, így nem teljesítheti Farkas Flóriánnak, a Lungo Drom

elnökének kéréseit. A kabinet sem kormánybiztos kinevezésével, sem a szavazás lebonyolítására

vonatkozó technikai szabályok elôírásával nem befolyásolhatja a választás

törvényességét. A miniszterelnök ugyanakkor felkérte az Országos Választási Iroda felügyeletét

ellátó belügyminisztert, hogy az iroda vizsgálja meg a Lungo Drom egyéb javaslatait,

és – ha a jogszabályok lehetôvé teszik – hasznosítsa azokat. „Meggyôzôdésem,

hogy minden, a választás elôkészítésében közremûködô közigazgatási szerv szigorúan a

törvényesség talaján állva fog eljárni. A demokrácia azonban ennél többet kíván, azt,

hogy a választásra jogosultak vegyenek részt a szavazásban és felelôsen, higgadtan döntsenek.

Így tegyék lehetôvé az önkormányzat létrejöttét” – írta a kormányfô.

A roma lakosság rászorultsági mutatója a teljes lakossághoz képest háromszoros,

miközben önkormányzati támogatottsága négyszeres, így például valamivel nagyobb

arányban foglalkoztatják a cigány embereket – társadalmilag egyébként nem túlságo-

san megbecsült státuszú – közhasznú munkásként. Mindez abból a kutatásból derül ki,

amelyet a Tárki végzett a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége megbízásából.

A felmérés szerint a cigány lakosok inkább azokon a településeken élnek a

teljes lakossághoz képest nagyobb szegénységben, ahol arányszámuk kisebb. A kutatás

a szociális egyenlôtlenségeket vizsgálva úgy találta, hogy azokon a településeken,

ahol a romák aránya két százalék alatt marad, a cigány gyerekeknek fele akkora esélyük

van más, a községen vagy városon kívüli iskolába kerülni, mint a teljes lakosság

esetében. Ennél nagyobb arány esetében ugyan nô a távolibb iskolába járás esélye, de

soha nem éri el az átlagos mobilitást, azaz a cigány gyerekek mindig kisebb arányban

tudnak más, szüleik által választott iskolákba eljutni, mint kortársaik. A felmérés szerint

az egyenlôtlenségi adatokat nem befolyásolja az adott település nagysága sem. Érdekesség,

hogy az említett két százalék mint határszám többször is megjelenik a romákkal

kapcsolatban végzett kutatás során. Így például az etnikai konfliktusokat vizsgálva

kiderült, hogy a roma lakosság két százalék alatti aránya esetében viszonylag ritka

az ellentét megjelenése, míg a fölött „ hirtelen megugrik”. Az önkormányzati vezetôk

véleményére alapozott megállapítás szerint nemcsak a romák számával, illetve arányával,

hanem a település méretével is egyenes arányban nô a lakosságon belüli konfliktusok

esélye. A kutatók „ erôs összefüggést” mutattak ki a romák településen belüli

elhelyezkedése és a konfliktusok gyakorisága között is. E szerint a telepi, szegény körülmények

között élô cigányok esetében gyakoribb a társadalmi ellentét, mint a település

belsejében, jobb körülmények között élôk esetében. A felmérés készítôi a megkérdezett

önkormányzati szakemberek becslései alapján 8,8 százalékosra teszik a cigány

lakosság vizsgált településeken belüli arányát.

Március 1-jén kezdôdik Budapesten, a Hungexpo B pavilonjában a megismételt országos

cigány önkormányzati választás. Az elsô, 2003. január 11-én rendezett roma elektori

gyûlés eredményét az Országos Választási Bizottság jóváhagyta, de a Legfelsôbb Bíróság

helyt adott a helyszínrôl kivonuló Lungo Drom panaszának, és elrendelte a választás

megismétlését. Az LB a leadott szavazatok számára hivatkozva állapította meg, hogy

az új testület megválasztásakor az „elektorok gyûlésén a megválasztott elektorok kevesebb

mint fele vett részt, így az elektorok gyûlése már nem volt határozatképes”. Az OVB

ezt követôen született állásfoglalása értelmében viszont a leadott szavazatok számának

nem feltétlenül kell elérnie a határozatképességhez szükséges ötvenszázalékos arányt.

Amennyiben a második választás is sikertelennek bizonyul, négy évig országos önkormányzat

nélkül marad a cigányság. Kérdés, mi történik, ha az elektori gyûlés végig határozatképes

lesz, de a szavazatok száma mégis elmarad az ötvenszázalékos aránytól. A

Legfelsôbb Bíróság végzése vagy az OVB állásfoglalása alapján kell eljárni? Rytkó Emília,

az Országos Választási Iroda vezetôje ez ügyben nem kívánt véleményt nyilvánítani,

mint mondta, az OVB „bölcs döntésén” múlik, hogy miként határoz. A technikai részleteket

ismertetve Rytkó Emília felhívta a figyelmet, hogy a szombati választásra érkezô

vidéki elektorok – csakúgy, mint januárban – térítésmentesen vehetik igénybe a tömegközlekedést.

A vasúton utazók a meghívólevél felmutatása után kaphatnak ingyenes vonatjegyet,

ezenkívül minden megyeszékhelyrôl buszok szállítják a résztvevôket a fôvárosba.

Kis híján száz – egész pontosan 95 – busz áll a roma elektorok rendelkezésére. A

megismételt választáson nem csupán érkezéskor regisztrálják az elektorokat, a távozókat

is nyilvántartják majd. Ily módon pontosan lehet tudni, hogy az adott idôpontban hány

elektor tartózkodik a teremben – hangsúlyozta Rytkó Emília. Hozzátette, hogy a Legfelsôbb

Bíróság elvárásainak eleget téve az OVB úgy döntött: a gyûlés kezdetekor regisztrált

létszámon kívül az is bekerül a választásról szóló jegyzôkönyvbe, hogy az érdemi

szavazás megkezdésekor hány roma elektor volt jelen. A levezetô elnökök személyérôl,

a szavazatszámláló bizottság tagjairól és a jelöltekrôl nyílt szavazással döntenek az elektorok.

A januári gyakorlattól eltérôen a nyílt szavazáson nem a meghívóval, hanem a

helyszínen kapott külön kártyával voksolhatnak a résztvevôk – említett még egy változtatást

Rytkó Emília. Az új Országos Cigány Önkormányzat képviselôirôl továbbra is az

eddig szokott módon, titkosan szavaznak az elektorok.

Március

A Demokratikus Roma Koalíció fölényes gyôzelmet aratott a hét végén tartott, megismételt

cigány elektori gyûlésen. A Lungo Drom listájáról csak két jelölt – Farkas Flórián és

ifj. Bogdán János – került be az 53 fôs új Országos Cigány Önkormányzatba. A vasárnap

hajnalban kihirdetett eredmény szerint Horváth Aladár kapta a legtöbb szavazatot. Farkas

Flórián eddigi elnök gratulált a gyôzteseknek. Magas részvételi arány és nyugodt légkör jellemezte

a szombaton megismételt országos cigány önkormányzati választást. Az elsô,

2003. január 11-én tartott elektori gyûlésrôl a Lungo Drom kivonult, a Legfelsôbb Bíróság

pedig határozatképtelenségre hivatkozva megsemmisítette a Demokratikus Roma Koalíció

elsöprô sikerét hozó eredményt. Az új elektori gyûlést március 1-jére írta ki az Országos

Választási Bizottság. A Legfelsôbb Bíróság döntése értelmében az elektoroknak nem csupán

a gyûlés megkezdésekor, hanem a szavazáskor is határozatképes – ötvenszázalékos –

arányban kellett jelen lenniük. Legelôször is tehát az volt a kérdés, hogy érvényes lesz-e a

választás, vagy négy évig országos képviselet nélkül maradnak a magyarországi romák. A

csaknem 4600 szavazásra jogosult elektorból januárban 2685-en regisztráltatták magukat a

gyûlésen, most csaknem háromezren, pontosan 2993-an. Ez a szám mintegy 65 százalékos

részvételi arányt jelent. A hivatalosan meghirdetett idôpontnál jóval késôbb, szombaton kora

délután kezdôdött a választási procedúra a Hungexpo B pavilonjában. A Demokratikus

Roma Koalíció elektorai ezúttal is fehér sálat viseltek, de a szocialista pártra utaló piros

szegfût – szemben az elôzô választással – nem lehetett látni. A korábbi kaotikus jeleneteket

elkerülendô a Lungo Drom szövetsége és a Demokratikus Roma Koalíció elôre megegyezett

a levezetô elnökök, valamint a szavazatszámláló bizottság tagjainak kilétérôl. A

megállapodást betartva a két nagy szövetség kölcsönösen megszavazta a javasolt személyeket.

A „ látható többség” miatt nem számolták meg a voksokat, így a januári rendezvénytôl

eltérôen az sem derülhetett ki, hogy melyik tábor hívei vannak számbeli fölényben. A

Lungo Drom és a Demokratikus Roma Koalíció mellett egy új szervezôdés, a független

elektorok támogatására számító Harmadik Erô Szövetség is megjelent a színen. A jelöltállítás

gyorsan és rendben zajlott. A szavazólapra 150 elektor neve került alfabetikus sorrendben.

A Lungo Drom és a Demokratikus Roma Koalíció 53-53 jelöltjén kívül a Pálfi Miklós

vezette Harmadik Erô Szövetség 35 jelöltje, valamint kilenc, egyik szervezôdéshez sem

kötôdô elektor került. Meglepetést csak az okozott, hogy Raduly József, a 100 tagú cigányzenekar

vezetôje – aki a Harmadik Erô Szövetség színeiben indult – a jelen lévô elektoroktól

nem kapta meg a jelöltté váláshoz szükséges tízszázalékos támogatást. Az új Országos

Cigány Önkormányzat összetételérôl döntô titkos szavazás megkezdésekor a levezetô elnök

a számítógépes nyilvántartás alapján bejelentette, hogy 2832-en tartózkodnak a teremben,

a gyûlés tehát határozatképes. Este kilenc óra körül osztották ki a szavazólapokat. Az

urnazárás elôtt még nôtt a résztvevôk száma, végül 2869-en szavaztak. Ily módon az a vita

is okafogyottá vált, hogy mi történik akkor, ha a szavazatok száma nem éri el a határozatképes

arányt. A vasárnap hajnali órákban ismertetett eredmény szerint a Demokratikus

Roma Koalíció listáján szereplô politikusok fölényes gyôzelmet arattak: az országos cigány

önkormányzati testület 53 képviselôi posztja közül 51-et szereztek meg. A fennmaradó két

mandátumot Farkas Flórián és a Lungo Drom egy másik jelöltje, ifj. Bogdán János töltheti

be. (Ahogyan az 1995-ös és az 1999-es országos cigány elektori gyûlés után, úgy most is

el kell mondani, hogy a valóságban nem volt ilyen tekintélyes a különbség. A kislistás rendszer

szabályai szerint tartott választás azonban nem teszi lehetôvé, hogy arányos képviselet

jöjjön létre.) A legtöbb szavazatot – 1537-et – Horváth Aladár kapta. Ami a Demokratikus

Roma Koalíció másik két vezetôjét illeti: Kolompár Orbán 1391 vokssal a kilencedik,

Kövesi Vilmos 1365 támogatóval a huszadik lett. A Farkas Flóriánra leadott 1109 szavazat

az utolsó elôtti, 52. helyre volt elég. A Demokratikus Roma Koalíció vezetôi és megválasztott

képviselôi a színpadról mondtak köszönetet a választás során fegyelmezetten és türelmesen

viselkedô elektoroknak. Horváth Aladár kijelentette, hogy a veszteseknek nem kell

sem boszorkányüldözéstôl, sem kirekesztéstôl tartaniuk. Horváth Aladár – Kolompár Orbánnal

és Kövesi Vilmossal együtt – hangsúlyozta, hogy az új Országos Cigány Önkormányzat

minden tôle telhetôt megtesz majd a magyarországi romák képviselete érdekében.

A szegénység enyhítéséért indított programokkal ugyanakkor nemcsak a cigányok, hanem

minden rászoruló magyar állampolgár helyzetét javítani kívánják. Egyelôre nincs jele annak,

hogy a Lungo Drom óvást nyújtana be. Farkas Flórián, aki az eredményhirdetéskor is

a Hungexpo területén, de egy másik épületben tartózkodott, újságíróknak nyilatkozva gratulált

a gyôzteseknek. Kérdésünkre elmondta, hogy „ minden bizonnyal” részt vesz az Országos

Cigány Önkormányzat munkájában. Az új országos testület azt követôen tartja meg

alakuló ülését, hogy a megválasztott cigány képviselôk átveszik megbízólevelüket. Az elnöki

poszt elnyerésére – bár e tisztségre a Demokratikus Roma Koalíció hivatalosan nem

nevezett meg jelöltet – Horváth Aladár a legesélyesebb.

Jóváhagyta az országos cigány elektori gyûlés jegyzôkönyvében foglalt választási

eredményt az Országos Választási Bizottság.A döntéshozatalt megelôzôen Ficzere Lajos,

az Országos Választási Bizottság elnöke arra emlékeztetett: a tanácskozással kapcsolatban

nem érkezett panasz vagy kifogás. „ Mint azt tapasztalhattuk, a gyûlés rendben, a jogszabályokban

foglaltaknak megfelelôen zajlott le” – tette hozzá Ficzere, aki emlékeztetett

arra is, hogy a tanácskozás mindvégig határozatképes volt, a részvételi arány pedig

folyamatosan meghaladta a 60 százalékot.

Horváth Aladárt választotta a testület elnökévé alakuló ülésén az Országos Cigány

Önkormányzat. A voksoláson – a jelölt tartózkodása mellett – 31-en támogatták Horváth

Aladárt, a Demokratikus Roma Koalíció egyik vezetô személyiségét; ügyvezetô elnökké,

hasonló arány mellett, Kolompár Orbánt, a Magyarországi Cigány Szervezetek Fórumának

elnökét választották. A szavazást megelôzôen az ülésrôl kivonultak a Cigány Szervezetek

Országos Szövetsége (CSZOSZ) színeiben az 53 fôs testületbe került tagok, mivel

– Kövesi Vilmos alelnök közlése szerint – az ülés összehívását jogsértônek tartották.

A voksolást követôen Horváth Aladár – megköszönve a támogatást – úgy nyilatkozott,

azt remélte, hogy az alakuló ülésen, hónapok megfeszített munkája után végre nyugvópontra

juthatnak az OCÖ ügyei, s minden tag jelenlétében választhatnak majd elnököt.

Mint mondta, levélben fordul a CSZOSZ vezetôihez, egyeztetést kezdeményezve velük

annak érdekében, hogy az OCÖ elnökségében ez a szervezet is rendelkezzen képviselettel.

A leglényegesebb feladatok közé sorolta a roma gyermekek többségi társadalomhoz

tartozókéval egyenlô oktatási feltételeinek megteremtését, az állástalanok munkához juttatását,

az emberhez méltó lakhatási feltételek biztosítását, kiemelve: céljuk, hogy e vívmányokat

a rossz helyzetû, de nem roma magyar állampolgárok is megkapják.

A Cigány Szervezetek Országos Szövetsége törvénytelennek tartja a lezajlott cigány

önkormányzati elnökválasztást, ezért óvást nyújt be a szavazás miatt.Kövesi Vilmos,

a Cigány Szervezetek Országos Szövetségének elnöke bejelentette, megóvja az

Országos Cigány Önkormányzat elnökválasztását. A választással kapcsolatban Kövesi

szerint több kérdés is jogi problémákat vet fel: egyrészt a meghívókat nem az elôírt

nyolc, hanem mindössze az ülés elôtt három nappal küldték ki az új OCÖ tagjainak,

másrészt azokra rányomtatták az ô nevét is, beleegyezése nélkül. A szerdai elnökválasztáson

kialakult feszültség csütörtökre sem csillapodott: reggel az egyik képviselô bántalmazta

képviselôtársát, akit jelenleg is kórházban ápolnak. A kifogások alapján a

CSZOSZ szakértôi – köztük Kolláth György alkotmányjogász – megvizsgálva az OCÖ

Szervezeti és mûködési szabályzatát, arra a következtetésre jutottak: az abban foglaltak

szerint benyújtható óvás a szerdai döntés ellen. A CSZOSZ szintén tagja volt annak a

választási szövetségnek, a Demokratikus Roma Koalíciónak, amely a március elsejei

megismételt cigány önkormányzati választáson elsöprô gyôzelmet aratott. A DRK tagjai

között már a választás elôtt is vita alakult ki arról, melyik szervezet adja az önkor-

mányzat elnökét. Az önkormányzat szerdai alakuló ülésén – ahonnan a CSZOSZ képviselôi

kivonultak – végül a Roma Parlament politikusát, Horváth Aladárt választották

meg elnöknek. Az egyik szerdán megválasztott alelnök már bejelentette: lemond frissen

szerzett posztjáról. Közleményében így fogalmaz: „A tegnapi napon megtartott Országos

Cigány Önkormányzat alakuló ülésén nem értettem egyet azzal, hogy a kialakult

helyzetben a kivonulás a megoldás, viszont a megválasztott új OCÖ megosztottsága miatt

a szervezetben nem kívánok vezetô szerepet betölteni, ezért lemondok az alelnöki

tisztségemrôl. Bátonyterenye, 2003. március 13. Szomora Szilárd OCÖ-képviselô” Az

ügyet kommentálva Horváth Aladár, a tegnap megválasztott elnök a Roma Sajtóközpontnak

(RSK) úgy nyilatkozott: megdöbbentették a történtek, és érthetetlennek tartja,

hogy ekkora indulatokat tud kiváltani egy választási vereség. „ Ez egy rendôrségi ügy,

ugyanakkor politikai felelôsség is terheli azokat, akik indulatok szításával, provokációval

rombolják az új OCÖ-nek szavazott bizalmat.” Horváth felszólította minden képviselôtársát,

hogy a politikai konfliktusokat békés úton rendezzék. „ Nincs ok aggodalomra:

néhány tucatnyian vannak csak, akik ilyen akciókkal több százezer roma erkölcsi

méltóságát sem átallják veszélyeztetni” – mondta Horváth.

Április

Mohács és a környékbeli falvak cigány kisebbségi önkormányzatai petíciót küldenek

Medgyessy Péter miniszterelnöknek, s azt kérik, hogy a kistérségben kezdôdjenek közmunkaprogramok.

Kovács István, a mohácsi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke elmondta,

hogy a városban élô munkaképes romák 80 százaléka nem talál munkát, így a

település három és fél ezres cigánysága igen súlyos megélhetési gondokkal küzd. Az elmúlt

másfél évben ezeken a gondokon enyhített egy közmunkaprogram, ami szinte folyamatosan

biztosított némi szerény jövedelmet 50-80 családnak. Az idén viszont a munkaügyi

tárca – forráshiányra hivatkozva – elutasította a mohácsi kisebbségi önkormányzat

által kidolgozott közmunkaprogram-tervezetet. Ráadásul nem szerveznek közmunkát a

környékbeli falvak romáinak sem, pedig azokon a településeken is nagy a munkanélküliség.

A kistérség cigány önkormányzatai a kormányfôtôl várnak segítséget. Ha a munkaügyi

tárca továbbra is elutasítja a Mohács környéki romák foglalkoztatási igényét, akkor

a kistérség cigány lakói egy hónapon belül lezárják és megbénítják Udvar községnél

a magyar–horvát közúti határátkelôt – mondta Kovács István. Hozzátette: tudják, hogy

egy ilyen demonstráció törvényellenes, ám nélkülözésük és a kilátástalanság arra készteti

ôket, hogy vállalják a jogszabálysértésbôl adódó kockázatot.

Kiss Péter kancelláriaminiszter szavai szerint Magyarország belépésének az Európai

Unióba jóval kevesebb vesztese lesz, mint a csatlakozás esetleges elmaradásának lenne.A

csatlakozás új esélyeket ad a korábbi változásokhoz alkalmazkodni nem tudóknak, például

a távmunka vagy a részmunkaidôs foglalkoztatás révén – szögezte le a Miniszterelnöki

Hivatalt vezetô miniszter, aki kitért arra is, hogy az uniós csatlakozást követô három

évben körülbelül annyian mehetnek külföldre dolgozni, mint jelenleg, ám ezt már legális

formában tehetik. Horváth Aladár, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke soha korábban

nem volt esélyt lát arra, hogy a modernizáció vesztesei ne a romák legyenek. Magyarország

úgy lehet emelkedô nemzet, hogy a leginkább emelkedésre szoruló romák is

benne vannak – fogalmazott. Az OCÖ elnöke a legfontosabb feladatok között említette a

roma gyerekek visszavezetését a „ normális oktatási rendszerbe”, valamint a telepi szegregáció

csökkentését. Kérdés nyomán kijelentette: nem tart a cigányok tömeges elvándorlásától

a belépés után.

A nemzetközi romanap alkalmából tartott sajtótájékoztatót a Kossuth Klubban

Kósáné Kovács Magda szocialista parlamenti képviselô, Teleki László, a Miniszterelnöki

Hivatal cigányügyi államtitkára és Horváth Aladár, az Országos Cigány Önkormányzat

elnöke. A helyszínen közölt adatok szerint 1971-ben, Londonban tartották az elsô cigány

világtalálkozót, ahol 21 ország képviseltette magát. A résztvevôk döntése értelmében

világszerte április 8-án ünneplik a nemzetközi romanapot. A magyarországi romák

közéleti aktivitásának növekedésére utalva Kósáné Kovács Magda hangsúlyozta, hogy

felmérések alapján a cigányok ugyanolyan magas arányban vettek részt a legutóbbi parlamenti

és önkormányzati választáson, mint a nem cigányok. Megfogalmazása szerint a

cigányság kitermelte a maga politikai elitjét. A mostani kormányzat – tette hozzá – nem

a cigányok helyett vagy a fejük fölött, hanem velük együttmûködve akar javítani a romák

helyzetén. Teleki László az uniótól a kirekesztés, egyebek mellett az oktatási elkülönítés

megszüntetését reméli, míg a cigány közélet szereplôitôl azt várja, hogy a fontos kérdésekben

egységesen lépjenek fel. Horváth Aladár elôször lát lehetôséget arra, hogy össz-

hangba kerüljön a modernizáció, a romák felzárkózása és az emberi méltóság kiteljesedése.

Kérte a roma választókat, hogy minél nagyobb arányban vegyenek részt a népszavazáson,

és támogassák Magyarország uniós csatlakozását.

A világ egyetlen, 24 órában sugárzó roma rádiója, a Rádió C komoly anyagi gondokkal

küzd. Teleki László elmondta, hogy Kerényi György, a rádió fôszerkesztôje a közelmúltban

30 millió forintos támogatást kért a cigányügyi államtitkárságtól. Teleki az intervenciós

keretbôl hatmilliót bocsátott a Rádió C rendelkezésére, a fennmaradó összeget

más kormányzati forrásokból kívánja elôteremteni. Horváth Aladár bejelentette, hogy az

Országos Cigány Önkormányzat gyûjtést kezd a Rádió C megsegítésére. A szóban forgó

30 millió forint csak idôlegesen jelent megoldást. Kerényi György az MTI-nek eljuttatott

közleményében felhívta a figyelmet: a Rádió C-nek 70 millió forintra lenne szüksége ahhoz,

hogy az év hátralévô hónapjaiban mûködtesse az adót, és rendezze felgyülemlett

adósságait.

A Rádió C fôszerkesztôje bejelentette: az összehúzott nadrágszíj ellenére is több

mint ötvenmilliós tartozást halmoztak fel, és még a túléléshez szükséges, egyébként tavaly

decemberben megígért hatmilliót sem tudják kiimádkozni a kormánytól, úgyhogy

egyelôre csak zenét sugároznak. De lehet, hogy rövidesen azt sem.

A roma fiatalok tizede egyáltalán nem végzi el az általános iskolát – derül ki abból a

felmérésbôl, amelyet Babusik Ferenc pszichológus vezetésével a Delphoi Consulting kutató-

és tanácsadó cég készített. A vizsgálat szerint a nem roma gyerekek 97 százaléka 15

éves korára befejezi alapfokú tanulmányait, a cigányok esetében ez az arány csak 70-75

százalék. A cigány és a nem cigány fiatalok között a továbbtanulást tekintve is nagy az eltérés.

Az általános iskolát elvégzett romák több mint háromnegyede a csekély hasznosítható

tudást nyújtó szakmunkásképzôkbe jut be, mindössze 15 százaléka kerül szakközépiskolába,

gimnáziumban kevesebb mint hét százaléka folytatja tanulmányait. A nem roma diákoknak

mintegy 47 százaléka kerül szakmunkásképzôbe, csaknem ötödük – 18,5 százalék

– gimnáziumba nyer felvételt. A vizsgálat eredményét összegzô tanulmány szerint az érettségi

nélküli szakmai végzettség a gyakorlatban a munkanélkülivé válás elôszobája. Márpedig

az általános iskolát befejezett roma fiataloknak csak 15-22 százaléka jut olyan közép-

fokú intézményekbe, amelyek jó esélyt kínálnak arra, hogy a diákok a késôbbiekben képesek

lesznek elhelyezkedni a munkaerôpiacon. A kutatók felhívták a figyelmet, hogy a roma

tanulók aránya a nem romák esetében is erôsen befolyásolja a középfok választását:

azokban az általános iskolákban, ahol magas a cigány diákok száma, a nem cigány gyerekeknek

az átlagoshoz képest csak a fele tanul tovább gimnáziumban.

Szintén az általános iskolákban tanuló roma diákok helyzetét vizsgálta Havas Gábor,

Kemény István és Liskó Ilona. Elemzésük könyv alakban is megjelent. Ebben az áll, hogy

1985 és 1996 között a gimnáziumi férôhelyek száma 40, a szakközépiskolai férôhelyeké

70 százalékkal nôtt, az általános iskolát végzettek száma viszont csökkent. A normatív finanszírozás

miatt a pedagógusoknak egzisztenciális érdeke, hogy minél több tanulót vegyenek

fel, és meg is tartsák ôket. A könyv megállapítja: „A több helyre kevesebben jelentkeztek,

s így jutott hely a roma gyerekeknek is. Kellett a gyerek a középiskoláknak, s

ilyen körülmények között még ôket is elfogadták. Ugyanúgy, mint 30-40 évvel ezelôtt a

roma munkásokat a bányákban és a kohókban. A tanulók létszámának biztosítása érdekében

már a gyerekek felvételénél engedtek a korábban felállított követelményekbôl. Keserûen

szólva, engedtek abból is, hogy fehér legyen a gyerek, de engedtek abból is, hogy tudjon

valamit.” A korábbiakhoz képest tehát lényegesen több cigány fiatal tanul tovább, de

a többségi társadalomhoz tartozók magasabb szinten tartanak az iskoláztatásban. A távolság

az elmúlt évtizedekben nem csökkent a romák és a többiek között.

Május

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2003. július 31-i beadási határidôvel pályázatot

írt ki „ cigánytelepeken elôforduló környezeti ártalmak csökkentése” címmel. A

pályázat hátteréül a kiíró intézmény szerint az szolgál, hogy „a magyarországi cigánytelepek

környezeti állapota rendkívül elhanyagolt, ezért lehetôvé kívánjuk tenni, hogy a helyi

cigány önkormányzatok közmunka és közhasznú munka igénybevételével lakhatóvá

tegyék környezetüket”.

A regisztrált munkanélküliek száma országos átlagban hatszázalékos, míg a roma kisebbség

körében ez az arány eléri a hatvan százalékot. Idén a Foglalkoztatáspolitikai és

Munkaügyi Minisztérium a romák elhelyezkedését segítô programokra 10 milliárd forintot

irányzott elô – közölte Csizmár Gábor, a tárca politikai államtitkára Békésen, a megyei

munkaügyi központ által szervezett roma állás- és képzési börzén. Békés megyében

tizennégy roma foglalkoztatásszervezô menedzser állt munkába, hogy a nem regisztrált

roma munkanélküliek bejelentkezését segítsék elô. Összesen 1685 ember részesült valamilyen

támogatásban az akció során, amit Roma-Start programnak neveztek el – mondta

Nagy Ágnes, a Békés Megyei Munkaügyi Központ igazgatója. Az eddigi sikereken felbuzdulva

a programot folytatják és most már Roma-Start Plusznak nevezik. Az eddigi

szolgáltatások mellett a roma menedzserek segítségével családsegítô hálózatot hoznak

létre Békésben, és elsôsorban pályaválasztási, munkavállalási tanácsadói tevékenységet

végeznek. A békési sportcsarnokban megrendezett állás- és képzési börzén 41-féle szakképzési

lehetôség, valamint közel 100 munkáltató által bejelentett 520 álláshely között

válogathatott mintegy ezer roma érdeklôdô.

Etikátlan politikai magatartásáért és az átláthatatlan gazdasági tevékenységekért lemondásra

szólítja fel a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége Horváth Aladárt, az Országos

Cigány Önkormányzat elnökét. Kövesi Vilmos, a CSZOSZ alelnöke az MTI-nek

pénteken elmondta: több képviselôtársával szeretné elérni, hogy az OCÖ május 29-re kitûzött

közgyûlését mint rendkívüli tisztújító közgyûlést hívja össze a jelenlegi vezetés.

Hozzátette: Horváth Aladár eddigi tevékenysége és a választások során nem tett eleget

demokratikus, rendszerváltó ígéreteinek, ellenben konfliktust gerjesztett a Miniszterelnöki

Hivatal Romaügyi Államtitkárságával, valamint több minisztériummal. „A magyarországi

cigányságnak és a társadalomnak felelôsen gondolkodó, a társadalmi békére elhivatott

cigány vezetésre van szüksége, nem pedig hiteltelen programok mögé bújt, nem roma

szakértôkre” – fogalmazott Kövesi Vilmos. Közölte, a CSZOSZ felszólítja Horváth

Aladárt, hogy etikátlan politikai magatartása, valamint átláthatatlan gazdasági tevékenységei

miatt azonnali hatállyal mondjon le.

Parázs vita bontakozott ki az Országos Cigány Önkormányzat legutóbbi ülése alkalmával

a Horváth, illetve a Kövesi nevével fémjelzett platform között. A CSZOSZ vezetôje

a közelmúltban tett bejelentéséhez híven, az OCÖ csütörtöki ülésén, bizalmatlansági

indítványt nyújtott be a szervezet elnöke, Horváth Aladár személye ellen.

Kövesi Vilmos a huszonegy fô által aláírt indítvány beadásának indokai sorában többek

között megemlítette azt, hogy az elmúlt két hónapban, a választási megállapodásokkal

ellentétben, nem volt a két platform között érdemi együttmûködés. A CSZOSZ álláspontja

szerint Horváth Aladár nem képviselte eredményesen a magyarországi roma társadalmat,

nem történtek látványos elôrelépési kísérletek. A vádakat elkerülendô Kövesi

felhívta a figyelmet arra, hogy az általa megfogalmazott kritikának nincs jobboldali motiváltsága.

A jobboldali politikai mentalitástól nyilvánosan is elhatárolódik. Ezt követôen

botrányossá vált a hangulat. A CSZOSZ zárt ülés elrendelését kérte, illetve a bizalmatlansági

szavazás titkos úton történô megejtését, amelyet azonban a közgyûlés nagyobbik

része elutasított.

A Kövesi-féle platform szerint nem a megfelelô rendelkezéseket alkalmazták a szavazási

rend során, ezért törvénysértô az – érintettsége okán Horváth Aladárt helyettesítô

– ügyvezetô elnök, Kolompár Orbán azon döntése, amely nyílt szavazásra bocsátotta

a bizalmatlansági indítvány megtárgyalását. Véleményük szerint ezzel a Horváth-féle

platform megakadályozta annak lehetôségét, hogy a roma képviselôk ne pártpolitikai érdekek

mentén, hanem meggyôzôdésük szerint szavazzanak, ezzel befolyásolva a bizalmatlansági

határozat végeredményét. Horváth Aladár elutasította a vádakat, és az ülésen

a következôképpen fogalmazott: „A tapasztalatok szerint az elmúlt két és fél hónap nem

volt elegendô arra, hogy a CSZOSZ elfogadja azt a helyzetet, ami a választás végeredménye

volt. Újabb próbálkozás történt arra nézvést, hogy azt a koalíciót, amely megnyerte

a választásokat, szétrobbantsa. Gratulálok a CSZOSZ és a Lungo Drom egybekeléséért.

További sok sikert kívánok az ellenzéki tevékenységhez. Az MCF–Roma Parlament

együttmûködés kellôen erôs lesz ahhoz, hogy ezeket a nemtelen és alattomos vádakat

visszaverjük. A cigány emberek érteni fogják, hogy mi ennek a mai ülésnek az

üzenete a CSZOSZ részérôl, illetve a mi részünkrôl mit jelent.” Az ügyvezetô elnök a

bizalmatlansági indítványt beterjesztô képviselôcsoport megnyugtatása érdekében felkérte

az Országos Cigány Önkormányzat jogi szakértôjét a vitatott kérdésben való állásfoglalásra.

Az állásfoglalás szerint Kolompár Orbán és a jelen lévô apparátus a vonatkozó

rendelkezéseket maximálisan betartva járt el, s jogilag – a szervezeti és mûködési

szabályzat jelenlegi elôírásait tekintve – nem megalapozott az az álláspont, amely a titkos

szavazás elrendelését kéri.

A regisztrált munkanélküliek száma országos átlagban hatszázalékos, míg a roma kisebbség

körében ez az arány eléri a hatvan százalékot; a roma népességet sújtó munkanélküliség

kezelése évekre való feladatot ad a kormánynak.

Június

Az Országos Cigány Önkormányzat a korrupciónak vagy a tisztátalan pénzügyeknek

még a látszatát is igyekszik elkerülni – hangsúlyozta Horváth Aladár. Az eddig jogvédôként

ismert roma politikus szerint a kormányzatnak komoly erôfeszítéseket kell tennie

annak érdekében, hogy az uniós csatlakozás után ne induljon roma népvándorlás a nyugati

országokba. Mint Horváth elmondta: „ Ahogyan ígértük, romapolitikai rendszerváltást

hajtunk végre. A Lungo Drom vereségével megbukott a mindenkori hatalomtól függô

látszatpolitizálás, de gyors, radikális változásokkal nem tüntethetô el nyomtalanul az

a felfogás, ami eddig jellemezte az Országos Cigány Önkormányzatot. Korábban hallgatólagos

megállapodás volt érvényben az egymást váltó kormányok és az úgynevezett roma

elit között: mi adunk nektek pénzt, és nem ellenôrizzük, hogy mire költitek, cserébe

ti nem bíráltok minket, és befogjátok a romák száját. Vége a bratyizások és az elvtelen alkuk

világának, de képviselôtársaim egy része ezt nem akarja elhinni, még mindig nacionalista

vajdarendszernek és üzleti vállalkozásnak tekinti a cigányügyet. Én pedig értékelvû

politizálást akarok meghonosítani. A demokratikus kultúra hiánya is gondot okoz, sokan

még nem sajátították el a legális jog- és érdekérvényesítés technikáit. Érthetô. Az állam

évszázadokon át perifériára szorította, törvényen kívüli megoldásokra kényszerítette

a cigányságot. Most dôl el, hogy a jelen kormányzat valóban az integráció történelmi

perspektíváját kínálja-e a cigányságnak.”

A Rádió C pénteken arra kérte a médiahatóságot, hogy a mûsorszolgáltatási szerzôdésében

foglaltakkal szemben, további két hétig sugározhasson csak zenét; vagyis még

mindig bizonytalan az anyagi gondokkal küszködô adó újraindulása. Kerényi György fôszerkesztô

közlése szerint eddig hétmillió forintnyi adomány érkezett hozzájuk, ebbôl

még a munkatársak márciusi járandóságát sem tudták kifizetni. A Fôvárosi Közgyûlés által

létrehozott Pro Cultura Urbis Alapítványtól 3, a VIII. kerületi önkormányzattól 2, a

munkaügyi tárcától 1,6 millió forint plusz áfát kaptak. Magyarország elsô roma rádiója –

anyagi nehézségei miatt – április 7-e óta szünetelteti mûsorait, és csak zenét sugároz. A

fôszerkesztô akkori közlése szerint az adónak az idén – 60 millió forintos saját bevétele

mellett – 50 millióra lenne szüksége adósságai rendezéséhez, és további 20 millióra ahhoz,

hogy megnyugtatóan mûködhessen. A Magyar Rádió (MR) április 29-én hosszú távú

stratégiai együttmûködési megállapodást írt alá a Rádió C-vel a roma rádió anyagi

gondjainak rendezésére, folyamatos mûködésének biztosítására. Az egyezmény értelmében

az MR naponta legalább egyórás magazinszerû összeállítást vásárol a Rádió C-tôl, és

azt valamennyi vidéki stúdiójában sugározza.

A roma egyenlôségért kifejtett tevékenyégéért az idén tizenegy személyiséget részesített

Pro Egalitate-díjban a gyöngyösi cigány kisebbségi önkormányzat pénteken.Az immár

ötödik alkalommal kiosztott elismerést többek között Nancy G. Brinkernek, az Egyesült

Államok budapesti nagykövetének, Kiss Péter kancelláriaminiszternek, Magyar Bálint

oktatási miniszternek, Teleki László és Baja Ferenc MEH-államtitkárnak, valamint

Kaltenbach Jenô kisebbségi ombudsmannak ítélte oda az önkormányzat. A kitüntetettek

között van Michael C. Hart ezredes és Mark Wills ôrnagy, az amerikai hadsereg magyarországi

képviselôje, Pásztor József érseki tanácsos, Szabó László, a MAUT Kft. ügyvezetô

igazgatója és Iványi Zsolt, a gyöngyösi Városgondozási Kft. vezérigazgatója. Az elismerést

a díjazottak többsége képviselôjén keresztül vette át. Teleki László, a Miniszterelnöki

Hivatal roma ügyekért felelôs politikai államtitkára a díj átvételét követôen hangsúlyozta:

a kormányzat elkötelezett a cigányság szociális és gazdasági felemelkedése, illetve

a diszkriminációs jelenségek megelôzése mellett. Közlése szerint e törekvés jele az

a történelmi lépés, hogy a cigányság ügyei államtitkári szintû képviseletet kaptak a Miniszterelnöki

Hivatalban.

Az ígért támogatásoknak egyelôre csupán a töredékét kapta mega Rádió C. Kerényi

György fôszerkesztô reméli, hogy néhány hónapon belül sikerül véget vetni a kényszerû

adásszünetnek.

Egy nemrégiben publikált felmérés szerint öt közép- és kelet-európai ország megkérdezett

romáinak tizenöt százaléka vallotta úgy: szinte állandóan éhezik. Egy olyan

nagy létszámú roma generáció van felnövôben, amelynek tagjai gyakran éheznek, rossz

az egészségi állapotuk, nem megfelelô iskolákba járnak, emiatt meglehetôsen esélytelenek

lehetnek majd a munkaerôpiacon is.

Leváltották Horváth Aladárt, az Országos Cigány Önkormányzat elnökét a testület

rendkívüli tisztújító közgyûlésén. A képviselôk többsége megjelent, és egyhangúlag az

ellenjelölt nélkül induló Kolompár Orbánt, az országos önkormányzat eddigi ügyvezetô

elnökét választotta új vezetôvé. Kolompár együttmûködésre kérte Horváth Aladárt, és azt

ígérte: az OCÖ-ben nem lesz sárdobálás. Horváth Aladár – akitôl egyebek mellett azért

vonták meg a bizalmat, mert megosztó személyiségnek tartják – szabálysértônek minôsítette

a tisztújító közgyûlés összehívását, és jogi lépéseket helyezett kilátásba. Teleki László

cigányügyi államtitkár kitérô választ adott arra a kérdésére, hogy a kormány legitimnek

tekinti-e a közgyûlést. Ez – mondta – csak azt követôen derül ki, hogy jogi szakértôk

közremûködésével tanulmányozta az érvényes mûködési szabályzatot. Az OCÖ székházát

tegnap bombariadó miatt ki kellett üríteni. Egyelôre nem tudni, a fenyegetés összefüggésbe

hozható-e a romák belsô vitájával.

Július

A regionális roma konferencián részt vevô kilenc ország miniszterelnöki szintû kormányközi

munkacsoportot hozott létre, amelynek elôkészítésére Medgyessy Pétert kérték fel.

A miniszterelnök a háromnapos konferencia nemzetközi sajtótájékoztatóján elmondta: a

közös cél a romák integrációs programjának kidolgozása, mely több generáción átívelô

munka, de az elkezdése nem késlekedhet. A másik feladat annak segítése, hogy a konferencián

részt vevô kilenc ország hatékonyan tudja fogadni azokat a nemzetközi pénzügyi

támogatásokat, amelyek a romák felzárkóztatását célozzák.

Hétfô délutánig tizenkilenc település cigány önkormányzata juttatta el az MTI-hez

az Országos Cigány Önkormányzat közgyûléséhez címzett tiltakozását Horváth Aladár

leváltása ellen. „ Érzem az emberek bizalmát és szeretetét” – mondta Horváth Aladár.

Horváth kijelentette: „ szervezett cigány politika” mûködik Magyarországon, „ennek tudható

be az, hogy teljesen azonos szöveggel és formátummal jelentek meg” az ország különbözô

pontjairól küldött tiltakozó levelek. Az azonos szövegû tiltakozó levelek aláírói

„felháborodásuknak adnak hangot” az OCÖ-ben történtek miatt és „tiltakoznak a törvénytelen

és szégyenteljes vezetôváltási kísérlet miatt”. Hangsúlyozzák: azért küldték

képviselôiket az önkormányzatba, hogy „végre rendszerváltás legyen a roma politikában

is”. Egyes, június 26-i dátumozású levelek arra is felhívják a figyelmet, hogy „ adott esetben

képesek leszünk utcai demonstráción érvényesíteni akaratunkat”. Horváth Aladár

péntekre ismételten összehívta az OCÖ közgyûlését, mert jogszerûtlennek tartja azt a

múlt szerdai ülést, amelyet Kolompár Orbán hívott össze, s ahol Horváth Aladárt leváltották.

„ Arra törekszem, hogy az OCÖ demokratikus és törvényes döntéseket hozzon

pénteken” – mondta. Hozzáfûzte: a Romák az integrálódó Európában címmel Budapesten

tartott konferencián az OCÖ elnökeként vett részt, és az általa összehívott pénteki

közgyûlésig annak is tekinti magát.

Teleki László roma ügyekért felelôs politikai államtitkár szerdán érettségizett; az errôl

szóló hírügynökségi értesülést maga az érintett erôsítette meg. „A nagykanizsai Széchenyi

István Szakközépiskola és Szakmunkásképzôben négyes átlaggal tettem le az

érettségi vizsgát” – közölte Teleki László. Elmondta azt is, hogy az Országgyûlés honlapján

szereplô információkkal ellentétben nem fôiskolai diplomával rendelkezik, hanem a

zsámbéki katolikus fôiskola egyéves kihelyezett romológiai képzésén vett részt Nagykanizsán

a kilencvenes évek közepén. „ Ehhez elegendô volt a több mint két évtizeddel ezelôtt

megszerzett szakmunkás-bizonyítvány” – nyilatkozta az államtitkár.

A felnôtt romák közel húsz, míg a gyerekek hatvan százaléka éhezik – derült ki egy

most nyilvánosságra hozott ENSZ-tanulmányból. A roma háztartások 34 százaléka nem

jut vezetékes vízhez, kétharmadukban pedig nincs szennyvízvezeték. A felmérés szerint

közel felük napi 900 forintnál kevesebb pénzbôl él. A romák hiányolják a munka- és tanulási

lehetôségeket, és úgy vélik, hogy politikai érdekeik sem országos, sem helyi szinten

nem jelennek meg. Nagy részük azt gondolja, hogy csak magában bízhat, segítséget

pedig legfeljebb szomszédaitól várhat.

Ahogy arról a Roma Sajtóközpont korábban beszámolt, Eger környéki roma asszonyok

arra panaszkodtak, hogy szülésük alkalmával származásuk alapján külön kórterembe

helyezték ôket az egri megyei kórházban. Az RSK munkatársai pedig rejtett kamerá-

val rögzítették, ahogy a kórház szülésznôje kifejti: a roma szülô nôknek külön kórtermeik

vannak. A kórház ez után indított vizsgálata azt állította, hogy nem történt faji alapú

szegregáció az intézményben, majd helyreigazítási pereket kezdeményezett az információt

közlô médiumok ellen. A Népszava és a Medical Tribune címû orvosi szaklap elleni

perek elsô fokon lezárultak, ezek során a PKKB megállapította, hogy a roma kismamákat

bôrszínük alapján elkülönítették. A Medical Tribune-nek közölnie kell, hogy tévesen

állította, hogy a szegregáció szülôszobára is kiterjedt. A Népszavát a cikk címében is

szereplô – ám a bíróság szerint nem bizonyított – „C kórterem” kifejezésért marasztalta

el a testület. A bíróság szerint a szóban forgó riport tévesen sugalmazta, hogy egy roma

asszonyt a származása miatt sterilizáltak – igaz, az asszony meddôvé tételét maga a

gyógyintézet is elismerte, miközben azt a zárójelentésben nem tüntették fel. A heves megyei

asszony várhatóan személyiségi jogi pert indít a kórház ellen.

Amennyiben nem sikerül a cigányok és az ország érdekeit szem elôtt tartó politikát

folytatnia az Országos Cigány Önkormányzatnak, akkor Horváth Aladár, mérlegelve a

helyzetet, elgondolkodik azon, hogy kivonul az önkormányzat irányító testületébôl. Ezt

ô maga közölte az MTI-vel. A Népszava értesülései szerint Horváth Aladár, függetlenül

a közgyûlés vagy a bíróság jövôbeni döntésétôl, hamarosan végleg kivonul az OCÖ életébôl,

mert nem látja biztosítottnak a szervezet jövôjét, a megromlott viszonyok miatt pedig

a továbbiakban már nem tud együtt dolgozni az önkormányzat roma politikusaival.

Horváth Aladár továbbra is az Országos Cigány Önkormányzat elnökének tekinti magát,

néhány napja történt leváltását szabálytalannak minôsíti. A roma politikus az önkormányzat

budapesti közgyûlésén arra szólította fel az ôt tisztségébôl elmozdítókat, tartózkodjanak

az illegitim döntések végrehajtásától.

Augusztus

Bô egy hete ért véget a Sziget Fesztivál, amelyre ebben az esztendôben talán az eddigieknél

is nagyobb számban látogattak ki a populárisabb programok iránt érdeklôdô fiatalok,

és ez bizonyára igencsak jól jött a végelszámolásnál. Sokan féltették az egyhetes rendezvényt

a hígulástól, az aggódóknak azonban nem lett igazuk, mert a nagyszínpad, a világzenei

színpad, a színház- és a romasátor fontos és igényes elôadásokkal billentette

helyre az egyensúlyt. Utóbbira – ismerve a sátor programjait szervezô Rádió C mostanság

igencsak nehéz helyzetét – különösen nagy figyelem összpontosult. A romasátor egyhetes

mûködtetése és közel negyven elôadása körülbelül 15 millió forintba került.

Kerényi György, a Rádió C fôszerkesztôje azt mondja: ebbôl 3 millió még mindig hiányzik.

Spórolni viszont nemigen lehet, mert kimondott-kimondatlan igény velük szemben,

hogy elôadásaik ne a cigányság tömegkultúráját közvetítsék. Azt akarják tôlük, hogy adjanak

igényes, nemzetközi körképet a romák zenei törekvéseirôl, és ebbe éppúgy bele

kell férnie az újrafogalmazott, autentikus cigányzenének, mint a romadzsessznek vagy a

kortárs elektronikus tánczenének. A Rádió C és a Sziget Fesztiválon immár rendszeresen

megjelenô romasátor fontos kapcsolódási, találkozási pont a romák és a nem cigány származásúak

között. A romasátrat ebben az esztendôben is sokan keresték fel, akiknek erre

nem nyílott lehetôségük, valami hasonló programsorozatra számíthatnak ôsszel. A tervek

szerint a Petôfi Csarnok ad majd otthont annak a fesztiválnak, amelyet ugyancsak a Rádió

C munkatársai szerveznek, és amely hasonló programokkal, talán kicsit szélesebb választékkal

várja azokat, akik érdeklôdnek a roma kultúra iránt.

A magyar labdarúgó cigány-válogatott 7–1-re legyôzte az angol kisebbségiválogatottat

a Puskás Ferenc Stadionban. A „Sporttal, kultúrával a rasszizmus ellen” elnevezésû

rendezvény keretében.

Az iskolakezdés elôtt egy héttel még nem lehet pontosan tudni, hogy hány gyerek jár

majd a jászladányi alapítványi iskolába, s mennyien maradnak az önkormányzatiban.

Berkes Anna, a jászladányi önkormányzati iskola igazgatónôje azt mondta: csak szeptember

elsején, a tanévkezdés napján derül majd ki, hogy hány diák iratkozik át az alapítványi

iskolába.Tóth Ibolya, az alapítványi iskola vezetôje korábban jelezte: kétszáznégy

gyerek kérte felvételét a magániskolába. Mint ismeretes, az intézmény tavaly megkezdte

ugyan a tanévet, de szeptember 2-án be is fejezte azt, miután nem kapták meg a

mûködéshez szükséges OM-azonosítót. Az idén viszont az oktatási tárca kiadta az azonosítószámot,

így a magániskola újból meghirdette a tanévkezdést. A beiratkozással kapcsolatos

fórum botrányba fulladt, mert az iskola vezetôje több roma szülôtôl nem vette át

a beiratkozási szándéknyilatkozatot. Tóth Ibolya azt mondta: hét gyerek felvételét kérték

utólag, de ôket csak akkor tudnák felvenni, ha a korábban tervezett tíz osztály helyett ti-

zenegyet indítanának. Erre azonban – mondta az igazgatónô – a magániskolát mûködtetô

alapítványnak nincs pénze. Jászladányhoz kapcsolódó hír, hogy a Jászladányi Cigányok

Munkalehetôségéért Egyesület felszólította a helyi roma kisebbségi önkormányzat

nem roma tagjait: mondjanak le posztjukról. Lázók Ferencné, az egyesület elnöke azt

mondta: szerintük a kisebbségi önkormányzatban valódi cigányoknak kellene ellátniuk a

helyi romák képviseletét. Köztudott, hogy tavaly az ötfôs cigány kisebbségi önkormányzatba

csak egyetlen roma származású jelölt került be, Banyáné Suki Rita, akit késôbb a

testület elnökévé választottak.

Az Esélyegyenlôségi Kormányhivatal 1,2 milliárd forintot kér erre az évre a kormánytól

a költségvetés tartalékának terhére, 2004-re pedig 30 milliárd forintos támogatást

igényel – közölte Lévai Katalin.

Horváth Aladár vezetésével új roma szervezet alakult Roma Polgárjogi Mozgalom

(RPM) néven. A szervezetet mintegy ötven fô roma és nem roma személy hozta létre a

romák állampolgári jogainak érvényesülése érdekében. A szervezet alakuló ülése közben

tartott délutáni sajtótájékoztatón Horváth Aladár elmondta: magalakulásukhoz semmi

köze nincs az OCÖ-ben kialakult helyzetnek. Az OCÖ vitatott körülmények között leváltott

elnöke azonban aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a kormány jövô évi költségvetésében

nem lesz elég pénz a romák integrációjára. Késôbb a sajtótájékoztatót és az alakuló

ülést bombariadó zavarta meg, így az alapítók a Mátyás téren folytatták a munkát.

Szeptember

Horváth Aladár az iskolakezdés elôtt írásában a következôképpen értékelte az elkülönítô

oktatási gyakorlatot: „A mi felelôsségünk, hogy az ország sok-sok Jászladányában helye

lehet a kétértelmû szelekciónak. Évtizedek óta szelekciós pedagógiára képezzük a tanárainkat,

erre kondicionáljuk az egész társadalmat. A rendszerváltoztatás után még anyagilag

is ösztönözték az elkülönítést. Sok költségvetési pénzbe került, hogy most még többe

kerüljön a szegregáció megszüntetése, az integrált oktatás bevezetése. Minél több roma

gyereket minôsítettek a normál oktatásra alkalmatlannak, annál jobban megérte az

iskolafenntartónak. A romák szegregációja összekapcsolódott egy egész népcsoport szel-

lemi leértékelésével és viszont. A ’felzárkóztatás’ sohasem eredményezett felzárkózást,

csak önértékelési zavart nemzedékeken át. Sokan azt hiszik, hogy a mai állapot kialakulása

természetes folyamat volt, természetes módon választódott le egy kisebbség ’a magyarokról’.

Mintha ez az apartheid nem sújtana mindenkit. Romát és nem romát egyaránt.

Mert ez apartheid! Még jogi értelemben is.”

Október

„Az OCÖ üdvözli, hogy a Fidesz mellett az MSZP is fel kíván venni roma származású

jelöltet az EP-választásra állítandó listájára” – mondta Fodor Ferenc, az Országos Cigány

Önkormányzat sajtófônöke. Kolompár Orbán OCÖ-elnök véleményét tolmácsolva a sajtófônök

elmondta: ezzel tovább nô az esélye annak, hogy a romáknak „ hathatós európai

képviselete” legyen Magyarország uniós csatlakozását követôen. Kovács László a hírt

megerôsítve az MTI-nek hétfôn elmondta: az MSZP-nek valóban van ilyen szándéka, bár

errôl a párton belül még nem született döntés. „ Ez egy szándéka az elnökségnek, mint

ahogy az is szándékunk, hogy elôbb-utóbb egy nagyköveti posztot is egy roma származású

férfi vagy nô töltsön be” – mondta a pártelnök.

A közelmúltban a keszthelyi önkormányzat deszkapalánkot építtetett a város határában

az egykori téglagyár területén lévô omladozó házak elé, amelyekben jelenleg négyöt

roma család él. Mohácsi József polgármester indoklása szerint egyelôre nincs más

megoldás, mint paravánnal elfedni a nemkívánatos látványt a turisták elôl. Az önkormányzati

tulajdonban lévô lakások lebontására, az ott élô – zömében önkényes lakásfoglaló

– roma családok elhelyezésére a városnak jelenleg nincs pénze. A keszthelyi városvezetés

szerint azonban sürgôsen lépni kellett, mivel a téglagyári telep közvetlenül a

Keszthely–Hévíz összekötô út mellett, a környék legforgalmasabb részén található, ahol

a külföldi turisták rendszeresen rácsodálkoznak a vigasztalan képet mutató épületekre és

környezetükre. A palánképítéssel – mint mondták – nem zárták gettóba az ott élô romákat,

nem közösítették ki ôket; – a fôút és a lakások közé felhúzott deszkapalánkkal csupán

eltakarták a látványt az arra járók szeme elôl. Horváth Gyuláné, a keszthelyi cigány

kisebbségi önkormányzat elnöke azt mondta: a téglagyári lakásokban élôk nem tettek panaszt

a palánk megépítése miatt. Hozzátette, hogy maga is jogosnak tartja az önkormány-

zat lépését, mivel az idegenforgalom bevételeire építô Keszthelynek és Hévíznek hosszú

ideje negatív reklámot jelentettek a téglagyári roma családok piszkos, rendezetlen portái.

„Úristen, ennyien vannak, kár, hogy Hitler nem velük kezdte!” Varga Mária gyámügyi

elôadó szerint Piliscsaba aljegyzôje ezt a kijelentést tette a romákkal kapcsolatban.

A helyi cigány önkormányzat elnöke és elnökhelyettese is azt állítja, hogy hallotta ezt.

Az aljegyzô öt hónapja dolgozik az önkormányzatnál, és – mivel a jegyzô betegállományban

van – a hivatalvezetôi feladat is rá hárul. A dolgozók szintén tiltakoznak: a polgármesternek

átnyújtott levelük szerint nem tudnak együtt dolgozni az aljegyzôvel, s mára

szinte mûködésképtelenné vált a hivatal. Az aljegyzô visszautasítja a vádakat, és jogorvoslatot

kér. A Piliscsabán pénteken tartott rendkívüli testületi ülés napirendjén csak a

dolgozók beadványa szerepelt. Üröm polgármestere, Laboda Gábor szocialista képviselô

levélben kérte az ügy kivizsgálását Piliscsaba polgármesterétôl. Teleki László romaügyi

államtitkár szintén vizsgálat lefolytatását látja szükségesnek, ezért Kaltenbach Jenô kisebbségi

ombudsmanhoz fordult.

A holokauszt során meghurcolt magyarországi romák kárpótlásával foglalkozó parlamenti

vizsgálóbizottság felállításáról egyhangú szavazással hozott elvi döntést keddi ülésén

az Országgyûlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága. Az indítványt Farkas

Flórián (Fidesz) terjesztette elô a testület tanácskozásán, amelynek napirendjén – a Roma

Polgári Tömörülés (RPT) kezdeményezésére – a kárpótlás helyzetével kapcsolatos tájékozódás

szerepelt. A döntés értelmében a javaslattevô két héten belül benyújtja részletes

indítványát. Az ülésen Makai István, az RPT elnöke arról beszélt: a programot finanszírozó

német, osztrák és svájci kormány jószándéka ellenére a kárpótlás szövevényes és

nem átlátható; mint mondta, „egy nagy fekete lyuk” a téma, amely a magyarországi romák

számára „a rendszerváltoztatás utáni idôszak egyik legfontosabb ügye”. Felvetette, hogy –

külföldi példákhoz hasonlóan – Magyarországon is közalapítvány láthatná el a jóvátétellel

kapcsolatos feladatokat. Lázók Tibor, az RPT jogi szakértôje kifogásolta, hogy kárpótlásra

azok jelentkezhetnek, akik maguk szenvedtek el sérelmeket, illetve rabszolga- vagy

kényszermunkát végeztek, így kizárják e körbôl azokat, akik az üldöztetések során életüket,

testi épségüket vesztették. Bakonyi Anikó, a német és svájci kárpótlással foglalkozó

Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) budapesti irodájának munkatársa azt hangsúlyoz-

ta az ülésen, hogy az IOM csupán kivitelezô, a kárpótlás szabályait német törvény, illetve

egy, az Egyesült Államokban született bírósági döntés szabja meg. Plankó Erika, az igazságügyi

tárca fôcsoportfônöke arra hívta fel a figyelmet: Magyarországon több mint tíz év

alatt százezrek kaptak kárpótlást, köztük sok roma is.

November

A cigány háztartásokban élôk több mint fele a lakosság alsó jövedelmi tizedéhez tartozik,

a szó legszorosabb értelmében szegény, és még táplálkozni sem tud kielégítôen –

hangzott el az MTA Kisebbségkutató Intézet szervezésében tartott tanácskozáson. Ehhez

hasonló országos vizsgálat eddig csak 1971-ben és 1993-ban készült. Az 1990-es népszámláláskor

143 ezren, 2001-ben már 190 ezren sorolták magukat a cigány kisebbséghez.

Kemény István szociológus azonban felhívta a figyelmet: a számbeli növekedésbôl

tévedés lenne arra következtetni, hogy a romák a korábbinál nagyobb arányban vallják

meg származásukat, hisz idôközben a romák száma is jelentôsen nôtt, az arányokat vizsgálva

azt látjuk, hogy a tényleges cigány népességnek 1990-ben és 2001-ben is csak

mintegy a harmada vallotta magát cigánynak. A felmérés adataiból kitûnik, hogy a munkaképes

korú cigány népességben alig haladja meg a 20 százalékot a foglalkoztatottak

aránya. Janky Béla szociológus elmondta, hogy ennél is kevesebb romának – a férfiak 16,

a nôk 10 százalékának – van rendszeres munkát, heti negyvenórás elfoglaltságot biztosító

bejelentett állása. Azok a cigányok, akiknek lehetôségük van dolgozni, 70 százalékban

segéd- vagy betanított munkásként jutnak jövedelemhez. A szakmunkásként, képzett

„kékgallérosként” foglalkoztatott romák aránya 22 százalék. A dolgozó romák körében

csupán nyolc százalékot tesznek ki azok, akik nem fizikai munkával, „ fehérgalléros”

munkakörben keresik a kenyerüket: a vizsgálat idesorolja az egyenruhás testületek tagjait

is. A fôállásban dolgozók átlagosan nettó 61 ezer forintot keresnek. A budapesti iparvidéken

és a Dél-Dunántúlon ez az összeg 65 ezer, a keleti megyékben mindössze 48 ezer

forint. A roma férfiak átlagosan kilencezer forinttal több pénzt kapnak, mint a nôk.

Négy-öt ember van Magyarországon, aki eldönti, ki a rasszista – jelentette ki Fábry

Sándor a Roma Polgárjogi Alapítvány vitafórumán. Fábry Sándor, aki saját megítélése

szerint is a szórakoztató mûfaj páratlan alakja, ismét hozzátett egy darabkát a médiatör-

ténelemhez. Nagy nézettségû esti mûsorának legutóbbi adásába kizárólag cigány vendégeket

hívott meg. A TV2 „ Bazi nagy roma lagzi”-ja után ez volt az RTL Klub bazi nagy

roma showdere. A mûsorban szereplô romák elmondásából kiderült például, hogy a cigányok

rongyrázók („ ha egy lakodalomban ezernél kevesebb ember van, akkor az szánalmas”),

hímsoviniszták („egy asszony csak a férfi háta mögött mehet, mellette nem”),

fiúgyermeküket megkoronázzák („természetesen színarany, direkt neki csináltattuk”).

Nem utolsósorban azt is megtudhattuk, hogy a vajda élet és halál ura, „az olyan nálunk,

cigányoknál, mint az indiánoknál a törzsfônök”.

Hazaérkezett a vatikáni zarándoklaton járt roma küldöttség. A látogatás során megnyilatkozó

kormányzati politikusok azt hangsúlyozták, hogy ez az út mérföldkônek számít

a magyarországi cigányság, a kormány és a katolikus egyház együttmûködésében.

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke a vártnál is eredményesebbnek

minôsítette a zarándokutat. A magyarországi cigányok és a kormányzat szintén Rómába

utazó képviselôi – Lévai Katalin esélyegyenlôségi miniszter, Teleki László, a Miniszterelnöki

Hivatal roma ügyekért felelôs politikai államtitkára és Heizer Antal, a Nemzeti

és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke, akik kedden csatlakoztak a küldöttséghez – az

út során kinyilvánították, bíznak abban, hogy közös zarándokútjuk hozzájárul a romák

teljesebb társadalmi integrációjához. II. János Pál pápa szokásos szerdai kihallgatásán fogadta

a 180 tagú magyar delegációt. A katolikus egyházfônél ilyen nagy létszámú európai

roma küldöttség még soha nem járt. Az audiencián a pápa apostoli áldását adta a magyarországi

cigányságra és a zarándokok kérésére megáldotta azt a keresztet, amelyet jövô

pünkösdkor állítanak fel a Komárom-Esztergom megyei Csatkán, a legnagyobb roma

búcsújáró helyen. „ Ez egy olyan integrációra való törekvés, amelyet személy szerint mindig

is képviseltem” – mondta újságíróknak Lévai Katalin. A miniszter kiemelte, hogy II.

János Pál pápa a megbékélést hirdeti. „Ô volt az elsô pápa, aki öszszehozta a nagy vallások

képviselôit, aki bocsánatot kért a keresztények bûneiért” – mondta a miniszter. Szavai

szerint ezek olyan gyönyörû gesztusok, amelyek követendô példák valamennyiünk

számára. Lévai Katalin a pápa küldetésének szépségét abban látja, hogy integrálja a különbözô

vallásokat és a megbékélést hirdeti. Az egész életmûve errôl szól – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy miért tartotta fontosnak a személyes részvételt a zarándoklaton, azt

mondta: arra szerette volna felhívni a világ figyelmét, hogy Magyarországon a roma kér-

dés nagyon súlyos, és gyors megoldásra vár. „A magyarországi romák fontosak az országnak,

legyenek fontosak a világnak” – fûzte hozzá.

A romák élettartama tíz-tizenöt évvel alacsonyabb, mint a nem romáké, s az Egészségügyi

Minisztérium arra kíváncsi, ennek hátterében az egészségügyi ellátással összefüggô

okok állnak-e – nyilatkozta Göncz Kinga a romák egészségügyi ellátását firtató

kérdôív kapcsán. Ismeretes az egészségügyi tárca által támogatott, az Országos Alapellátási

Intézet és a Delphoi Consulting Társadalomtudományi Kutatómûhely által végzett

felmérés, amelyben a kérdôív kitöltôinek egy sor, a cigányokra súlyosan elmarasztaló állítást

kell véleményezniük. Például: A cigányokkal kicsit mindig óvatosnak kell lenni;

Problémát jelentene cigánnyal összeházasodni; Terjeszthessék szabadon nézeteiket azok,

akik korlátoznák a cigányok szerepét a közéletben; Terjeszthessék szabadon nézeteiket

azok, akik erôszakos fellépésre szólítanak fel cigányok ellen; Ösztönözni kellene a cigányok

kivándorlását az országból. A különbözô tulajdonságokra vonatkozó állítások között

találni olyant is, mint: Lusták, nem képesek úgy dolgozni, ahogy elvárható lenne. Az

állítások között szerepel az is, hogy „ saját maguk tehetnek arról, ha mások ellenérzéssel

viseltetnek irántuk” vagy „piszkosak, nem mosakszanak eleget”. A Magyar Védônôk

Egyesületének elnöke a kérdéseket felháborítónak minôsítette. Megjegyezte: jó lett volna,

ha megkérdezik ôket is. A Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke szerint diszkriminatív

és prejudikáló a felmérés. „ Ha csak romák között folytatnak ilyen típusú vizsgálatokat,

az maga a diszkrimináció, s csak arra alkalmas, hogy az elôítéleteket felerôsítse” – mondta

Horváth Aladár, hozzátéve, hogy nem szabad a mélyszegénységet és a roma népességet

azonosítani. Mint mondta, a romák kétharmada – hol kevésbé, hol jobban, de – integrálódott,

beépült a magyar társadalomba. Az Országos Cigány Önkormányzat sajnálja,

hogy az egészségügyi tárca nem kérte ki álláspontját a romákkal kapcsolatos felmérés elkészítése

elôtt. Babusik Ferenc a kérdôívet összeállító Delphoi Consulting Társadalomtudományi

Kutatómûhely vezetôje elmondta: nem áll szándékos provokáció a kérdések

hátterében. Mint mondta, három évtizedes nemzetközi gyakorlat szerint úgy mérhetô leghatékonyabban

a negatív elôítélet, ha azok tartalmát fogalmazzák meg.

„A rendôrség és a romák egyformán érdekeltek az elôítéletesség csökkentésében” –

hangsúlyozta Salgó László az ORFK vezetôi értekezletén, amelyen részt vettek roma ki-

sebbségi önkormányzati tisztségviselôk, illetve Teleki László romaügyi politikai államtitkár.

Ez a társadalmi feszültség komoly gátja lehet a demokratikus fejlôdésnek, ezért meg

kell fékezni. Az elôítéletesség az utcán, a városban, a faluban dôl el, nem ebben a teremben

– figyelmeztetett a fôkapitány. Salgó László a feladatokat összefoglalva elmondta:

kezdeményezi, hogy a rendôri összekötôk és a roma koordinátorok jövôre közös országos

értekezleten értékeljék az együttmûködés tapasztalatait, az ORFK vezetôi értekezlete

pedig évente egyszer tekintse át ezt az együttmûködést. Az ORFK vezetése támogat

minden helyi kezdeményezést – tette hozzá a fôkapitány. Teleki László romaügyi politikai

államtitkár kiemelte: az élet minden területén megjelenhetnek az elôítéletek, csökkentésük

érdekében mindent meg kell tenni. Fontos jelzés, hogy helyi szinten élô kapcsolat

alakult ki, és nem csak a problémás esetek kapcsán mûködnek együtt a rendôrök és a cigányság

képviselôi – jegyezte meg az államtitkár. „ Meg kell hogy ismerje a rendôrség a

cigányságot” – hangsúlyozta Teleki László. Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat

elnöke rámutatott: hiányos a kommunikáció a rendôrség és a romák között.

„Az elôítéletek abból fakadnak, hogy nincs kommunikáció, kevés az információ. A médiának

pedig abban nagyon nagy a felelôssége, hogy miként állítja be a konfliktusokat”

– hangsúlyozta a kisebbségi vezetô. Mindkét fél részérôl inkább a megelôzésre kellene

helyezni a hangsúlyt. Szükséges a rendôrség és cigány önkormányzatok közti megyei,

helyi szintû együttmûködés, a helyi ôrsparancsnok és kisebbségi vezetô közötti közvetlen

kapcsolat kialakítása – mondta Kolompár Orbán.

December

A Zala Megyei Fôügyészség segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt

büntetôeljárást kezdeményezett a Kaposvári Katonai Ügyészségen Forgács Attilának,

a zalaegerszegi börtönben csütörtökön zárkatûzben elhunyt rabnak a halála ügyében. Ezzel

már a harmadik eljárás indult az ügyben, amelyben a Büntetés-végrehajtás Országos

Parancsnoksága (BVOP) belsô vizsgálat, a Zala Megyei Rendôr-fôkapitányság pedig államigazgatási

eljárás keretében nyomoz. Amint ismeretes, november 27-én – eddig tisztázatlan

okok miatt – kigyulladt a gumiszobának nevezett magánzárka a zalaegerszegi

börtönben, amelynek következtében az elkülönítôben elhelyezett 29 éves Forgács Attila

életét vesztette.

A romák és nem romák közötti konfliktusok okairól, s azok enyhítésének lehetôségérôl

készítettek elemzést a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja

Alföldi Tudományos Intézetének szolnoki társadalomkutatói három észak-alföldi településen,

Jászladányban, Mikepércsen és Nagyhalászon. A szociológiai felmérés szerint

Jászladányban a többség elfogadta azt az állítást, amely szerint „ minden cigány gyermeknek

joga van arra, hogy a nem cigányokkal közös iskolai osztályokban tanuljon”. Ennek az

állításnak ellentmond azonban, hogy a felszín alatt mélyen gyökereznek az elôítéletek mozgatói:

a települési konfliktust a legtöbben etnikai színezetûnek látták. Ezt a helyzetet a

jászladányiak szerint a települési önkormányzat és az állam közös erôvel csökkentheti. A

ladányiak komoly szerepet szánnának a béketeremtésben a megyei önkormányzatnak is.

Jászladányban a roma kisebbségi csoportokkal szemben erôsek az elôítéletek – ennek mértéke

azonban a kutatók szerint nem különbözik az országosan tapasztaltaktól. A helyi válaszadók

körében a romákat az úgynevezett „ rokonszenvskálán” minden nemzetiségi csoport

megelôzi. A cigányoknál egyedül az életmódjuk miatt „stigmatizált” csoportok – alkoholisták,

kábítószeresek és a bôrfejûek – értek el rosszabb eredményt. Ennek megfelelôen

például a nem romák többsége nem szeretne egy munkahelyen dolgozni vagy egy utcában

lakni cigányokkal. A konfliktusok csökkentésének egyik lehetséges iránya az esélyegyenlôségi

politika meghonosítása – vélik a kutatók. A válaszadók közül fôként a roma származásúak

tartották a közoktatás feladatának azt, hogy csökkentse a társadalmi hátrányokat. A

válaszadók többsége – fôleg a diplomások – bíznak abban, hogy az iskolában szerzett tapasztalat

visszahat a család kulturális szokásainak pozitív változására. Szarvák Tibor szerint

az ellentétek többféleképp is csökkenthetôk lennének: például akkor, ha a település el

tudná indítani a szociális földprogramos támogatást. Ebben az esetben a romák egy része

visszatérhetne a munka világába. Jelenleg a jászladányi cigányok kétharmada munkanélküli,

s a felmérés szerint a megkérdezettek nem is látják annak esélyét, hogy helyzetük a közeljövôben

jó irányba változhat. A kutatók úgy vélik: az is segítséget jelenthetne, ha a romák

megismerhetnék az információs technika, az internet elônyeit – most ugyanis egy felmérés

szerint a romáknak csak alig egy százaléka használ számítógépet.

„A legnagyobb gondot az okozza, hogy nincs egységes, a valóságot reálisan tükrözô

kriminálstatisztikai kritériumrendszer, amelynek alapján egységesen lehetne állást

foglalni abban a kérdésben, hogy kit kell cigánynak tekinteni. Pusztán a nevek alapján

történô differenciálás nem megnyugtató. (...) Ezért helyesnek tûnik az olyan irányú differenciálás,

mely szerint beszélhetünk beilleszkedô és beilleszkedni nem tudó cigány

származású elkövetôkrôl.” Mindezt leendô és jelenlegi pedagógusok olvashatják A romapedagógia

(sic!) elméleti és gyakorlati alapjai címû szöveggyûjteményben. A kötet 2000-

ben az Okker kiadónál jelent meg az egri Eszterházy Károly Fôiskola neveléstudományi

tanszéke két oktatójának szerkesztésében, a téma iránt érdeklôdôknek több kulturális hírlevél

és a romaweb internetes portál is ajánlja.

Jövôre megkezdik a cigánytelepek felszámolását, és a tervek szerint 2006 végére

már új lakásokkal váltják ki a felmért 446 telep felét – közölte a romaügyi államtitkár

szerdán, Salgótarjánban. Egy szociológiai kutatás alapján, 446 településen tartanak nyilván

közmû nélküli, a közigazgatási területeken kívül esô, tanyaszerû cigánytelepet –

mondta sajtótájékoztatóján Teleki László. Hozzátette: közel egymilliárd forintot költenek

a januárban indítandó nyolc modellprogramra, a telepek felszámolására, rehabilitációjára.

A következô év második felétôl további hazai és nemzetközi források bevonásával

számolnak. Az érintetteket bevonják a lakásépítésekbe, és elôtte hat-nyolc hónapos képzést

kapnak. Az államtitkár elmondta: a cigánytelepek felszámolását és rehabilitációját

követôen a romák integrálását segítô mentorhálózatot mûködtetnek majd, amely napi

kapcsolatot tart a munkahelyekkel, az oktatási és szociális intézményekkel.

II. A CIGÁNYSÁG HELYZETÉNEK

VÁLTOZÁSAI AZ ORSZÁGOS REPREZENTATÍV

KUTATÁSOK TÜKRÉBEN

Az elmúlt 33 évben három reprezentatív felmérés készült Magyarország cigány népességérôl:

1971-ben, 1993 végén és 2003 elsô negyedében. Mindhárom felmérés azokat a

családokat sorolta a cigányok közé, amelyeket a környezetük cigány családnak, cigány

háztartásnak tekintett.

Ez a megközelítés korábban is vita tárgya volt, és még ma is vita tárgya. Sokan

mondják, hogy nem helyes, ha azokat vesszük cigánynak, akiket a környezetük annak

tekint. Azonban nincs más lehetôség, mert a magyarországi cigányoknak körülbelül

csak a harmada mondja magát népszámlálás idején cigány nemzetiségûnek. Vagyis, ha

ebbôl indulnánk ki, akkor csak a cigányság egyharmadának életkörülményeirôl, helyzetérôl

tudnánk tájékozódni. Olyan nyilvántartás sincs, amely megmondaná, hogy hol vannak

és hol élnek, milyen lakcímen laknak azok, akik cigány nemzetiségûnek mondják

magukat népszámlálás idején. És mivel nincs ilyen nyilvántartás, ezen a módon nem lehet

megközelíteni a cigányokat. Az egyetlen lehetséges mód az, hogyha a környezet véleményét

veszszük alapul.

Ugyanezt a megközelítést alkalmazta a Statisztikai Hivatal az 1893 januárjában végrehajtott

országos cigányösszeírásban. Akkor arra törekedtek, hogy kivétel nélkül minden

cigányt összeírjanak. Az 1893-as összeírás teljes körû volt, az 1971-es, 1993-as és 2003-

as felmérés nem teljes körû, hanem reprezentatív volt. 1971-ben és 1993-ban a cigány

háztartások két százalékát írtuk össze, 2003-ban egy százalékot.

A cigányok létszáma

Az 1893-as összeírás szerint akkor az ország jelenlegi területén 65 ezer cigány személy

lakott, beleértve a csecsemôket is. Az egész ország területén ugyan 280 ezer cigányt

számláltak, de a 280 ezerbôl csak 65 ezren laktak a mai területen.

1971-ben 320 ezer volt a cigányok száma; 1993-ban 470 ezer; 2003-ban 570 ezer, illetve

600 ezer.

1893-tól 2003-ig, vagyis 110 év alatt kilencszeresére nôtt a cigányok száma.

1993-ban 470 ezren laktak cigány családokban. Ebbôl a 470 ezerbôl 18-20 ezer cigány

személynek nem cigány házastársa volt. Tehát azt is mondhatjuk, hogy szoros

értelemben véve 1993-ban 450 ezer volt a cigányok száma, de a hozzátartozókkal

együtt 470 ezer.

2003-ra két adatot adtunk: 570 ezret, és 600 ezret. Hogyan kaptuk ezt a két számot?

A lakosság 1 százalékát vizsgálva, összeírtunk 5408 személyt. Ha az 5408-at megszorozzuk

százzal, akkor 540 800 személyt kapunk. De abból indultunk ki már 1993-ban is és

most is, hogy akármilyen gonddal és akármilyen alaposan keressük a cigányokat az országban,

sose tudjuk elérni, hogy mindenkit megtaláljunk, minden háztartást, minden címet

összeírhassunk. És ha azt feltételezzük, hogy a cigányoknak 95 százalékát találtuk

meg, akkor az 540 ezer helyett 570 ezret kell mondanunk. Ha azonban azt feltételezzük,

hogy csak 90 százalékát – tehát 10 százalék hiányzik az összeírásból –, akkor 600 ezret

kapunk. Ezek reális becslések, és megfelelnek annak a logikának, amelyet képzett statisztikusok

követnek hasonló alkalmakkor.

Azt mindenesetre meg kell említeni, hogy egészen rendkívüli a válaszadók készsége,

hogy a feltett kérdésekre válaszoljanak. Közvélemény-kutatások alkalmával vagy

bármely alkalommal, amikor embereket megkérdeznek különbözô témákban vallott állásfoglalásaikról,

viselkedésükrôl stb., általában 30-50 százalék szokott válaszolni. Esetünkben

pedig a megkérdezett háztartásokból – 1160 cigány háztartásból – összesen 100

esetben fordult elô, hogy az adott címen mégsem laktak, illetve elköltöztek, vagy a feleség

azt mondta, hogy nem hajlandó felelni, mert a férje nincs otthon. Összességében azt

lehet mondani, hogy a válaszadás maximálisan elôzékeny volt a cigányok részérôl, ami

nagyfokú pontosságot biztosít a vizsgálatban.

Mint említettük, ma a cigányok száma kilencszer nagyobb, mint 1893-ban volt. A jövôre

nézve adhatunk valamiféle elôrejelzést, de leginkább csak a közeli évekre. Azt mondhatjuk,

hogy 2010-re kb. 640 és 670 ezer között lesz a cigányok száma. És hogy mi lesz

25 vagy 50 év múlva, arra nézve nehéz jóslatokba bocsátkozni, mert az emberek szokásai

változnak, és esetleg kevesebb gyerek lesz a cigány családokban, mint ahány most van.

Az 570, illetôleg 600 ezer emberbôl ugyanúgy, mint 1993-ban, 18-20 ezer cigány

személynek nem cigány a házastársa. Tehát ha szoros értelemben vesszük a cigányokat,

akkor 550, illetôleg 580 ezer cigánnyal kell számolnunk jelenleg az országban.

Földrajzi megoszlás

Budapesten lakik a cigányok 10 százaléka, vidéki városokban él a cigányok 50 százaléka,

és falvakban a 40 százalékuk. Ez a megoszlás eltér az 1971-estôl, és az 1993-astól is.

1971-ben Budapesten 8 százalék lakott, 1993-ban 9 százalék, most pedig 10 százalék.

1971-ben 14 százalék lakott vidéki városokban, 1993-ban 30 százalék, jelenleg 50 százalék.

A cigányok 78 százaléka falun lakott 1971-ben, 1993-ban 60 százaléka, és most 40

százalék ez az arány.

A cigányok szétszóródva élnek, egyenlôtlen eloszlásban. Harminc százalékuk lakik

az északi régióban, azaz Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Heves megyében. A cigányok

20 százaléka lakik a keleti régióban, Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar és Békés megye

területén. Az Alföldön a 10 százalékuk lakik, a Dél-Dunántúlon pedig nem egészen

egyötödük, és nagyon kevesen az ország nyugati részén laknak.

Élveszületések száma

Magyarországon 1971-ben 1000 lakosra 15 volt a gyermekszületések száma, 1993-ban

11, 2003-ban pedig 9,5. Tehát nagymértékben csökkent a gyermekek száma. A cigányok

körében szintén csökkenés tapasztalható, de nagyobb volt a kiindulási szám és kisebb

mérvû a csökkenés. 1971-ben 1000 cigány lakosra 32 gyerek jutott, 1993-ban 29, és

2003-ban 25. Tehát látjuk, hogy csökkent a gyerekszám, de nagyon lassan.

1971-ben Magyarországon 152 ezer gyerek született, ebbôl 10 ezer volt cigány, vagyis

a születô gyerekek 7 százaléka. 1993-ban 116 ezer gyerek született, ebbôl 13 ezer

cigány, ami azt jelenti, hogy a születô gyerekek 11 százaléka volt cigány. 2002-ben 97

ezer gyerek született az országban, és ebbôl 15 ezer volt cigány, azaz 15 százalék. Húsz

év múlva tehát, amikor ezek a gyerekek felnônek, a 20 évesek 15 százaléka és a 30 évesek

11 százaléka lesz cigány. 20 vagy 25 év múlva következik be az, hogy az ország lakosságának

több mint 10 százaléka lesz cigány. A 10 százalék olyan határ, amire azt

mondhatjuk, hogy ha azon túllép a cigányok aránya, akkor ugrásszerûen megnô a befolyásuk

az ország életére a mostanihoz képest. És nemcsak az ország életére, hanem a saját

életükre is, mert mindazok az intézkedések, amelyek ma a cigányok életét befolyásolják,

alapjában véve a döntô többségnek, a 94 százaléknak az intézkedései. De 20-25 év

múlva az lesz a helyzet, hogy ugyan még akkor is nem cigány többség lesz, de a 10 százaléknál

nagyobb arányú cigány lakosság sokkal nagyobb mértékben fogja tudni befolyásolni,

hogy milyen intézkedéseket szavazzon meg az ország lakossága. Tudjuk, hogy a cigány

családokban sokkal több gyerek van, mint a nem cigány családokban, és ennek következtében

más a cigányok kormegoszlása, mint a nem cigányoké. Ebben a pillanatban

a cigány lakosság csaknem 37 százaléka15 év alatti. Az ország lakosságának azonban

csupán a 17 százaléka van 15 év alatt. Viszont 59 év fölötti az ország lakosságának 20

százaléka, a cigány lakosság 4 százaléka. Ez a 4 százalék azt is mutatja, hogy a cigányoknál

a születéskor várható élettartam sokkal rövidebb, mint a nem cigányoknál.

Nyelvi csoportok

A magyarországi cigányok három nyelvi csoporthoz tartoznak. Ezek: a magyarul beszélô

magyar cigányok vagy romungrók; a két nyelven, magyarul és cigányul beszélô oláh cigányok,

romák; és a két nyelven, magyarul és románul beszélô román cigányok, beások.

1893-ban magyar anyanyelvû volt a jelenlegi országterületen élô cigányok mintegy 80

százaléka. Cigány anyanyelvû volt 10 százalék, román anyanyelvû 4 és fél százalék, és 6

százalék egyéb különbözô anyanyelvû. 1971-ben olyan eltolódás következett be, hogy a

magyar anyanyelvû cigányok aránya 71 százalékra csökkent, a cigány anyanyelvûeké 21

százalékra emelkedett, a beásoké kb. 8 százalékra emelkedett, az egyéb anyanyelvûeké pedig

1 százalék alá csökkent. A cigány és a beás anyanyelvûek száma és aránya 1893 és

1971 között a bevándorlás miatt nôtt meg. A beás anyanyelvûek általában Szerbiából és

Horvátországból vándoroltak be, de fôleg Szerbiából, tehát délrôl jöttek be a Dunántúl déli

részére. A cigány anyanyelvûek pedig Romániának azon részeibôl, amelyek 1920 elôtt

Magyarországhoz tartoztak. Ebbôl a részbôl vándoroltak át az ország jelenlegi területére,

de folyamatosan volt átvándorlás Romániának olyan részeibôl is, mint Havasalföld és

Moldva. Valamint folyamatosan vándoroltak át cigányok az erdélyi részekrôl is.

1993-ban nagyon lecsökkent a beás és a cigány anyanyelvûek aránya. Ugyanebben

az évben majdnem 90 százalékra emelkedett a magyar anyanyelvûek aránya, a cigány

anyanyelvûeké 4,4 százalékra, a beásoké pedig 5,5 százalékra csökkent. Nagymérvû

nyelvi asszimiláció zajlott le tehát 1971 és 1993 között. Ennek a nyelvváltásnak egyik tényezôje

az volt, hogy 1965 és 1984 között a cigánytelepek nagy részét felszámolták. A

cigányok a falvaktól és városoktól bizonyos távolságban elhelyezkedô cigánytelepekrôl

beköltöztek a nem cigányok által lakott települések belsejébe vagy a cigány települések

szélére, ami növelte az érintkezést a nem cigányokkal, s ez hozzájárult a nyelvcseréhez.

Nagyobb hatása volt azonban annak, hogy akkor – nem úgy, mint most, amikor a cigányok

nagy része munkanélküli –, 1971 és 1989 között a cigány férfiak majdnem mind

dolgoztak valamilyen munkahelyen, méghozzá olyan munkahelyen, ahol az érintkezés

nyelve a magyar volt. Tehát kényszerûen a magyar nyelvet használták napi nyolc órában,

vagy még többet. A cigány nôk nagy része is munkahelyen vállalt állást, ahol szintén a

magyar volt az érintkezés nyelve. Még nagyobb hatást gyakorolt a nyelvváltásra az iskola.

Mivel kötelezô volt az iskola, 1971 és 1993 között megnôtt az iskolába járó cigány

gyerekek aránya. Az iskolában pedig nem lehetett cigányul beszélni, csak magyarul, ami

kényszerûen hatott. Ezért következett be ez a nagymérvû nyelvi asszimiláció.

A nyelvi asszimilációban szerepet játszott a szándék, az elhatározás is. A szülôk úgy

döntöttek, hogy megpróbálnak a gyerekekkel magyarul beszélni, noha ôk cigány anyanyelvûek

voltak és egymás között cigányul beszéltek, mert úgy látták, hogy Magyarországon

az érvényesülés és boldogulás útja az, ha az ember magyar nyelven érintkezik. Ez

elhatározás kérdése volt. Természetesen nagyon sok tényezôtôl függött ez az elhatározás.

2003-ban bizonyos nyelv-visszaváltás következett be. 1993-ban öt százalék alatt volt

a cigány anyanyelvûek aránya, 2003-ban ez 8 százalékra emelkedett. A beások aránya tovább

csökkent, a cigány anyanyelvûeknél viszont valamennyire emelkedett. De ez nem

változtat azon, hogy továbbra is erôs az a tendencia, hogy a cigány nyelv a cigányok között

is háttérbe szorulóban van, és úgy lehet számolni, hogy a következô években, évtizedekben

további visszaszorulás következik be.

Nemzetiség

Az 1990-es népszámláláskor Magyarországon 143 ezer ember vallotta magát cigány

nemzetiségûnek, 2001-ben 190 ezer. Tudjuk, hogy 1990-ben 440 vagy 450 ezer volt a cigányok

száma, és ebbôl vallották magukat 143 ezren cigány nemzetiségûnek, vagyis 32

százalék. 2001-ben, amikor 190 ezer ember vallotta magát cigány nemzetiségûnek, a cigányok

létszáma 550 és 570 ezer között volt, tehát egyharmaduk vallotta magát cigány

nemzetiségûnek. Ezt sokan úgy értelmezik, hogy a cigányok nem akarják bevallani, sze-

retnék letagadni, hogy cigányok. Az igazság azonban az, hogy ez nem lehetséges, a cigányok

nem tudják letagadni, hogy cigányok. Egyrészt azért, mert látszik rajtuk, hogy cigányok,

másrészt pedig a falvakban és a városokban, valamint a munkahelyeken is a nem

cigányok számon tartják róluk, hogy ôk cigány származásúak. A tagadás irreális törekvés

lenne, és nem is nagyon lehet tapasztalni. Nem kétséges, vannak cigányok, akik szeretnék

letagadni, hogy ôk cigány származásúak, de ezek száma elenyészô. Még kisebb azoknak

a száma, akiknek ez sikerül is.

Ez a 30 vagy 33 százalékos bevallás nem azt jelenti, hogy le akarják tagadni a nemzetiségüket,

hanem azt, hogy arra számítanak: ha cigány nemzetiségûnek mondják magukat,

akkor mintegy elhatárolódnak a magyar társadalom többségétôl, és ez hátrányokkal

járhat. Ezzel szemben, ha magyar nemzetiségûnek mondják magukat, ez nemhogy hátrányokkal

nem jár, hanem inkább elônyökkel.

2003-ban végzett kutatásunkban, amikor a nemzetiség is a kérdésienk közt szerepelt,

nemcsak azt a lehetôséget adtuk meg, hogy a megkérdezettek magyarnak, cigánynak,

beásnak, vagy bármi másnak mondják magukat, hanem azt is, hogy magyar cigány

nemzetiségûnek mondják magukat. Ez a magyar cigány választási lehetôség nem volt

meg a népszámlálásnál. Mi azért adtuk meg ezt a lehetôséget, mert azt gondoltuk, lesznek

ilyen válaszok. Már 1993-ban is megpróbáltuk ezt. Most, 2003-ban azt az eredményt

kaptuk, hogy a cigányok 38 százaléka vallotta magát magyar nemzetiségûnek, 30

százaléka magyar cigány nemzetiségûnek, 27 százaléka cigány nemzetiségûnek, 4,5

százaléka beás nemzetiségûnek és 1,1 százaléka valamilyen más nemzetiségûnek. Ezt az

egy százalékot elhanyagolhatjuk. Azt látjuk, hogy a beás anyanyelvûek valóban beás

nemzetiségûnek vallották magukat, a cigány anyanyelvûek általában cigány nemzetiségûnek

mondták magukat, de a magyar anyanyelvû cigányok egy jó része is cigány nemzetiségûnek

mondta magát. Másik része magyar cigány nemzetiségûnek, és összesen 38

százalékuk mondta magát magyar nemzetiségûnek. Ezek az arányszámok eltérnek az

1993-asoktól. Növekszik tehát azoknak a cigányoknak az aránya, akik cigány nemzetiségûnek

mondják magukat, és azoknak az aránya is, akik magyar cigánynak mondják

magukat. A többségi társadalom, a magyarok részérôl olyan sokszor és olyan nagymértékben

történik elutasítás a cigányokkal szemben, hogy erre az a reakció, hogy tíz év

alatt megnôtt azoknak a száma, akik azt mondják, mi nem magyarok vagyunk, hanem

cigányok vagyunk.

Települési szegregáció

1971-ben a cigányok kétharmada telepen élt. Az akkori telepeken a házak nem házak, hanem

putrik voltak, melyekben nem volt villany, nem volt víz és WC. 1964-ben 49 ezer

telepi házat írtak össze, ezekben 222 ezer személy élt. 1965-ben megkezdôdött a telepek

felszámolása. Az OTP állami garanciával, az állam kezdeményezésére és utasítására lakásépítési

kölcsönt adott azoknak a cigányoknak, akiknek rendszeres keresetük volt.

1971-ben azonban a cigány férfiak 85 százalékának volt rendszeres keresete, vagyis a cigányok

döntô többsége tudta vállalni ezt, és aláírta a szerzôdést. Ami azt jelentette, hogy

a kölcsönbôl, amit kapott – és amit pénz formájában soha nem kapott kézhez – telket lehetett

vásárolni és a telken egy nem túl jó minôségû házat lehetett építeni. Ebben az idôben

nagyon sok ház épült. Csökkentett értékû, ún. „CS” házakat építettek. Nagyon sok cigány

költözött a telepekrôl „CS” házakba. Arra is lehetôség volt, hogy megvásárolják

azokat a parasztházakat, amelyekbôl a tulajdonosok más faluba, vagy városba költöztek.

A telepek felszámolása húsz éven át folyt. Az 1964-ben még 222 ezerrel szemben 1984-

ben már csak 42 ezren laktak cigánytelepeken. A cigányok elkülönítettsége, szegregációja

jelentôsen csökkent 1971 és 1993 között. 1993-ban a cigányok 14 százaléka, a 470

ezerbôl 62 ezer ember élt cigánytelepen. 1993-ban nemcsak azt mértük fel, hogy hányan

élnek telepen, hanem azt is, hogy milyen környezetben laknak a cigányok. Azt kérdeztük,

hogy a cigány lakások környékén kizárólag vagy túlnyomóan cigányok laknak-e,

vagy pedig vegyesen élnek cigányok és nem cigányok, illetve többségében nem cigányok

élnek, vagy a környéken egyáltalán nem laknak cigányok. Kérdésünkre azt a választ kaptuk,

hogy 30 százalékban kizárólag vagy túlnyomóan cigányok laktak a környéken, 30

százalékban vegyes volt a lakosság, szintén 30 százalékban laktak többségében nem cigányok

a környéken, és végül majdnem 10 százalékos arányban egyáltalán nem laktak cigányok

a közelben.

2003-ban a cigányok 6 százaléka, körülbelül 36 ezer ember lakott telepen, 2 százaléka

lakott a nem cigány településtôl távol. Azt is megnéztük, hogy mi a helyzet a környezettel,

és azt láttuk, hogy 56 százalékban kizárólag vagy túlnyomóan cigányok laknak

a környéken. Vegyesen laktak a környéken 22 százalékban, többségben nem cigányok

voltak 17 százalékban, és egyáltalán nem voltak cigányok 9 százalékban. Azt mondhatom

tehát, hogy 1993 és 2003 között az elkülönültség, a szegregáció növekedett. Akkor

30 százalékos arányban fordult elô, hogy túlnyomórészt vagy kizárólag cigányok laknak

a környéken, most 56 százalékban.

A település belsejében lakik e pillanatban Magyarországon a cigányok 50 százaléka,

a település szélén 42 százalék, és mint azt már jeleztük, 6 százalék telepen és 2 százalék

a településtôl távol. Ez azt jelentené, hogy 50-50 százalék az elszigeteltség, vagy elkülönítettség

aránya. Igen ám, de ha a település belsejében lakókat is megnézzük, akkor azt

látjuk, hogy további 22 százalék a település belsejében van ugyan, de túlnyomóan cigány

környezetben. Vagyis összességében azt mondhatjuk, hogy a cigányok 72 százaléka szegregáltan,

elkülönítve él a nem cigány lakosságtól. Ez azt jelenti, hogy 1971 és 1993 között

romlott a helyzet Magyarországon a szegregáltság, az elkülönítettség tekintetében,

mint ahogy más téren is tudunk romlásról beszámolni. Ha azt nézzük, hogy a többségi lakosságnak

milyen a viselkedése a cigányokkal szemben, akkor azt mondhatjuk, hogy

1990 óta bizonyos mértékû romlásról, a feszültség növekedésérôl számolhatunk be.

Munkaerô-piaci helyzet

1971-ben a cigány férfiak 85 százaléka rendszeres keresô volt. Ugyanakkor az ország lakosságát

tekintve a férfinépesség 88 százaléka volt rendszeres keresô. Vagyis igen csekély

volt a különbség cigányok és nem cigányok között. De ez a kis különbség is inkább abból

adódott, hogy akkoriban Magyarországon a 15 és 74 év közötti férfinépesség 5 százaléka

tanuló volt. Olyanok, akik már elvégezték az általános iskolát és középiskolába vagy fôiskolára,

egyetemre jártak. A cigányok esetében a tanulók aránya fél százalék volt, tehát

még az egy százalékot sem érte el. A nôknél más volt a helyzet. A teljes népességen belül

a nôk 64 százaléka volt aktív keresô, a cigány népességben 30 százalék. Ez elsôsorban a

nagyobb gyermekszám következménye volt. De 1971 és 1990 között tovább nôtt a cigányok

foglalkoztatottsága, és az 1980-as években a cigány nôknek is több mint a fele aktív

keresô volt már. 1990–1991-ben azonban gazdasági válság tört ki Magyarországon, olyan

mérvû gazdasági válság, amilyenhez hasonlót korábban ez az ország soha nem élt meg. E

gazdasági válság következtében az egész országban visszaesett a foglalkoztatottság, olyannyira,

hogy míg az 1980-as évek közepén öt és fél millió foglalkoztatott volt Magyarországon,

1993-ban már csak hárommillió nyolcszázhuszonhétezer. Vagyis másfél millióval

csökkent a foglalkoztatottak száma. A cigányoké pedig sokkal nagyobb arányban csök-

kent. A munkaképes korú férfinépesség körében az volt a helyzet 1993-ban, hogy a korábbi

88 százalék helyett 64 százalék volt a foglalkoztatottak aránya, a cigány férfinépességé

viszont csak 29 százalék. A nôk foglalkoztatottsági aránya a teljes népességben 66 százalék,

a cigány nôk esetében 15 százalék. 2003-ban az a helyzet, hogy a 15 és 74 év közötti

teljes népességnek a fele, azaz 50 százaléka foglalkoztatott, a cigány népességnek pedig

21 százaléka. A 15 és 74 év közötti férfinépességnek 56 és fél százaléka foglalkoztatott.

A cigány férfinépességnek 29 százaléka. És ami a nôi népességet illeti, a 15–74 éves népességnek

országosan 44 százaléka, a cigányokat tekintve 15 százaléka foglalkoztatott. A

többiek, akik nem foglalkoztatottak, nem mind munkanélküliek – csak harmadrészük –,

mert egy részük tanuló, más részük nyugdíjas, de van egy negyedik rész is, amely valahogy

úgy inaktív, hogy nem tanul, nem nyugdíjas, de nem is munkanélküli, mert nem

munkanélküliként tartják számon, a statisztikában nem így szerepel. Ezen a téren óriási a

különbség a falvak, a városok, és Budapest között. A cigány férfiak közül a községekben

20 százalék dolgozik, 10 százalék tanuló, és a többieknek nincs munkája. A városokban a

férfiak 29 százaléka dolgozik, 11 százaléka tanuló, 60 százaléknak nincs munkája. Óriási

a különbség ehhez képest Budapesten, ahol a cigány férfiak 66 százaléka dolgozik, 13 százaléka

tanuló, és 20 százalékának nincs munkája, de ebben a 20 százalékban benne vannak

a nyugdíjasok is. Ez abból adódik, hogy Budapesten igazából nincs munkanélküliség.

Ezt úgy értem, hogy a munkanélküliek aránya a teljes lakosságban 5 százalék alatt van,

ami azt jelenti, hogy azokat sorolják be a statisztikusok munkanélkülinek, akik éppen úton

vannak két munka között. Nincs munkanélküliség a budapesti cigány férfiak körében sem.

Falun a cigány nôk 10 százaléka dolgozik, 12 százaléka tanuló, 78 százalékának nincs

munkája. A vidéki városokban a cigány nôk 17 százaléka dolgozik, 9 százaléka tanuló és

74 százalékának nincs munkája. Budapesten a nôk helyzete is sokkal jobb, 36 százalék

dolgozik, 1,5 százalék tanuló és 54 százaléknak nincs munkája. Budapesten a cigányok

munkanélkülisége alacsony fokú, tehát itt erre nem lehet panaszkodni, viszont vidéken

igen nagy mérvû a cigány munkanélküliség. A munkanélküliséget csak kismértékben

kompenzálják azok a szociális juttatások, amelyeket a cigányok élveznek. Akár a családi

pótlékról, akár a gyermekvédelmi járulékról, akár a cigányok nyugdíjáról legyen szó, ezek

csak részben pótolják azt a veszteséget, ami a munkanélküliségbôl adódik.

Országosan nagyon rossz a helyzet a nem cigány lakosság körében is, mert mint említettem,

a nyolcvanas évek elején öt és fé lmillió ember dolgozott Magyarországon,

1993-ban 3 millió 827 ezer, 2003 elsô negyedévében 3 millió 860 ezer, tehát alig több,

mint 1993-ban. A termelés szempontjából azt mondhatjuk, hogy a válság elmúlt. 1997-tôl

kezdett emelkedni a bruttó hazai termelés, és ma már eléri az 1989-es színvonalat. Tehát

forint- vagy dollárértékben annyit termelünk, mint 1989-ben, sôt néhány százalékkal többet

is. De a foglalkoztatottak száma nem nagyobb, mint 1993-ban, a válság évében volt,

vagyis megélhetési szempontból a gazdasági válság nem múlt el. A válság azonban nagyobb

mértékben sújtja a cigányokat, mint a nem cigányokat. Elôször azért, mert a cigányok

iskolázottsága rosszabb. Nyolc általánossal nem lehet elhelyezkedni. (A cigányok

nagy részének még nyolc általános iskolája sincs.) De a nyolc általánossal rendelkezôk is

kényszerûen munkanélküliek. Másodszor azért, mert a cigányok az ország azon részein

laknak, ahol a munkaerô-piaci helyzet sokkal rosszabb az átlagosnál. Ez az északi, a keleti

és a dél-dunántúli rész, ahol rosszak a munkaerô-piaci viszonyok. Harmadrészt azért,

mert a cigányokat iskolázottságukból, vagy inkább iskolázatlanságukból kifolyólag többnyire

segéd- és betanított munkásként alkalmazzák. Viszont azok az iparágak, amelyekben

szakképzettség nélkül is el lehet helyezkedni, nagyon gyorsan tönkrementek 1990

után, s az óta sem tértek magukhoz. Három ilyen iparágat említek: a bányászatot, a kohászatot

és az építôipart. Ma is az a helyzet, hogy leginkább az építôiparban látunk cigányokat

dolgozni. De a magyar építôipar ma sokkal kisebb, mint volt a nyolcvanas években, és

egyelôre nem is látjuk jelét annak, hogy építôipari konjunktúra lenne, amelyben természetesen

el tudna helyezkedni a cigány férfiak, sôt a cigány nôk egy része is.

Keresetek és jövedelmek

Országosan a teljes népesség átlagkeresete 2003 elsô negyedében 85 ezer forint volt havonta.

A fizikai dolgozók havi átlagkeresete 65 ezer, a szellemi dolgozóké 109 ezer forint

volt. A cigányok átlagkeresete 61 ezer forint volt. Ha a 85 ezerhez hasonlítjuk a 61

ezret, ez jelentékeny különbség, aminek az a magyarázata, hogy a cigány keresôk 70 százaléka

segéd- és betanított munkás, 22 százaléka szakmunkás, és csak 8 százaléka szellemi

foglalkozású. A cigányok átlagkeresete a fizikai dolgozók 65 ezer forintos átlagkeresetéhez

áll legközelebb, leginkább ehhez lehet hasonlítani.

A családon belül viszont vannak más jövedelmek is: gyermekvédelmi támogatások,

családi pótlék, és egyéb más szociális jellegû támogatások.

A munkajövedelmeket és a szociális jövedelmeket együtt számítva, a cigány családokban

az egy fôre jutó átlagos havi jövedelem 2003 elsô negyedében 21 ezer forint volt. A budapesti

cigány családokban az egy fôre jutó havi jövedelem 33 ezer forint volt. A vidéki városi

cigányok esetében ez 20 ezer forint, míg a falusi cigányoknál 19 ezer forint volt.

Tehát általánosságban azt mondhatjuk, hogy a budapesti cigányok nem szegények,

de a vidéki, városi és falusi cigányok szegények. Más megközelítésben a cigány személyek

67 százaléka olyan háztartásban él, ahol az egy fôre jutó jövedelem havonta 20 ezer

forint alatt van, és ezt abszolút szegénységnek kell mondani. Körülbelül 20 százalékuk él

20 és 30 ezer közötti havi átlagkeresetbôl, és 19 százalékuk 30 ezer forint fölöttibôl. A

magyarországi cigányok 18-20 százaléka a magyar lakosság közepes jövedelmû rétegéhez

tartozik, a 60 százaléka az abszolút szegények közé, 20 százalék pedig a kettô közötti

zónában helyezkedik el. A jövedelmeket messzemenôen befolyásolja a foglalkoztatottság,

illetve a munkanélküliség. Ezért azt is megvizsgáltuk, miben különbözik a családok

helyzete attól függôen, hogy a családban élô felnôttek közül hányan aktív keresôk és hányan

vannak aktív kereset nélkül. Azokban a családokban, amelyekben a felnôttek között

nincs aktív keresô, az egy fôre jutó átlagos jövedelem 14 852 forint, vagyis ezek mind

nagyon szegények. Azokban a családokban, amelyekben a felnôttek kisebb hányada aktív

keresô, az egy fôre jutó átlagjövedelem 20 380 forint. Ez a szegénységi küszöbhöz közeli

érték. Ahol a felnôttek fele aktív keresô, ott az egy fôre jutó jövedelem 26 932 forint,

és ahol a felnôttek többsége aktív keresô, több mint 35 ezer, azaz 35 824 forint. Amely

családban pedig minden felnôtt aktív keresô, ott majdnem 40 ezer forint az egy fôre jutó

havi átlagjövedelem. Vagyis a cigány családok jövedelmi helyzete teljes egészében attól

függ, hogy a felnôttek mennyire tudnak munkához jutni.

Igen nagy a különbség a falu és a város között. A falvakban az egy fôre jutó havi jövedelem

19 ezer forint, a vidéki városokban 20 ezer alatt van, Budapesten viszont 32

ezernél több. Tehát, mint ahogy jeleztük, a budapesti cigányok között nagyon kis számban

fordulnak elô szegények.

Iskolázottság

Magyarországon a 3 és 5 éves korosztályból országos átlagban a gyerekek 88 százaléka

jár óvodába. Vagyis elenyészô azoknak a gyerekeknek a száma, akik nem járnak óvodá-

ba. De a cigányoknál egészen más a helyzet. A 3–5 év közötti cigány gyerekek közül csak

41,5 százalék jár óvodába és 58,5 százalék nem. Pedig ezekben az években nagyjából eldôl,

hogy mi lesz a késôbbiekben. Mert az óvodában olyan elôkészítés folyik az iskolai

életre, ami ha elmarad, a továbbiakban nagyon nehéz pótolni, és többnyire ez nem is sikerül.

Tehát azok a cigány gyerekek, akik nem jártak három évig óvodába, rendszerint

nem boldogulnak az általános iskolában sem, és még kevésbé gondolhatnak arra, hogy

középiskolába vagy egyetemre menjenek.

Az általános iskolát illetôen a következô a helyzet: 1971-ben a cigány fiatalok

háromnegyed része nem végezte el az általános iskolát, vagyis csak egynegyed része végezte

el. A háromnegyedük tehát szinte analfabéta maradt, mert aki még a nyolc osztályt

sem végezte el, az olyan nehezen tudott írni, olvasni, hogy ezzel a késôbbiek során nem

nagyon élt. 1971 és 2003 között nagy változás következett be, mert ma a 20–24 éves korosztály

82 százaléka elvégezte a nyolc osztályt. Ez nagy eredmény 1971-hez képest, de a

cigány gyerekek általában késve végzik el az általános iskolát. A 19 évesek 82 százaléka,

a 18 évesek 76 százaléka, a 17 évesek 64 százaléka, a 16 éveseknek már csupán 52

százaléka végezte el az általános iskolát. Vagyis azt mondhatjuk, hogy a cigány gyerekek

nagy része 16–18 éves korában végzi el az általános iskolát, ami azt jelenti, hogy annyit

veszít az általános iskolai évek során, hogy azt késôbb már nem lehet behozni.

Ez a helyzet nagyjából meghatározza, hogy mennyire juthatnak középiskolába.

E téren is vannak változások 1971 és 2003 között. A hetvenes években még a megfelelô

korosztálynak csak másfél százaléka tudta elvégezni a középiskolát. A nyolcvanas évekre

annyit javult a helyzet, hogy ez az arány 2 százalékra emelkedett, a kilencvenes évek

elején fölment 3 százalékra. De az igazi változás 97-tôl kezdôdött, ekkortól, tehát hat éve

egyre több cigány gyerek iratkozik be a középiskolába. Az eredményeket azonban ma

még nem lehet lemérni, mert azt tudjuk, hogy a 15–19 évesek egy százaléka végezte el a

középiskolát, s további 10 százaléka jár ilyen iskolába, de azt nem tudjuk, hogy ebbôl a

10 százalékból hányan fogják elvégezni a középiskolát. A 20–24 éveseknek viszont 5

százaléka végezte el a középiskolát, és további 2 százalékuk jár ilyen intézménybe. Tehát

most 5 százalék körül tartunk, de úgy látszik, hogy a 97-ben elkezdôdött változás tart tovább,

tehát – mondjuk – tíz, tizenöt év múlva valószínûleg ott fogunk tartani, hogy a cigány

gyerekek 18-20 százaléka középiskolát végzett lesz. De ez még mindig messze elmarad

a nem cigány gyerekek végzettségi arányától, ami addigra körülbelül 70 százalék

lesz. Jelenleg a hetedik, nyolcadikba járó cigányok 10,5 százaléka akar gimnáziumban továbbtanulni,

14 százaléka szakközépiskolában, tehát a középiskolai továbbtanulási szándék

24 százalékos. A felsôoktatásnak megfelelô korosztályból – tehát a 20–23 évesek közül

– a cigány fiatalok 1,2 százaléka jár egyetemre vagy fôiskolára. Ez nagyon alacsony

arány. E rossz helyzet egyik oka az, hogy nem jártak óvodába, és amit akkor elmulasztottak,

nem tudták behozni 6 és 16 éves koruk között. De a cigány gyerekek lemaradásának

más okai is vannak. Az egyik megintcsak a területi probléma. Falun általában nincs

gimnázium vagy szakközépiskola, tehát utazni kell a gimnáziumba vagy szakközépiskolába,

ami költséges és fáradságos, így meglehetôsen akadályozza az iskolába járást. A továbbtanulás

további súlyos akadálya a kisegítô iskola. A cigány gyerekek jelentékeny részét

már hatéves korában, tehát az általános iskola elsô osztálya elôtt, vagy gyógypedagógiai

intézménybe, vagy kisegítô osztályba utalják, tehát olyan iskolába vagy olyan osztályba,

amelybe értelmileg enyhén fogyatékos gyerekek kerülnek. A szabály legalábbis

az, hogy az értelmileg enyhén fogyatékos gyerekeket kell odahelyezni. Ma Magyarországon

gyógypedagógiai iskolába vagy kisegítô osztályba a gyerekek 4 százaléka jár. Ez

egyébként nagyon magas arány, ha a nyugati viszonyokat vesszük alapul, ahol két-három

százalék az ilyen típusú intézménybe járók aránya. A 4 százalék kedvezôtlen, de a cigányoknál

sokkal magasabb ez az arány. A cigány gyerekek 14 százaléka jár gyógypedagógiai

intézménybe vagy kisegítô osztályba, és ehhez a 14 százalékhoz még hozzávehetjük

azokat, akik a normál általános iskola kis létszámú osztályaiba, az ún. felzárkóztató

osztályokba járnak. Ha ezekkel együtt számítjuk az arányt, akkor 16,7 százalékot kapunk.

Ezekbôl az intézményekbôl a középiskolába jutás gyakorlatilag lehetetlen. Bizonyos tárgyakat

itt nem is tanítanak, és azon tárgyak esetében is, amelyeket tanítanak, sokkal kisebbek

a követelmények, úgyhogy a középiskolába jutás lehetetlennek tekinthetô.

III. A ROMAPOLITIKA SAROKPONTJAI

ÉS FINANSZÍROZÁSA

A magyarországi roma közösség helyzete van annyira speciális és súlyos, hogy nyugodtan

megtakaríthatjuk az idézôjelet a „ romapolitika” kifejezés további használata során.

Romapolitikáról azonban ôszinte kormányzati elkötelezettség esetében is csak fenntartásokkal

beszélhetünk, mert a fogalom többféle gyakorlati értelmezésre is lehetôséget ad.

Egyrészt a romapolitika kereteit a többször is módosított középtávú intézkedéscsomag,

illetve az annak kapcsán létrehozott döntési, finanszírozási mechanizmus határozta

meg. A tárcaközi egyeztetô szisztéma azt sugallta, hogy a mindenkori kormányzat

összehangolt erôfeszítésekkel kíván segíteni a hazai roma közösség helyzetén. Csakhogy

az intézkedéscsomag végrehajtására a szükséges forrásokat az egyes tárcáknak

maguknak kell biztosítaniuk, a minisztériumok által elkülönített összegeket pedig a cigányügyi

tárcaközi bizottság összesíti. Az így képzett „ romabüdzsé” hivatott hitelesíteni

a romapolitika fedezetét.

Ez a szisztéma nemcsak átláthatatlan, de koncepciótlan is, és gátja a stratégiai tervezésnek.

Átláthatatlan, miképpen önkényes minden olyan tematikus büdzsé, amelynek kiadási

tételei eltérnek a nagy költségvetés bevételi és kiadási szerkezetétôl. A „ romabüdzsé”

is csupán költségvetési kiadások – csak kiadások! – önkényes csoportosítása,

amely elfedi a tényleges elosztási trendeket.

A finanszírozásnak ez a módja koncepciótlan, mivel nem különíti el a romák hátrányainak

szociális és etnikai dimenzióit; nem vet számot azzal, hogy a romák lakhatási,

képzettségi, munkaerô-piaci hátrányait részben a szegénységük, részben a diszkrimináció,

részben pedig kulturális sajátosságaik magyarázzák. A romák esélyeit elsôsorban a

„nagy rendszerek” – fôként a közoktatás, a jóléti újraelosztás, a foglalkoztatáspolitika, a

lakástámogatási rendszerek stb. – finanszírozása határozza meg. A közvetlenül romákat

célzó támogatások és programok a diszkriminációból és a kulturális sajátosságokból adódó

hátrányokat hivatottak ellensúlyozni.

Végül a romapolitika költségtervezésének jelenlegi módja a stratégiai tervezésnek is

gátat szab, mivel az egyes fejezeti elôirányzatokkal kapcsolatos döntések megelôzik a

„romacélokra” elkülönített összegekkel kapcsolatos, tárcákon belüli döntéseket, ugyan-

akkor a „ költségvetési romaügy” konstruálása révén a mindenkori kormány úgy tesz,

mintha ágazati logika szerint „ finanszírozná a romákat”.

A másik olvasat szerint a kormányzati romapolitika nagyságrendileg többet jelent,

mint a középtávú intézkedéscsomag feladatainak éves reszortja és az ahhoz rendelt „ romabüdzsé”

kiadásai: a jóléti, munkaügyi, közoktatási, diszkriminációellenes, lakás- és településpolitika

egészéhez igazodó stratégia, amely ugyanakkor számot vet a romák sajátos

szükségleteivel. Az alábbiakban igyekszünk a kormányzati romapolitika eddigi sikereit

és buktatóit ebben a második értelemben áttekinteni.

A romákkal kapcsolatos kormányzati prioritások

A 2002-ben hivatalba lépett kormány négy olyan prioritást határozott meg, amely a romákkal

kapcsolatos politikájának is irányt szabott: a jóléti elosztás elveinek és gyakorlatának

megváltoztatását, diszkriminációellenes jogalkotást, esélyegyenlôséget javító oktatáspolitikát,

valamint a romatelepek felszámolását és ezzel is összefüggésben a szociális

lakásépítés ösztönzését ígérte. A négyféle célkitûzés elvben harmonikusan illeszkedik

egymáshoz, ám az ágazati jellegû alkuk során többször is változtak a súlypontok.

Jóléti fordulat, komplex társadalompolitika

A jóléti fordulat programja arra utalt, hogy a kormány a romák helyzetét komplex társadalompolitikai

eszközrendszerrel kívánja javítani: az össztársadalmi jövedelmi különbségek

mérséklését, vagy legalább a további növekedés megállítását és a legszegényebb

csoportok helyzetének javítását tekinti fô társadalompolitikai céljának. A társadalompolitikai

megközelítés azt feltételezi, hogy a magyarországi roma közösségek szociális és

lakáshelyzete annyira rossz, munkaerô-piaci kirekesztettsége olyan mértékû, hogy kizárólag

emberi jogi, diszkriminációellenes eszközökkel, illetve jelentôs erôforrások nélkül

lehetetlen valódi változtatásokat elindítani.

A társadalompolitikai megközelítés indokoltsága nyilvánvaló. A jövedelmi különbségek

növekedését az 1997-ben nekilendülô gazdasági növekedés nem állította meg, csak

fékezte, sôt a Tárki 2003-as Monitor vizsgálata szerint az egyenlôtlenségek 2000 és 2003

között ismét növekedésnek indultak: a legalsó és a legfelsô népességtized ekvivalens át-

lagjövedelmeinek aránya 2000 és 2003 között 7,5-rôl 8,4-re növekedett. A fellendülés eltérô

módon és eltérô ütemben érintette a különbözô jövedelmi csoportok helyzetét: míg

a fellendülés harmadik évében, 1999-ben csak a felsô jövedelmi tized helyzete javult,

2001-ben már valamennyi jövedelmi csoport helyzetét javította – az alsó jövedelmi tized

kivételével. A magyarországi romák jövedelmi helyzete a rendszerváltás óta folyamatosan

romlik, miközben az össztársadalmi szegénység az elmúlt években talán valamelyest

csökkent. Megintcsak a Tárki adataira támaszkodunk: azokat tekintve szegénynek, akiknek

jövedelme kevesebb, mint a mediánjövedelem fele, 1991-ben a romák 31,9%-a volt

szegény, 2001-ben már 61,5%-a. Ha az átlagjövedelem felét tekintjük küszöbértéknek,

akkor 1991-ben a romák 48,9%-a, míg 2001-ben már 68%-a volt szegény. 1991-ben a romák

61,6%-a, míg 2002-ben már 75,1%-a tartozott a legalsó jövedelmi ötödhöz.

Ellenzékben a szocialista politikusok azért bírálták a Fidesz jóléti gyakorlatát, mert

jelentôsen átrendezte a látható és a láthatatlan – tehát adókedvezményekben realizálódó

– transzferjövedelmeket, méghozzá a tehetôs középrétegek javára és a szegény rétegek

rovására. Az igazságos elosztás elvére hivatkozva támadták a családi pótlék, a gyermekgondozási

segély, illetve a rendszeres gyermekvédelmi támogatás2 befagyasztását, a

munkanélküli-ellátás megkurtítását,3 illetve a magas jövedelmûeknek kedvezô, jövedelemarányos

gyermekgondozási díj ismételt bevezetését, valamint az Orbán-kormány legnagyobb

horderejû jóléti intézkedését, a szintén a magas jövedelmû családokat támogató

családi adókedvezményt.4

Választási kampánya során az MSZP nem kevesebbet ígért, mint jóléti rendszerváltást,

jóllehet a szlogen valódi tartalmát nem fedte fel. Nem ígérte meg, hogy megállítja,

vagy idôvel csökkenti a jövedelmi különbséget. Nem határozta meg, hogy milyen mértékben

tartja szükségesnek javítani a legszegényebb rétegek anyagi helyzetét, és ebben

milyen szerepet szán a szociális jövedelmeknek, vagy a foglalkoztatás bôvítésének. Nem

2 A gyermekvédelmi törvény által 1997-ben bevezetett rendszeres gyermekvédelmi támogatás normatív ellátás, amelyet a legszegényebb 600-800

ezer gyermek szülei kapnak. Az ellátást 2001-tôl kiegészítô családi pótlékká nevezték át, összegét 400 forinttal megemelték, majd befagyasztották.

Tehát megszüntették az eredeti jogszabály által biztosított indexálás lehetôségét; korábban ugyanis az összeg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum

20%-ka volt.

3 A korábban háromelemû munkanélküli ellátórendszer 2000-tôl kételemûvé vált. A munkanélküli járadék folyósításának idôtartama 12 hónapról 9

hónapra csökkent. A rendszer második eleme, a tartós munkanélküliek ellátását szolgáló, két évig folyósított jövedelempótló támogatás megszûnt.

Az aktív korú nem foglalkoztatottak rendszeres szociális segélyének folyósítása a jogosultság megszerzésétôl számítva egyéves idôtartamra korlátozódott,

azzal a megszorítással, hogy a munkanélküli 2-12 hónapig közcélú munkát köteles végezni. A jogalkotó tehát az önkormányzatokra

bízta annak megszabását, hogy az ellátás mekkora hányadát kívánják pénzben folyósítani, és mekkora hányadát kívánják közcélú munkavégzéssel

helyettesíteni. Ugyanakkor a segély társfinanszírozása a megszüntetett jövedelempótló ellátáshoz hasonlóan alakult át: a kifizetett segély öszszegének

75%-kát az önkormányzatok a szociális normatíván felül visszaigényelhetik

4 A TÁRKI 2000-es adatai szerint a háztartások legszegényebb 35%-a egyáltalán nem tudta igénybe venni az adókedvezményt.

vette programjába, hogy a segélyezési küszöböt valamilyen garantált minimális jövedelemhez

köti. Jó oka volt erre. A kampány során a leendô miniszterelnök szegénységenyhítô

politikát hirdetett meg, ugyanakkor – a biztos bukást elkerülendô – arról is biztosította

a választókat, hogy nem nyúl a „ szerzett jogokhoz”, tehát a középrétegeknek kedvezô

családi ellátásokhoz, adókedvezményekhez, építésihitel-támogatásokhoz. Ez a kettôsség

rányomta bélyegét a Medgyessy-kormány elsô két évének jóléti politikájára.

A jóléti fordulat programját célul tûzô szocialista–liberális kormány legsúlyosabb

gyakorlati dilemmája az, hogy vajon a források bôvítését vagy a jóléti jövedelemeloszlás

szerkezetének megváltoztatását tekintse céljának. A kormányra kétféle nyomás nehezedett.

Egyrészt már a választási kampány során világossá vált, hogy a szavazatmaximalizálás

és az igazságosabb jóléti jövedelemelosztás nehezen egyeztethetô össze. Ugyanakkor

a túlköltekezés és a túlzott jövedelemkiáramlás egyensúlyromboló hatása nyomán

felerôsödtek azok az érvek, amelyek nemcsak megszorító intézkedésekre, de határozott

és elvi alapon vállalt, rászorultsági elvû jóléti politikára és drasztikus reformokra is ösztönözték

a kormányt. Egyszerûbben fogalmazva: a forrásbôvítésnek fiskális korlátai, míg

az elosztás megváltoztatásának politikai kockázatai vannak.

A Medgyessy-kormány addig lavírozott a kétféle elvárás között, ameddig a rendelkezésére

álló források ezt megengedték:

• A kegyetlen jóléti dilemmát csak a kiadások növelése árán lehetett elodázni. Elsô

másfél évében a kormánynak három jóléti prioritása volt: a legszegényebb rétegeket

elérô támogatásokat mérsékelten növelte a családi pótlék 20%-os emelése, a 13. havi

családi pótlék bevezetése és a jogosultság növelése. Kifejezetten a legszegényebb

családokon segített a rendszeres gyermekvédelmi támogatás 9,1%-os emelése

2003-ban. Az alsó középrétegek jövedelmi pozícióit javította az 50%-os közalkalmazotti

béremelés és a diplomás minimálbér bevezetése, és persze az a tény, hogy

a béremelést követôen a kormány nyíltan nem állhatott elô a közalkalmazotti létszám

csökkentésének programjával. A harmadik elem a leginkább rejtett: az adókedvezmények

részleges átcsoportosítása. A minimálbér adómentességének bevezetése

ugyanis csökkenti az igénybe vehetô családi adókedvezmény mértékét, méghozzá

anélkül, hogy a kormány nyílt színvallásra kényszerülne. A családi adókedvezmények

elôirányzata 2003-ban mintegy 20 milliárd forinttal, tehát az elôzô év

elôirányzatának 74%-ára csökkent, a 2004-es elôirányzat 4 milliárd forinttal nôtt.

Az adókedvezmények átcsoportosításából az alacsonyabb jövedelmû, de fix munkajövedelemmel

rendelkezô rétegek profitálnak. A kormány kissé meglazította az

Orbán-kormány jóléti politikájának „ méregfogát” – a középrétegeket nagyvonalúan

támogató családi adókedvezményeket –, de kihúzni nem merte.

• A 2003-as év igazolni látszott a nagymérvû bérkiáramlás, a belsô fogyasztásra

alapozott gazdasági növekedés veszélyeit. A kormány 2003 végén aztán rákényszerült

elsô népszerûtlen intézkedésére, a kedvezményes lakáshitelrendszer korlátozására.

A miniszterelnöki nyilatkozatok megpendítették, hogy a megszorításokat

nemcsak a kiadáscsökkentés, hanem az elosztási igazságosság követelménye

is indokolja, de a korábbi másfél év gyakorlata után már nem lehetett képes meggyôzni

a közvéleményt arról, hogy a döntéseket távlatos koncepció és nem a pillanatnyi

kényszer diktálta.

Mindenesetre hivatali idejének elsô felében a szocialista–liberális kormány megfordította

a jóléti elosztás korábbi ciklusban kialakított trendjét: ismét változott a jóléti kiadások

szerkezete; többet költött a kormány a szegényebb rétegeket érintô ellátások finanszírozására

és kevesebbet a középrétegeknek kedvezô ellátásokra, illetve kedvezményekre.

A jóléti jövedelmek rétegeloszlása terén is hasonló ingamozgás figyelhetô meg a

korábbi és a jelenlegi ciklusban, mint a jóléti kiadások szerkezetében; 2002 óta ismét növekedett

az alsó jövedelmi csoportok részesedése valamennyi jóléti jövedelembôl.

Ugyanakkor a kormány sem világos elosztási elvek megfogalmazására, sem pedig hathatós

jövedelemkoncentrációra nem vállalkozott. A legszegényebb támogatott rétegek a

tartós munkanélküliek, valamint a gyermekgondozási segélyben, illetve rendszeres gyermekvédelmi

támogatásban részesülôk; természetesen a roma családokat is fôként ezek az

ellátások érintik. A munkanélküli-ellátáshoz a kormány nem nyúlt. A gyermekgondozási

segély és a gyermekgondozási díj összevonása, a családi adókedvezmények megszüntetése

éppúgy nem került szóba, mint a segélyezési küszöb átalakítása. A ciklus félidejében a kormány

felmutathatja, hogy igazságosabbá formálta az elosztási rendszert, de a jövedelmi különbségek

tovább növekedtek, és a legszegényebb családok helyzete sem javult.

A jóléti jövedelemelosztás mellett a romákat célzó „ komplex társadalompolitika”

másik döntô eleme a foglalkoztatási helyzet javítása lenne. Az alacsony foglalkoztatottság

a magyar társadalom egyik legsérülékenyebb pontja. A romák munkaerô-piaci helyzete

a rendszerváltást követô években katasztrofálisan alakult, és a 2003-as vizsgálat ta-

nulsága szerint a romák foglalkoztatási aránya a tíz évvel korábbi helyzethez képest nem

javult. A romák kiszorulása a munkaerôpiacról immár évtizedes múltú.

Ennek ellenére a romák foglalkoztatásának bôvítésével kapcsolatban a kormányprogram

csak általánosságokat fogalmazott meg, például azt, hogy nagyszabású és átfogó

programot indít a romák foglalkoztatásának megkönnyítésére, illetve célzott programokkal

segíti a munkaerôpiacon hátrányos helyzetû csoportokat. A gyakorlatban az aktív

foglalkoztatási eszközrendszer éppúgy változatlan maradt, mint a munkanélküliek

pénzbeli ellátása.

A közhasznú foglalkoztatás 2003-ban mintegy 18 ezer roma munkanélkülinek biztosított

néhány hónapra munkát, a közmunkaprogramokban 2003-ban 6700 roma vett részt.

A képzéseken részt vevôk száma nagyságrendileg kisebb: 2003-ban mindössze 3120 roma

munkanélküli képzését támogatták a munkaügyi hivatalok és további 1302 roma vett

részt a Regionális Munkaerô-fejlesztô és Képzô Központok kurzusain. Tekintetbe véve a

felnôtt korú munkanélküli és munkát keresô romák sok tízezres nagyságrendjét, a képzésbe

bevontak száma még akkor is nagyon csekély lenne, ha a résztvevôk zöme valódi

tudás birtokában fejezné be a kurzusokat. Csakhogy a képzések, tréningek többsége piacképtelen

képzettséget kínál.

A tárca adatai szerint 2003-ban 3200 roma munkanélküli vett részt a komplex munkaerô-

piaci programokban, ez a szám azonban ellentmond a megyei munkaügyi központok

jelentéseinek: nem egyetlen évben, hanem 2000–2003 között összesen volt 3200 résztvevôje

azoknak a programoknak, amelyek összekapcsolva a különféle tréningeket, felkészítô

és szakképesítô képzéseket a foglalkoztatási támogatásokkal, illetve hálózatokat építve

kínálnak megfelelô megoldásokat a munkanélküli romák speciális élethelyzetére.

A bértámogatás, illetve járulékátvállalás 2003-ban mindössze 2250 roma foglalkoztatását

vagy munkahelyének megtartását segítette. A munkába járást segítô, illetve mobilitási

támogatások roma kedvezményezettjeinek száma, valamint a pályakezdôk munkatapasztalat-

szerzését támogató program roma résztvevôinek száma mindössze százas

nagyságrendû. A munkaügyi hivatalok által képzett és alkalmazott mentorok, romamenedzserek,

asszisztensek száma ugyancsak néhány száz. A vállalkozóvá, önállóvá, önfoglalkoztatóvá

válás támogatását célzó munkaügyi programok gyakorlatilag teljesen irrelevánsak

a roma munkanélküliek szempontjából; 2003-ban 35 roma munkanélküli kapott

ilyen támogatást.

Összességében, a megyei munkaügyi hivatalok és képzôközpontok programjai

aligha képesek arra, hogy érdemben javítsanak a romák foglalkoztatási helyzetén.

A képzési beiskolázások száma csekély, a kurzusok hatékonysága alacsony,

a komplex programok csak kisszámú közösséget és kevés roma munkanélkülit

érnek el.

Közoktatási integráció

Az Oktatási Minisztérium közoktatási integrációs törekvéseit tükrözi a módosított közoktatási

törvény és az oktatásfinanszírozás szerkezete. Rendkívüli jelentôsége miatt a tárca integrációs

törekvéseivel a kötet külön fejezete részletesen is foglalkozik. A liberális vezetésû oktatási

tárca jelentôs anyagi forrásokkal támogatott integrációs politikája jórészt intakt maradt

a kormányzati súlyponteltolódásoktól. A minisztérium másfajta dilemmával küzd: a törvényhozás

már a kilencvenes évek elején az iskolafenntartók, döntôen a települési önkormányzatok

kezébe adta a gyakorlati oktatáspolitika legfontosabb jogosítványait. A szaktárcának csak

három eszköze maradt arra, hogy befolyása legyen a közoktatás folyamatára:

• Általános elveket rögzíthet a közoktatási törvényben a ciklusonként rendre esedékes

törvénymódosítások során – ez megtörtént az oktatási törvény 2003-as módosításakor.

Az oktatási törvény 2003-as módosításának egyik fô indoka éppen az

esélyegyenlôség növelése volt, igaz, a törvény új elemeinek várható hatásáról

megoszlanak a vélemények.

• Új irányt szabhat a központi tantervszabályozásnak – a 2002-ben hivatalba lépett

liberális oktatási miniszter azonban tartotta magát korábbi elveihez: megszüntette

az elôzô ciklusban bevezetett kerettantervek kötelezô jellegét, mivel elvbôl ellenezte

a központi tantervszabályozás bármilyen formáját.

• Végül oktatáspolitikai prioritásainak megfelelôen alakíthatja a finanszírozás szerkezetét.

Ebbôl adódóan a tárca a szankciókat is tartalmazó törvényi szabályozás, illetve a

pénzügyi forrásokkal is támogatott programok révén kívánta megvalósítani integrációs

céljait. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy a tárca eszközei korlátozottak, és kemény

önkormányzati ellenállás esetén a minisztérium tehetetlen a helyi szegregációs törekvésekkel

szemben.

Az Oktatási Minisztérium az egyetlen tárca, amely komoly erôfeszítéseket tett a roma

tanulók oktatási integrációja érdekében, és azért, hogy legalább fékezze az etnikai

szegregációt, visszaszorítsa az indokolatlan gyógypedagógiai beiskolázás gyakorlatát, és

jelentôs forrásokat összpontosított céljai megvalósítására.

A romatelepek felszámolásának terve

A romatelepek felszámolásának tervét a kormány egyre csak görgeti maga elôtt, csakúgy,

mint az elôzô két ciklus kormányai. A Földmûvelési és Vidékfejlesztési Minisztérium

jogelôdje már 1997-ben igyekezett felmérni a romatelepek, illetve a telepeken élôk számát

azzal a céllal, hogy megalapozza a telepfelszámolási programot. Az összesítés szerint

19 ezer telepi lakásban 96 ezer ember élt – 26 ezerrel több, mint amennyit az 1993-as

országos reprezentatív cigányvizsgálat regisztrált. A téma szakértôi azonban meglehetôsen

pontatlannak tartották a települési önkormányzatok által szolgáltatott adatokat és rámutattak,

hogy az adatközlôk a fejlesztési források reményében érdekeltek voltak a telepi

roma népesség számának felülbecslésében. Mindenesetre az önkormányzati adatok

szerint 1997-ben a telepek feléhez nem vezetett szilárd burkolatú út, a telepek 42%-án

nem volt vezetékes víz, 48%-uk pedig csatornázatlan volt.

A felmérést követôen négy év telt el, amíg 2001-ben a szaktárca elkészítette a telepfelszámolás

jogi kereteit megteremtô rendelettervezetet. Az ötéves idôtartamú és

43 milliárd forint összköltséggel számoló tervezet címe szerint a „ telepszerû lakókörnyezetek

megszüntetésérôl” szólt, de valójában az érintett települési önkormányzatokra

bízta volna a választást a kétféle fejlesztési lehetôség, tehát a bontás, illetve a

felújítás között. Az elôterjesztés ugyanis leszögezte, hogy alapvetôen a helyi politikusok

döntésétôl függ, hogy vajon a telepek lebontását és az ott élôk tûrhetôbb lakáshoz

juttatását tartják-e jónak, vagy pedig úgy gondolják, érdemes pénzt áldozni a

mostani telepek felújítására. Az elsô esetben a telepet lebontják, a családokat bérlakásokba

költöztetik, vagy hozzásegítik ôket ahhoz, hogy kedvezményes lakásokat

építsenek. A telepek rekonstrukciója mindenekelôtt az infrastruktúra kiépítését jelentheti,

fôként csatornázást és járdaépítést, de a cigánytelepek közelében lévô szeméttelepek

vagy veszélyeshulladék-tárolók megszüntetését is támogathatja a kormány

a program keretében.

A cigányügyi tárcaközi bizottság 2001 ôszén – precedenst teremtve – elvetette a

Földmûvelési és Vidékfejlesztési Minisztérium elôterjesztését. A bizottság nem csupán a

tervezett projekt költségeit sokallotta, de annak szakmai tartalmát sem tartotta megalapozottnak:

osztotta a koncepció kritikusainak aggodalmát, hogy a nagyszabású projektre

szánt milliárdok valójában a helyi területfejlesztési koncepciókat szolgálják majd, és az

egész vállalkozás csak fokozná a romák térbeni elszigeteltségét.

A kormányváltást követôen a feladat a Földmûvelési és Vidékfejlesztési Minisztériumtól

a Miniszterelnöki Hivatalhoz került, de sem a 2003-as, sem pedig a 2004-es költségvetés

nem irányoz elô számottevô forrásokat a telepek felszámolására. Új koncepció

sem készült, illetve a kormány nem nézett szembe azokkal a dilemmákkal, amelyek a

2001-es tervezetet is zátonyra futtatták.

A telepfelszámolás programja valójában több olyan társadalompolitikai feladványt

takar, amelyek egyikére sincs megfelelô politikai válasz. A térbeli szegregáció problémája

messze tágabb, mint a felszámolandó, vagy fejlesztendô telepek ügye. A 2003-ban

végzett cigányvizsgálat szerint a telepen élôk száma 36 ezer – szemben a tíz évvel korábbi

70 ezres, és a szakminisztérium által 1997-ben összesített 96 ezres lélekszámmal –,

ugyanakkor a romák szegregációja gyorsan növekszik: a roma családok 25%-ának közvetlen

környezetében kizárólag romák, 31%-uk közvetlen környezetében pedig túlnyomórészt

romák élnek. A folyamatot a kormány nem képes befolyásolni, a települési önkormányzatok

pedig nem tudnak, illetve nem akarnak ellenállni a rájuk nehezedô szegregációs

nyomásnak.

A telepek többsége korábban munkás- és bányászkolónia, illetve laktanya volt, vagy

más, eredetileg nem lakásnak épült ingatlanegyüttest minôsítettek annak idején bérlakásokká.

A telepek más része a hetvenes években felépült úgynevezett „CS” (csökkentett

komfortfokozatú) lakásokból áll. Felszámolásuknak alapvetôen két akadálya van. Az

érintett települések lakói berzenkednek attól, hogy szomszédságukba költözzenek, ott

építkezzenek, vagy ott vegyenek lakásokat a felszámolandó telepeken élô roma családok.

A másik akadály természetesen az, hogy a telepek lakói számára alig van elérhetô alternatív

lakáskínálat. Az MSZP kormányprogramja évi ötezer közösségi bérlakás felépítését

ígérte, de ezt a tervet ejtették. A másik lehetôség a szociálpolitikai kedvezmény öszszegének

bôvítése: ez a kormányprogramhoz híven megvalósult, de a telepen élô roma

családok zöme képtelen állni az építési költségek 35%-át. A forráshiány tág teret nyit a

visszaéléseknek, miként az a szociálpolitikai kedvezmény összegének legutóbbi 1995-ös

növelését követô építési hullám során is történt. A Pénzügyminisztérium 1998-ban felkérte

a Magyar Mûvelôdési Intézetet, hogy végezzen vizsgálatot a szociálpolitikai kedvezménnyel

felépült lakásokról. A felmérés szerint az építtetôk negyede kizárólag a kedvezménybôl

építtetett, és egyáltalán nem rendelkezett a szükséges saját erôvel. A forráshiányos

építtetôk 80%-a kizárólag forráshiányos építtetôkre szakosodott vállalkozókkal

dolgoztatott; ezeknek a házaknak a 47%-ában még fürdôszoba sem volt.

A szükséges költségvetési források hiánya és a koncepciótlanság ellenére a kormány

nem adta fel a telepfelszámolás programját – legalábbis szóban. Teleki László a MeH

politikai államtitkárának tudomása szerint 450 telepen mintegy 150-200 ezer ember él.

A meglehetôsen nagyvonalú becslés nem könnyíti meg a cselekvési terv komolyan vételét:

az államtitkár szerint a telepek 40-50%-ának felszámolását 2006-ig meg kell kezdeni.

Forrásként csak az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól felveendô 10,5 milliárd

forintos hitelt említette; a tervek szerint ebbôl az összegbôl a kormány hároméves

telepfelszámolási programot finanszírozna. Ez az összeg jóval csekélyebb a korábban

kalkuláltnál, és a hitelfelvétel a ciklus végére tolja ki a projekt megkezdését. A Nemzeti

Fejlesztési Terv jelentôs forrásokat biztosít ugyan a települések rehabilitációjára, de a

koncepció nagyvárosokra összpontosít, és gyakorlatilag kizárja a kedvezményezettek körébôl

a roma telepeket.

A dinamikusan bôvülô „romabüdzsé” látszata

A MeH államtitkára, Teleki László szerint az egyes tárcák 2003-ban „16,7 milliárd forintot

költöttek a romák társadalmi integrációját szolgáló programokra”. A növekmény a

2002-es összeghez képest tetemes: 5,17 milliárd forint. A csaknem 50%-os növekedés

elég látványos ahhoz, hogy elfedje a kormányzati szintû romapolitikai stratégia hiányát, a

szaktárcák romákat (is) érintô kiadásainak és intézkedéseinek ellentmondásait – de még a

kormány valódi eredményeit is. A „ romaügy” finanszírozásának logikáján, az évrôl évre

„dinamikusan bôvülô romacélú kiadások” látszatát keltô, önkényes „ romabüdzsé” prezentálásának

több éves gyakorlatán a szocialista–liberális kormány sem kíván változtatni.

Ezt a szemléletet tükrözi a 2004 tavaszán ismét módosított középtávú intézkedéscsomag

is. Jóllehet az elôterjesztés úgy fogalmaz, hogy a korábbi program, illetve az azt jog-

szabályi formába öntô kormányhatározat célkitûzései jórészt megvalósultak, ennek ellenére

a romák életkörülményei nem javultak, a kudarc okát pedig többek között a költségvetési

források felhasználásának alacsony hatékonyságában, átláthatatlanságában, illetve

a források tárcaszintû szétforgácsolódásában látja. Ennek ellenére a módosított intézkedéscsomag

sem változtatott a finanszírozás korábbi rendszerén.

A korábbi gyakorlathoz hasonlóan ugyanis az újrafogalmazott intézkedéscsomag

sem ad eligazítást a lényegi kérdésekben. Nem különíti el a romák hátrányainak szociális

és etnikai dimenzióit. Nincs koncepciója arról, hogy a romák hátrányait mennyiben

lehet társadalompolitikai eszközökkel, és mennyiben lehet diszkriminációellenes eszközökkel

csökkenteni. A distinkció hiánya szinte kommunikálhatatlanná teszi a romapolitikát,

mivel azt a hamis látszatot kelti, hogy a „ célcsoport” pótlólagos támogatásban részesül,

ahelyett, hogy rámutatna: a romák ugyanannak az oktatási, egészségügyi, jóléti,

aktívmunkaerô-politikai rendszernek a részesei; ugyanannak a társadalomnak a tagjai,

mint bárki más, legfeljebb vannak speciális szükségleteik és problémáik is.

Nagyszabású társadalompolitikai célt csak több cikluson átívelô, összehangolt kormányzati

intézkedések révén lehet megvalósítani, márpedig a roma közösségek felzárkóztatása

roppant nagy feladat. A több cikluson átívelô programhoz pártközi egyetértésre

lenne szükség, és ennek hiányát nem lehet számon kérni a kormányon. Ugyancsak

nincs lehetôsége a kormánynak arra, hogy saját elképzelései szerint módosítsa a kétharmados

többséget igénylô kisebbségi törvényt, vagy az önkormányzati törvényt. Az

MSZP–SZDSZ-kormány eddigi romapolitikai teljesítményét értékelve a koncepciót és a

koherenciát érdemes számon kérni.

Kormányzati szintû koncepció hiányában az egyes minisztériumok romákat is célzó

intézkedései összehangolatlanok. Eddig csak az Oktatási Minisztérium tett komoly lépéseket

a reszortjához tartozó romapolitikai célkitûzés megvalósítására, ám a tárcaszintû

egyedi stratégia eredményessége kétséges. A roma tanulók oktatási integrációját célzó

programok is kudarcba fulladhatnak, ha közben a kormányzat nem kezdi el a telepek felszámolását;

nem teremt elérhetô lakáskínálatot azoknak a rétegeknek, amelyek a lakáspiacon

esélytelenek; nem tisztázza a szociális ellátórendszer átalakításának célját; és nem

indít hatékony foglalkoztatási programokat. A sikerre csak koherens kormányzati cselekvés

adhat reményt.

IV. OKTATÁS

I. Az integrációs normatíva hatása a közoktatásra

Bevezetés

A romák oktatásával kapcsolatos problémák folyamatosan az oktatáspolitika napirendjén

vannak Magyarországon. A kitüntetett figyelmet több tényezô indokolja. A rendelkezésre

álló adatok azt bizonyítják, hogy a roma gyerekek többsége nem tud sikeres

lenni a jelenlegi magyar oktatási rendszerben, a lemorzsolódási és az évfolyam-ismétlési

arány körükben az átlagosnál magasabb, ugyanakkor a roma iskolás korú populáció létszáma

gyorsan nô.

Egy nemrégiben végzett vizsgálat eredményei szerint az általános iskola befejezése

után a roma gyerekek 15%-a nem folytatja tanulmányait, míg a továbbtanulók 57%-

a szakképzô intézménybe megy, és csak 20%-a tanul középiskolában. A roma diákok

mindössze 2%-a tanul felsôoktatási intézményben. Az adatokból az is kiderül, hogy a

középiskolába beiratkozott tanulók nem mindegyike fejezi be sikeresen a tanulmányait.

A lemorzsolódási arány a roma diákok között sokkal magasabb, mint a nem roma

tanulók között. Bár az elmúlt években a kimaradók aránya csökkent az általános iskolában,

nôtt viszont a szakmunkásképzôkben és az érettségit adó középiskolákban.

Ezek a kutatások 2002-ben, közvetlenül a kormányváltás elôtt születtek. Az új oktatási

kormányzat az integráció elvét hangsúlyozva új oktatáspolitikát hirdetett.

Problémaleírás

Óvodák

A roma gyerekek általában komoly hátránnyal kezdik tanulói pályafutásukat, s ez a

hátrányuk tovább növekszik azon idô alatt, amit a formális iskoláztatásban töltenek. Ez

abból adódik, hogy a roma családban összegyûjtött tudás nem kompatibilis és többnyire

használhatatlan az iskola keretei között. Ezért az óvoda feladata egyrészt az lenne, hogy

a két értékrendet közelítse, másrészt hogy a gyereket felkészítse az iskolai életre, ám a

roma gyerekek jelentôs hányada nem jár óvodába.

Egy 1994-ben végzett reprezentatív vizsgálat adatai szerint a háromévesek 40%-a, a

négyévesek 54%-a, az ötévesek 72%-a iratkozott be óvodába. A 72% magas aránynak tûnik,

de meg kell jegyezni, hogy az ötévesek számára az óvoda kötelezô, mert az iskolaelôkészítést

szolgálja. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek több mint 20%-a nem tett eleget kötelezettségének.

Ki kell hangsúlyoznunk, hogy a beiratkozás az óvodába nem jelenti azt,

hogy ezek a gyerekek rendszeresen járnak is oda.

Ennek okai a következôk:

a) Nincs megfelelô infrastrukturális ellátás, ezért az óvodák számos jelentkezôt

kénytelenek elutasítani. Sok hátrányos helyzetû családban az egyik szülô munkanélküli

vagy nem aktív dolgozó, így az óvoda „gyermekmegôrzô” szerepe nem annyira

lényeges. Ennek eredményeképp egyre kevesebb hátrányos helyzetû gyerek jár

óvodába.

b) Az óvodai ellátás jelentôs területi különbségeket mutat. Valószínû, hogy a kis falvakban,

ahol a hátrányos helyzetûek száma magas – a település mérete, valamint az önkormányzat

anyagi helyzete miatt – kevesebb óvodai szoba van, vagy egyáltalán nincs

óvoda.

c) Miután az óvodák nem nyújtanak megfelelô körülményeket a roma gyerekek számára

(figyelem, tolerancia, pedagógiai kompetencia vonatkozásában), ezek a gyerekek

nem szeretnek óvodába járni. Lehetnek kulturális különbségek is a hátrányos és nem hátrányos

helyzetû gyerekek között.

Az általános iskolai oktatás

1994-ben a 15 éves vagy idôsebb korosztály 90%-a fejezte be az általános iskolai tanulmányait

a 8. évfolyam elvégzésével. A roma diákok körében végzett reprezentatív

vizsgálat feltárta, hogy ez az arány a 14 éves roma gyerekek esetében csak 44%. Ha azokat

a tanulókat is figyelembe vesszük, akik általános iskolai tanulmányukat nem idôben,

hanem csak késôbb fejezték be, azt is mondhatjuk, hogy a roma tizenévesek 77%-ának

van általános iskolai bizonyítványa. Az Oktatáskutató Intézet által gyûjtött adatok azt

mutatják, hogy az általános iskolában a roma gyerekek oktatási szegregációja nôtt 1990-

hez viszonyítva. 1992-ben minden tizenkettedik vagy tizenharmadik roma gyerek (7,1%)

tanult roma többségû intézményben. Ma ez minden ötödik vagy hatodik roma gyerekre

igaz (18,1%). A kutatási adatok alapján 126 bizonyíthatóan roma többségû általános is-

kola van Magyarországon. A roma származású általános iskolás gyerekek 40%-a jár ilyen

intézményekbe, míg a nem roma származású gyerekeknek csak 6,3%-a. Feltételezhetô,

hogy van:

a) 230 osztály 13 300 roma gyerekkel, ahol a romák aránya meghaladja az 50%-ot.

b) 740 osztály 10 300 roma gyerekkel, ahol a romák aránya több mint 75%.

c) 700 homogén roma osztály az országban.

Tehát a roma gyerekek közel 35%-a tanul roma többségû általános iskolában: 33 ezer

600 fô a 93 ezerbôl.

Középfokú oktatás

A roma tanulók kétharmada fejezi be általános iskolai tanulmányait 16 éves korára,

míg 14-15%-a 18 éves korára. Az alapfokú tanulmányokat korábban befejezô tanulók

85%-a folytatja tanulmányait középfokon. A középfokon továbbtanuló roma és

nem roma tanulók arányát, illetve programtípus szerinti megoszlását a következôk

jellemzik:

A továbbtanulók aránya a végzôsök százalékában, 1998/99

Továbbtanulás Roma (%) Nem roma (%)

Nem tanul tovább 14,9 3,2

Speciális szakiskola 9,4 3,2

Szakmunkásképzô 56,5 36,8

Szakközépiskola 15,4 38,1

Gimnázium 3,6 18,4

Tehát a roma tanulók 57%-a szakmunkásképzô iskolákban tanul tovább, míg 19%-

uk iratkozik be érettségit adó iskolába. A 9. és 10. osztályban a roma gyerekek 50%-a lemorzsolódik,

ami azt jelenti, hogy csak 32%-uk kezdi el a 11. osztályt. Azt lehet feltételezni,

hogy a lemorzsolódás ezen az évfolyamon is folytatódik, tehát azoknak az aránya,

akik sikeresen befejezik a középiskolát kb. 24%. Különösen szûkösek a roma lányok lehetôségei,

mivel Magyarországon a lányok által legszívesebben választott kereskedelmi,

szolgáltatóipari, könnyûipari szakmák többségét csak a 10. évfolyam sikeres befejezése

után lehet tanulni.

Az elmúlt négy évben egyetlen kezdeményezés irányult második esély típusú program

bevezetésére, a közoktatási törvény 27. §-ának (8) bekezdésében szabályozott felzárkóztató

képzés, ami lehetôséget nyújtana azoknak a diákoknak, akik nem tudtak bejutni

a korábban mûködött dolgozók általános iskolájába, hogy a szakképzô iskolák szakképzô

évfolyamaira beiratkozzanak. Az elnevezés az 1996-os közoktatási törvény 27. § (7)

bekezdésében fordult elô elôször. A félreértések elkerülése végett érdemes lenne „ szakiskolai

integrációs program”-nak nevezni. Ez a rendelkezés lehetôvé tette, hogy gyakorlatilag

minden tanuló tudjon minden hagyományos szakmát tanulni. A közoktatás-politika

képviselôi nem fogadták el a felzárkóztató képzés pozitív diszkriminációs elemét, azaz

azt a szabályozást, hogy az általános iskolai bizonyítvánnyal nem rendelkezô 16 év felettieknek

megengedjék, hogy az általános iskola záró szakaszának a szakképzéshez megkövetelt

funkcionális elemeit megtanulják.

A szakmatanulás feltételei is megváltoztak, és a jelenlegi rendelkezések szerint a felzárkóztató

oktatás lehetôvé teszi, hogy a tanuló elkezdje a szakképzést, ha annak keretében

felkészítik az általános iskola adott osztályának osztályozó vizsgájára, azaz ha a képzés

a korábbi dolgozók általános iskolája szerepét felvállalja. Felzárkóztató programok

mintegy 20 iskolában indultak, a résztvevôk száma 400-nál kevesebb.

A szegregáció típusai

Az iskolák közötti szegregáció

A szegregált roma iskolák kialakulása szorosan összefügg a lakóterületek szegregálódásával.

Az iskolák tükrözik a helyi etnikai megosztásokat, azaz szoros kapcsolat

van a roma gyerekek intézményes szegregálása és izolált lakóhelyük között. Ezt két tényezô

okozza: egyrészt a gazdasági problémák, másrészt a nem roma szülôk elôítéletes

viselkedése. Az 1990-es években spontán migráció zajlott, amikor a roma népesség aránya

jelentôsen megnôtt az ország szegényebb régióinak kisebb településein, illetve a

nagyvárosok leromlott kerületeiben.

A nem hátrányos helyzetû családok igyekeztek elköltözni ezekrôl a területekrôl. A nem

roma diákok aránya a helyi iskolákban radikálisan csökkent, az elôítéletek elkezdtek dolgozni,

s néhány olyan nem roma család is kivette a gyerekét az iskolából, amely nem költözött el.

A roma szülôket elbátortalanították az utazási költségek és/vagy nem voltak tudatában

az iskolaválasztás jelentôségének, így többnyire a lakóhelyükhöz legközelebb esô oktatási

intézményt választották, s ezzel elôsegítették az etnikailag elkülönített iskolák kialakulását.

Ezek az iskolák rossz állapotban vannak, felszereltségük, eszközellátottságuk is szegényes,

így nem ösztönzik a módosabb családokat arra, hogy gyerekeiket ezekben taníttassák. Ehhez

az is hozzájárul, hogy az állam által a kisebbségi oktatás céljaira adott normatív fejkvótának

köszönhetôen, az iskolák és a fenntartóik abban érdekeltek, hogy különféle formáit

szervezzék meg a kisebbségi oktatásnak, bevételeik növelése érdekében. Két fô formában

lehet ilyen oktatást szervezni: az oktatási intézmény vagy „a kisebbségi oktatásban részt

vevô oktatási intézmény”, vagy „ kisebbségi oktatási intézmény” lesz. Ugyanakkor nincsenek

világos kritériumai annak, hogy mitôl válik egy iskola „a kisebbségi oktatásban részt

vevô oktatási intézménnyé”.

Az iskolán belüli szegregáció

Az oktatás normatív finanszírozásának következtében az iskolák és fenntartóik abban

érdekeltek, hogy a lehetô legtöbb tanulójuk legyen. Ennél fogva az olyan iskolák,

ahol a roma gyerekek aránya nôni kezdett, azért, hogy megakadályozzák a spontán szegregácós

folyamatot, olyan osztályszerkezeteket alakítottak ki, amelyek lehetôvé teszik roma

gyerekek szegregálását. Az elkülönítésre az iskolán belüli szervezeti keretek alapvetôen

három formában adnak lehetôséget:

a) Speciális gyógypedagógiai, felzárkóztató osztályok, ahol alacsonyabb a követelményszint,

gyengébb színvonalú a tanítás és aránytalanul nagy a roma tanulók száma.

b) Tagozatos osztályok, ahol nagyobb óraszámban tanítanak bizonyos tárgyakat,

ezek rendszerint a nem roma gyerekek számára vannak fenntartva.

c) A „ roma kisebbségi oktatás” intézményével visszaélve külön osztályok szervezése.

Az Oktatáskutató Intézet 2000-ben végzett kutatása során 192 iskolában vizsgálták

a roma gyerekek arányát a felzárkóztató és tagozatos osztályokban. Míg a roma gyerekek

45,2%-a tanult normál tantervû osztályokban, és 16,2%-uk járt tagozatos osztályokba,

addig a felzárkóztató osztályokban az arányuk 81,8% volt.

A normatív finanszírozással az az alapvetô probléma, hogy a kívánt cél elérését szolgáló

fejkvóta nagyságát nehezen lehet meghatározni, továbbá a finanszírozási rendszer

képtelen kezelni az iskolaspecifikus költségkülönbségeket. Mi több, a költségkülönbségek

negatívan korrelálnak az iskolák/települések méretével, és az iskolában tanuló hátrányos

helyzetûek arányával. Ezért a hátrányos helyzetûek oktatása egy fôre vetítve költségesebb

lenne a kis településen mûködô iskolában. A fejkvóta alapú finanszírozás nem képes ilyen

különbségeket kezelni. Egy másik probléma a finanszírozás fent említett helytelen gyakorlata.

Ha a pénzügyi támogatás céljai nincsenek egyértelmûen meghatározva, akkor az

önkormányzatokat semmi sem ösztönzi arra, hogy a támogatást az adott céloknak megfelelôen

használják fel. A gyerekeket elkülönített gyógypedagógiai osztályokban lehet elhelyezni

a „ normál” iskolán belül egy szakértôi bizottság vagy a nevelési tanácsadó központ

véleménye alapján, ha a gyerek értelmileg nem fogyatékos, de nehezen tud megbirkózni

az iskolával tanulási nehézségek, viselkedési zavarok vagy bármilyen más beilleszkedési

probléma miatt.

Speciális iskolák

A roma gyerekek az iskoláskorú népességen belüli arányukat jóval meghaladó mértékben

járnak speciális iskolákba. A speciális iskolában oktatott roma tanulók aránya az

1974/75-ös tanévben 25% volt, míg 1992-re 42%-ra nôtt. A 2000-ben lefolytatott vizsgálat

eredményei pedig azt mutatták, hogy majdnem minden ötödik roma gyereket szellemileg

fogyatékosnak minôsítenek. A roma gyerekek kisegítô iskolába kerülésének egy

másik oka, hogy a gyerekeket vizsgáló szakemberek még mindig olyan módszereket alkalmaznak,

amelyek nem alkalmasak arra, hogy a szegény és/vagy kisebbségi családokban

szocializálódott gyerekek képességeit megítéljék.

Magántanuló roma gyerekek

A problematikus roma gyerekek elkülönítésének egy másik módja, hogy magántanulónak

nyilvánítják ôket, és felmentik az iskolába járás alól. A magántanulókat

minden tanórai foglalkozás alól felmentik, és tankötelezettségüket úgy teljesítik, hogy

félévenként osztályozó vizsgát tesznek egy vizsgabizottság elôtt. Kétféle módon válhat

egy gyerek magántanulóvá: egyrészt a szülô választása alapján (sok esetben az iskola

kényszeríti a szülôt arra, hogy kérelmezze gyerekének a magántanulói jogviszonyt),

a másik eset az, amikor a gyereknek valamilyen tanulási vagy viselkedésben

megnyilvánuló rendellenessége van, és a szakértôi bizottság úgy dönt, hogy magántanuló

legyen. Az iskola köteles heti hat órában a gyereknek foglalkozást tartani, azaz a

vizsgára felkészíteni.

Kormányzati próbálkozások

1989 óta a különbözô kormányok külön stratégiát dolgoztak ki a romaoktatás fejlesztésére.

Bár minden választás után új stratégiák jelentek meg, a megfelelô programoknak

visszatérô, közös elemei is voltak. Ezek a következôk:

– felzárkóztató és tehetséggondozó programok kidolgozása és mûködtetése

– ösztöndíj és tandíj-támogatási rendszer kidolgozása

– a roma gyerekek integrálásának elôsegítése

– az alapoktatás követelményeinek a tankötelezettség ideje alatt sikeresen eleget tett

roma diákok arányának növelése

– a roma diákok középiskolai tanulásának elôsegítése

– az alapfokú romológiai ismereteket tartalmazó tanárképzés támogatása

– tanárok, szociális munkások és pedagógiai tanácsadók továbbképzésének szervezése

és támogatása.

Ennek a listának az elemei nem valósultak meg teljes mértékben. Eddig egyetlen magyar

kormány sem volt képes olyan koherens stratégiát kidolgozni, amely a roma gyerekek iskolai

kudarca mögötti valamennyi okot kezelni tudta volna. A roma oktatási politikákat marginalizálták,

a többségi és roma oktatási politikákat nem mindig harmonizálták. Bár a statisztikai

adatok pozitív változásokat mutatnak az 1990-es évek elejének adataival összehasonlítva, még

mindig hatalmas problémák vannak a romák tanulási eredményességével kapcsolatban.

Az integrációs oktatáspolitika alapelemei

2002 augusztusában az oktatási miniszter kinevezett egy a hátrányos helyzetû és roma

gyerekek integrációjáért felelôs miniszteri biztost. A miniszteri biztos hivatala annak érdekében,

hogy a hátrányos helyzetû tanulóknak is legyen esélyük a diplomaszerzéshez,

egységes, egymásra épülô, az óvodától a diplomáig tartó esélyteremtô rendszert épített ki

melynek elemei a következôk:

Valamennyi szinten

a) Rászorultsági alapon ingyenessé válik a közoktatásban a tankönyv.

Hatása: a nehéz helyzetben lévô családokat nem terhelik meg annyira az iskolakezdés

költségei.

Bevezetés ideje: 2003-tól az általános iskolák 1–4. évfolyamán, 2004-tôl az általános

iskolák 5–8. évfolyamán.

b) A családosok augusztusban dupla családi pótlékot kapnak.

Hatása: könnyebb iskolakezdés.

Bevezetés ideje: 2002

c) Az új közoktatási törvény elôírja a hátrányos megkülönböztetés tilalmát a közoktatásban.

Az új rendelkezések alapján semmissé lehet nyilvánítani minden olyan döntést, intézkedést,

amely a gyerekek, tanulók csoportját vagy akár egyetlenegy gyereket, tanulót neme, kora,

származása, családi helyzete vagy bármely más oknál fogva hátrányosan megkülönbözteti.

Hatása: az új intézkedés segít az iskoláknak, önkormányzatoknak, hogy olyan oktatásszervezési

megoldásokat keressenek, amelyek jogszerûek és minden érintett harmonikus

együttmûködését szolgálják. A legfontosabb diszkriminációs tényállás, a roma tanulók

elkülönítése alacsonyabb színvonalú oktatást nyújtó csoportba ma még széles körben

jellemzô. 2000-ben 700-nál több elkülönített cigányosztály mûködött az általános iskolák

normál tagozatán.

Bevezetés ideje: 2003. szeptember

d) Körültekintôbb intézkedések a magántanulóvá nyilvánítás területén.

Hatása: ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy a leghátrányosabb helyzetû fiatalok

ne essenek ki ellenôrizetlen módon a közoktatásból. Szociológiai vizsgálatok szerint a cigány

tanulókat nyolcszor nagyobb valószínûséggel mentik fel a rendszeres iskolába járás

alól, mint nem roma társaikat, s így ma a 14-15 éves roma tanulók 10%-a nem jár rendszeresen

iskolába.

Bevezetés ideje: 2003. szeptember

Óvoda

a) Az óvodai étkeztetés ingyenessé vált a rászorultak javára.

Hatása: a roma gyerekek 11%-a nem járt eddig óvodába, ennek oka elsôsorban a drága

szolgáltatásban kereshetô, így az óvodáztatásban részt vevôk száma nôni fog.

Bevezetés ideje: 2003. szeptember

b) Az új közoktatási törvény kötelezôvé teszi a gyermek, tanuló felvételét az óvodába,

az iskolai napközibe, illetve a kollégiumba, ha a felvétel összefügg a gyermek, tanuló

veszélyeztetettségével, a gyermek ügyében hozott gyámhatósági intézkedésekkel.

Hatása: a kistelepüléseken élô szegény családok gyermekei elôtt új lehetôségek nyílnak

a tanulásra.

Bevezetés ideje: 2003. szeptember

c) A 21. század iskolája program pályázatok útján új óvodai férôhelyek létesítését támogatja

a hátrányos helyzetû térségekben.

Hatása: a program a Magyar Fejlesztési Bankkal közös pályázatot hirdetett az iskolafenntartóknak

intézményeik felújítása, korszerûsítése támogatására.

Bevezetés ideje: folyamatos

d) Az NFT ROP pályázatot ír ki az intézményfenntartó önkormányzatok számára

óvodai férôhelyeik bôvítésére.

Bevezetés ideje: 2004. február

Általános iskola

a) Képességeit kibontakoztató felkészítésben vehet részt minden hátrányos helyzetû

gyerek, 17 ezer forintos normatív támogatás mellett.

Hatása: a hátrányos helyzetû gyerekek hátrányait kívánja a rendelet csökkenteni

azzal, hogy olyan felkészítés szervezését teszi lehetôvé, melynek keretei között a tanuló

egyéni képességeinek, tehetségének kibontakoztatása, a fejlôdés elôsegítése, a

többi tanulóhoz történô felzárkóztatása, tanulási, továbbtanulási esélyének kibontakoztatása

folyik.

Bevezetés ideje: 2003. szeptember

b) „Utolsó padból” program indul, mert a roma tanulók indokolatlanul felülreprezentáltak

az enyhén értelmi fogyatékosok iskoláiban.

Hatása: arányuk a felülvizsgálatok következtében várhatóan fokozatosan csökken

majd. (Mostani arány: 5,3%, EU-átlag: 2,5%)

Bevezetés ideje: 2003. december

c) Megindult az Oktatási Minisztériumban annak a célprogramnak a tervezése,

amely lehetôséget teremt a fogyatékosok minél nagyobb mértékû integrációjára.

Hatása: jelenleg Magyarországon 60 ezer fogyatékosnak minôsített gyerek van a

közoktatásban. Az integrációs törekvések következtében 20%-uk kikerülhet a szegregált

oktatásból. A program elemei részét képezik a Nemzeti Fejlesztési Tervnek.

Bevezetés ideje: 2003. május

d) Roma hátrányos helyzetû gyerekek integrációjáért felelôs miniszteri biztos kinevezése

és országos integrációs hálózat létrehozása.

Hatása: országos szinten megvalósulnak a szociológiai kutatások által javasolt integrációs

lépések, s teret kapnak a korszerû megközelítések a hátrányos helyzetû gyermekek

oktatásában. A hálózat bázisintézményei elsôsorban az ország két északkeleti régiójában,

kisebb számban pedig a Dél-Dunántúlon, a fôvárosban és környékén helyezkednek el.

Bevezetés ideje: 2002. augusztus (integrációs hálózat: 2003. január)

e) A bukás tilalma. Az 1–3. évfolyamba járó gyerekek csak akkor utasíthatóak évfolyamismétlésre,

ha túlzott hiányzás miatt nem tudják teljesíteni a követelményeket.

Hatása: az évismétlés kudarcélményt jelent, miközben az évismétlésre ítélt gyerekek

döntô része be tudja hozni a lemaradást odafigyelés esetén. Hiába indul el az iskolai integráció,

ha a gyerekek egy része megbukik.

Bevezetés ideje: 2004. szeptember

f) Hosszabb alapozó szakasz.

Hatása: a gyerekek egy része az iskola elsô évében halmozza fel azokat a hátrányokat,

amelyeket késôbb már nem tud ledolgozni. Megfelelô írni-olvasni tudás nélkül a késôbbi

tanulmányok sikertelenek. A hosszabb alapozó szakasz megnyújtja az alapképzések

elsajátítására szánt idôt.

Bevezetés ideje: 2004-tôl felmenô rendszerben (gyakorlatilag 2008-tól, hiszen akkorra

lesznek ötödikesek)

g) Tanoda program

Hatása: megjelenik a hátrányos helyzetû gyerekek iskolai sikerességét iskolán kívüli

foglalkozásokkal elôsegítô „tanoda” módszer (95. §). Ma a fiatalság teljes korosztályának

70%-a érettségihez jut, míg a roma fiatalok körében a 10%-ot sem éri el ez az arány.

Bevezetés ideje: külön jogszabály készül

h) Az integrált oktatásra való felkészítést szolgáló tanárképzési és továbbképzési

programok fejlesztése és indítása.

Hatása: a fejlesztésre munkacsoport alakult a felsôoktatás, az integrációs hivatal, a

szakképzés, és az érett intézmények bevonásával.

Bevezetés ideje: 2003. október

j) 150 iskolában indul az a program, amely roma munkanélküliek foglalkoztatását és

képzését támogatja a közoktatási intézményekben.

Hatása: a roma felnôttek családi koordinátorként dolgoznak az iskolákban, és emellett

rugalmas szakképzésben is részt vesznek. A szakmai gyakorlati hely is az az iskola,

ahol dolgoznak. A program fontos eleme, hogy a felnôtteknek rugalmas képzési modulokat

biztosít a minél eredményesebb tanuláshoz.

Bevezetés ideje: 2003 ôsze

k) A Nemzeti Alaptanterv felülvizsgálata.

Hatása: a Nemzeti Alaptantervbe bekerült, hogy minden, a közoktatásban tanuló

gyereknek tanulnia kell a romák kultúrájáról, közös történelmünkrôl.

Bevezetés ideje: 2004

l) Kiírják az NFT HEFOP 2.1-es intézkedés elsô pályázatait.

Hatása: pályázatok a hátrányos helyzetû és sajátos nevelési igényû tanulók integrált

oktatásának támogatására, illetve a hátrányos helyzetû tanulók iskolai sikerességét elômozdító

tanoda programok támogatására.

Bevezetés ideje: 2004. március

m) Az NFT HEFOP 2.1-es intézkedés központi programjában fejlesztések és képzések

megvalósítása zajlik.

Hatása: a pedagógusképzésben bevezethetô képzési modulok, szakértôi képzések és

programcsomagok kifejlesztését, 11 ezer 500 pedagógus és pedagógiai munkát támogató szakember

gyakorlatorientált képzését biztosítja az eltérô hátterû gyerekek hatékony együttnevelése

területén. Az integráló intézmények társadalmi környezete (gyermekjóléti szolgálatok, helyi

döntéshozók, fenntartók képviselôi, civil szervezetek, kisebbségi önkormányzatok, média

képviselôi) számára is képzéseket biztosít. 270 komplex integrációs pedagógiai keretrendszerrel

(IPR) rendelkezô modellt dogoz ki a 2005-ben és 2006-ban kiírásra kerülô adaptációs pályázaton

nyertes megközelítôleg 270 intézmény bevonásával. Az idô elôtti iskolaelhagyás, lemorzsolódás

kockázatának felismerésére szolgáló módszereket, programokat fejleszt ki.

Bevezetés idôpontja: 2004. március–2007

Középfokú oktatás

a) Nyelvi elôkészítô évfolyam.

Hatása: a nehezebb helyzetben lévô családok nem tudják megfizetni a nyelvi különórákat,

nyelvtudás nélkül a hátrányos helyzet tovább súlyosbodik. Az a cél, hogy mindenki

szerezhessen bizonyos nyelvtudást a középiskolában.

Bevezetés idôpontja: 2004. szeptember

b) Az érettségi lesz a felvételi.

Hatása: a felsôoktatási felvételin eddig sokszor nem középiskolai tananyagot kértek

számon. Ez tovább növelte az esélykülönbségeket, mert a sikeres felvételihez fizetôs különórákat

és elôkészítô tanfolyamokat kellett igénybe venni.

Bevezetés ideje: 2005

c) Az Arany János Tehetséggondozó Programot abba az irányba változtatjuk, hogy a

tehetség mellett a korábban figyelembe vett – elsôsorban települési – hátrányok helyett,

fôként a tanulói hátrányos helyzet legyen a bekerülés elsôdleges feltétele. Indul a Hátrányos

Helyzetûek Arany János Kollégiumi Alapprogramja, amihez háromszoros kollégiumi

normatíva jár majd (990 ezer forint).

Hatása: sok hátrányos helyzetû fiatal éppen a földrajzi távolságok miatt nem tud továbbtanulni.

Jó középiskolába kerülhetnek, ha kollégiumi lehetôséget kapnak.

Bevezetés ideje: 2004. szeptember

d) Ingyenes nyelvvizsga és ECDL-vizsga

Hatása: az OM az államilag elismert egynyelvû vagy kétnyelvû, legalább C típusú

sikeres nyelvvizsga esetén visszatéríti a középfokú C nyelvvizsga díját azoknak

a végzôs gimnáziumi és szakközépiskolai tanulóknak, akik 2003/2004 év végén

tesznek érettségit, illetve azoknak a szakiskolai tanulóknak, akik ebben az évben fejezik

be a szakmatanulást. A 2003. szeptember elôtt tett vizsga díja is visszaigényelhetô.

Az ECDL-vizsga díja a 2002/03-as tanévben utolsó évfolyamos gimnáziumi, szakközépiskolai

és szakiskolai tanulók sikeres bizonyítványának ingyenes megszerzéséhez, illetôleg

az Országos Képzési Jegyzékben szereplô számítógép-kezelô (-használó) szakképesítés

bizonyítványának ingyenes megszerzéséhez történô hozzájárulás. Az intézkedés

várhatóan 10-12 ezer fiatalt érint.

Bevezetés ideje: 2003. szeptember; 2003. január–október

e) Szakiskolai fejlesztô program indult, amely segíti a szakiskolában folyó pedagógiai

munka fejlesztését.

Hatása: a szakiskolákban évek óta 30%-os a fiatalok lemorzsolódása. A program hatására

várható, hogy ez az érték a felére csökken.

Bevezetés ideje: 2004/05.

f) A 32/1997. MKM-rendelet módosításával reális esély teremtése a romani és a beás

nyelv tényleges megjelenésére az iskolai oktatásban.

Hatása: ma az OKÉV felmérésének adatai szerint az egész országban mindössze három

közoktatási intézményben tanulhatják a roma gyerekek az anyanyelvüket. Elôzetes

információnk szerint a jogszabályi változások nyomán 2003 szeptemberétôl elindul a

romani nyelv oktatása Tarnaörsön, Tiszabôn, Csobánkán, Nagyecseden, és a beás nyelv

oktatása Csapiban, Gyulajon, Darányban, Magyarmecskén, Gilvánfán, Kétújfalun,

Vásárosdombón, Gödrén, Tereskén, Nagyharsányban, Barcson.

Bevezetés ideje: 2003. szeptember

g) A 32/1997. MKM-rendelet módosítása szerint nem lehet többé felmenteni a gyerekeket

a cigány kisebbségi oktatás indokával az idegen nyelv tanulása alól.

Ebben a vonatkozásban példátlanul eltérô helyi gyakorlatok alakultak ki. Ma az

északi régió iskoláinak 17%-ában fordul elô, hogy a roma gyerekeket fölmentik az idegen

nyelv tanulása alól, míg a dunántúli iskoláknak csak a 3%-ában.

Bevezetés ideje: 2003. szeptember

Felsôoktatás

a) Elsô alapképzésre felvételt nyerhet az a hátrányos helyzetû jelentkezô, aki eléri a

költségtérítéses képzésbe bejutók pontszámát. Így a szegény családok gyerekeit nem a

család, hanem az állam fizeti be a költségtérítéses egyetemi képzésbe. Az így felvett hallgatók

aránya az adott intézményben a szak, szakpár, tagozat irányszámának legfeljebb

3%-a lehet.

Hatása: jelenleg a hátrányos helyzetû tanulók nagy része nem jut el a felsôoktatásba.

A cél az, hogy ezeknek a fiataloknak is legyen esélyük továbbtanulni.

Bevezetés ideje: 2005. szeptember

b) Mentor program

Hatása: a felsôoktatásba bekerült fiatal mentort (tutort) választhat magának, aki segíti

majd tanulmányai során.

Várhatóan 500 és 1000 között lesz az így felsôoktatásba kerülô diákok száma.

Bevezetés ideje: 2005. szeptember

Az integrációs normatíva és kritikái

2003. szeptember 1-jétôl ún. integrációs normatíva vehetô igénybe az általános iskolák 1.

és 5. évfolyamán, felmenô rendszerben. Ez a képességkibontakoztató normatíva háromszorosa:

51 ezer forint. „ Az integrációs normatíva célcsoportját azok a gyerekek jelentik,

akiknek a szülei nyolc általános iskolai osztályt, vagy kevesebbet végeztek és anyagi

helyzetük miatt jogosultak a 4600 forintos gyermekvédelmi támogatásra. Ezt a támogatást

2001-ben 780 ezer gyerekre vették igénybe (KSH-adat). A 0–18 éves korosztály

2 millió 220 ezer (népszámlálási adat), tehát rendszeres gyermekvédelmi támogatás az

összlétszám kevesebb mint egy harmada után jár. Az integráció tehát nem etnikai csoportot

céloz meg, ám igen nagy arányban mégis roma gyerekeket talál az integráció által segítendônek.

Amíg az iskoláskorú gyermekek alig több mint 20%-a esik e kategóriába, addig

a roma gyerekek 80%-a.” – írja a miniszteri biztos hivatala az egyik jelentésében.

A normatíva törvényi szabályozásának konkrét leírása a Magyar Közlöny 152. számában

jelent meg (3. számú melléklet a 2003. évi CXVI. törvényhez, 24. b) és d) pont):

„A kiegészítô hozzájárulás háromszorosát igényelheti a helyi önkormányzat a nappali

rendszerû oktatásban részt vevô tanulók után, ha a tanuló a 11/1994. (VI. 18.) MKMrendelet

39/E §-ában meghatározott követelmények és az oktatási miniszter által kiadott

program szerint vesz részt az integrációs nevelésben, oktatásban.”

A jogszabály hivatkozik a 11/1994-es MKM-rendelet 39/E §-ára, ezért szükséges röviden

ezt is áttekintenünk.

Integrációs felkészítésben vesznek részt azok a képességkibontakoztató felkészítésben

részt vevô tanulók, akik egy osztályba, osztálybontás esetén egy csoportba járnak,

azokkal a tanulókkal, akik nem vesznek részt a képességkibontakoztató felkészítésben. Az

integrációs felkészítés nem járhat együtt az integrációs felkészítésben részt vevô tanulók

összevonásával. E rendelkezések alkalmazásában a tanulók összevonását jelenti, ha

a) a településen egy iskola mûködik, évfolyamonként egy osztállyal és az integrációs

oktatásban részt vevô tanulók osztályon, csoportbontás esetén csoporton belüli aránya

meghaladja az ötven százalékot,

b) a településen több iskola mûködik, és azok közül bármelyikben az integrációs felkészítésben

részt vevô valamennyi tanuló létszámának az iskolába járó tanulók létszámához

viszonyított aránya huszonöt százalékkal magasabb, mint az összes iskolában integ-

rációs felkészítésben részt vevô tanulók létszámának az összes iskolába járó tanuló létszámához

viszonyított aránya,

c) az iskolában évfolyamonként több osztály mûködik, és évfolyamonként az egyes

osztályokban integrációs felkészítésben részt vevô tanulók létszámának az osztályba járó

összes tanuló létszámához viszonyított aránya eltérô az osztályok között, amennyiben

az eltérés meghaladja a huszonöt százalékot.

Integrációs felkészítés az általános iskola elsô és ötödik, illetve a szakiskola kilencedik

évfolyamán indítható. Ugyanakkor arról is rendelkezik, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségi

iskolai nevelésben és oktatásban részt vevô tanulók részére a magyar nyelv és

kultúra elsajátítását biztosító tananyagot, a nemzeti és etnikai kisebbséghez nem tartozó

tanulók részére a településen élô nemzeti és etnikai kisebbség kultúrájának megismerését

szolgáló tananyagot is oktatni kell.

A bevezetés óta az új normatívát 32 ezer 800 gyerekre vették igénybe, ez az arány a

roma gyerekek kb. 1/3-a.

Ennek az új megközelítésnek a törvényi szabályozása elkülöníti a felzárkóztató elemet

a kulturális elemtôl a romák oktatása esetében, pontosabban a felzárkóztató elemet

teljesen függetlenné teszi a felzárkózást szociális hátrányaik miatt igénylô diákok roma

származásától.

Vizsgáljuk meg, milyen bírálatok hangzottak el ezzel az új megoldással kapcsolatosan,

és milyen új problémák felmerülése várható. 2002 novemberében a nemzeti és etnikai

kisebbségi jogok országgyûlési biztosa országos fórumot szervezett a kisebbségi

oktatás kérdéseirôl. Ezen a találkozón hangsúlyozták, hogy a képességfejlesztô és az integrációs

képzésben való részvételhez megállapított feltételek nem kívánatos módon és

mértékben szûkítik a bevezethetôség körét. Ezek a feltételek a következôk: a gyerek akkor

vehet részt a képzésben, ha szüleinek legmagasabb iskolai végzettsége általános iskolai,

és a szülôk kiegészítô családi pótlékra jogosultak. Nincs jelentôs különbség a szakmunkás

végzettségû, de többnyire munkanélküli szülôk és a nyolc általánossal rendelkezô

szülôk életmódja és munkavállalási lehetôségei között. Ráadásul sok család nem veszi

igénybe a kiegészítô családi pótlékot, mert nem tud errôl a lehetôségrôl, vagy alacsony

jogérvényesítési képessége miatt nem jut hozzá, holott anyagi helyzete alapján jogosult

lenne rá. Meg kell várnunk, hogy a gyakorlat hogyan értékeli ezeknek a feltevéseknek az

érvényességét.

Az is probléma, hogy a roma kisebbségi oktatás intézménye is visszaélésekhez

és ahhoz vezethet, hogy a roma gyerekeket szegregálják az iskolákban. Amíg a szakmai

ellenôrzés rendszere nem erôsödik meg, addig nem lesznek garanciák a program

minôségére.

Az integrációs normatíva bevezetése a magyar közoktatás finanszírozási szerkezetében

nem jelentôs változás. A jelenlegi felzárkóztató normatíva és az ezt felváltó integrációs

normatíva között a fô különbség abban van, hogy a korábbi többletfeladatokat ró az

iskolára, míg az utóbbi az integrációs oktatást önmagában jutalmazza. Ezért az integrációs

normatíva nem feltétlenül növeli az egy tanulóra jutó költségeket.

Meg kell jegyezni, hogy egyik kiegészítô fejkvóta sem nyújt ösztönzôket a lakóhely

szerinti szegregáció megszüntetésére. A módosabb családok még mindig arra motiváltak,

hogy nevesebb iskolákat keressenek, s ily módon különítsék el gyerekeiket a kevésbé tehetôs

családokból származó tanulóktól.

Hátrányt jelent az is, hogy az integrációs normatíva nem fedi a különbözô iskolaspecifikus

költségeket. Azt feltételezi, hogy a hátrányos helyzetû diákok egyenletesen

oszlanak el az oktatási rendszerben, tehát az oktatás költsége mindenhol hasonló. Ez

messze van a valóságtól: az egy tanulóra jutó különbözô költségek azt jelentik, hogy néhány

iskolában a kapott többlettámogatás nem fedezi a költségeket, míg más iskolákban

az több mint elegendô.

A kiegészítô normatíva esetében a központi pénzügyi támogatás címzettje az iskolafenntartó

települési önkormányzat, így a helyi politikai elszámoltathatóság és a központi

szabályozás arra ösztönzi az iskolákat, hogy javítsák az eredményeiket. Azonban ez azt

feltételezi, hogy a központi kormányzat világos, könnyen érvényesíthetô követelményeket

támaszt. Ha ezek a követelmények nem világosak, az iskolafenntartó nagyon gyakran

más célokra használhatja a támogatást, és az integrációs normatíva csak bizonyos mértékben

jut el az iskolákba.

A modell elônye az átláthatóság, egyszerûség és az alacsony adminisztrációs költségek,

ezért a hivatali csatornákat nem kell megreformálni. Az is elôny, hogy nincs szükség

különleges erôfeszítésekre sem az iskolák, sem a tanárok részérôl, és mégis azt az

ígéretet hordozza, hogy megszünteti az iskolán belüli és az iskolák közötti szegregációt.

Ugyanakkor megnôtt azoknak az iskoláknak a száma, ahol a roma gyerekek száma

magasabb volt a nem romákénál, így nem tudták igénybe venni az integrációs normatívát.

Ezzel párhuzamosan a korábbi etnikai normatíva összege úgy változott, hogy csak

akkor vehetô igénybe 100%-ban, ha az iskola roma nyelvet is oktat. Akkor vehetô igénybe

50%-os arányban, ha cigány népismeretet tanítanak, de a roma nyelv nélkülözésével.

Csakhogy az elromásodott iskolák többségében romungró (a roma nyelvet nem beszélô)

gyerekek járnak, akiknek szülei tiltakoznak a roma nyelv oktatása ellen. Így ezen

iskolák sem az integrációs normatívát, sem az addig kapott etnikai normatívát nem kapják.

Tehát azok az iskolák, akik eddig esetleg nem szegregációs célokra fordították a kapott

támogatást, most nem tudják a jól mûködô programjukat tovább folytatni. Felmerül

a kérdés: mi lesz az elromásodott iskolák roma tanulóival, ôket nem kell integrálni?

Az a véleményem (egy spontán szegregált iskola roma származású tanáraként), hogy

csupán normatív támogatással nem lehet megoldani olyan társadalmi folyamatokat, melyek

végeredménye a spontán szegregált intézmény. Erôszakkal nem lehet iskolákat öszszevonni,

megszüntetni csupán az „ integráció” érdekében.

Az integrációs normatíva jó dolog, de nem az egyedüli megoldás. Az elromásodott

iskolák minôségi fejlesztése ugyanolyan fontos dolog kellene hogy legyen, hiszen az ott

tanuló gyerekeknek is esélyt kell biztosítani az igényes, jó minôségû oktatáshoz.

Feltehetô a kérdés: milyen más finanszírozási lehetôségek javítanának a roma gyerekek

oktatási helyzetén?

Más finanszírozási lehetôségek

Pályázatalapú finanszírozás

Ennek a rendszernek a fô jellegzetessége az, hogy a célintézmény maga az iskola,

ami bizonyos (antiszegregációs) projekteket tud megvalósítani. Ez a finanszírozási rendszer

csak hosszú távon lehet eredményes. Feltétlenül szükség van egy szilárd központi

kormányzati elkötelezettségre, arra, hogy ösztönözzék az iskolákat, hogy pályázzanak

ilyen támogatásokra. Azzal, hogy „ kiiktatunk” egy szintet (a helyi önkormányzatot) a finanszírozási

rendszerbôl, garantálni lehet, hogy a kormánypénzeket a javasolt célokra

költsék, és hogy figyelembe vegyék az iskolaspecifikus költségkülönbségeket. A központi

kormányzatnak megadja a lehetôséget, hogy követelményeket fogalmazzon meg, valamint

hozzon létre egy monitoring, ellenôrzô rendszert, melynek segítségével a javasolt

projektek megvalósíthatók. Ez határozott elôny az integrációs normatívával szemben –

ha a kormány a centralizált politikát részesíti elônyben –, mivel ez utóbbi esetben a többletforrás

odaítélésének alapja csak a hátrányos helyzetûek száma.(Hasznos, ha a kormány

az autonóm helyi önkormányzatokon alapuló politikát folytat.) Ugyanakkor a pályázatalapú

finanszírozás kétségkívül növeli az adminisztrációs költségeket. A hátrányos helyzetû

gyerekek pályázatalapú finanszírozása ésszerûnek tûnik, mivel a hátrányos helyzetûek

többsége az iskolák egy jól meghatározható körében tanul.

A piaci típusú finanszírozás

„Két lehetséges piaci típusú finanszírozási modell közül az egyik az utalványrendszer

– ahol a szülôk egy utalványt kapnak, amit a gyerekeik oktatására fordíthatnak –, a

másik a kvázi piaci rendszer – ahol az intézmények tanulói normatívát kapnak, és lehetôségük

van a helyi önkormányzat irányítása alatt maradni, vagy „ kiléphetnek” a helyi

önkormányzati irányítás alól és a központi kormányzatot választhatják fenntartójuknak.

Mindkét rendszer ahhoz vezethet, hogy éles küzdelem alakul ki az iskolák között a

diákokért, és – a hátrányos tanulókért járó kiegészítô támogatás összegétôl függôen – a

hátrányos helyzetû diákokért is.

A modell azt feltételezi, hogy a jól informált szülôk aktívan részt vesznek gyerekeik

iskolájának kiválasztásában. A szülôk és a tanulók az oktatási szolgáltatások fogyasztói,

és akkor választanak a legjobban, ha ezt a szolgáltatások minôsége alapján teszik.

Meg kell jegyezni, hogy a hátrányos helyzetû családoknak általában kevés információjuk

van az iskolák minôségérôl. A kormányzat szerepe csak az, hogy meghatározza a kiegészítô

tanulói normatíva vagy az utalvány megfelelô összegét. Ha túl magasan állapítják

meg ezt az összeget, akkor az elkülönült iskolákhoz vezetne, ahol csak hátrányos helyzetûek

tanulnának, mert az intézményeknek megérné, hogy hátrányos helyzetûek oktatására

specializálódjanak. Ha az összeg alacsonyabb, mint az oktatás valódi többletköltsége,

akkor nem lenne olyan intézmény, amely felvállalná a hátrányos helyzetû gyerekek szolgálatát.

Ennek a rendszernek a fô hátránya, hogy csak akkor lehet eredményes, ha az

egész oktatási rendszer finanszírozási szerkezetét ilyen formában reformálják meg. Semmilyen

piaci típusú finanszírozás sem alkalmazható csak a hátrányos helyzetû tanulókra.

Az elônyök világosak: az iskolák közötti verseny helyettesítené a helyi vagy központi ellenôrzést,

ez alacsonyabb adminisztrációs költségekhez és az adófizetôk pénzének jobb

felhasználásához vezetne” – írja Németh Szilvia.

Kiegészítô finanszírozási mechanizmusok

Az alapfinanszírozási struktúra mellett a kormánynak nagy hangsúlyt kell helyeznie

további finanszírozási mechanizmusokra. A hátrányos helyzetû tanulóknak nemcsak

oktatásra van szükségük, hanem a felnôttektôl kapott segítségre is, a központi kormányzatnak

olyan programokat is kell finanszíroznia, amelyek a pedagógiai módszerek kifejlesztését

és a hátrányos helyzetû tanulók tanárainak képzését szolgálják. Az óvodáktól

kezdve szükség van az infrastrukturális lehetôségek fejlesztésére, hogy egyetlen gyereket

se kelljen visszautasítani, és hogy minden egyes tanulónak a lehetô legjobb tanulási környezetet

lehessen biztosítani. Ebbe beletartozik az óvodák felújítása, illetve új óvodák

építése, megfelelô infrastruktúra kialakítása. Az iskola-elôkészítô oktatásban nem annyira

a szegregáció problémáját kell megoldani, hanem azt, hogy nem mindenki jár óvodába.

Tehát ésszerûnek látszik a már használatos kiegészítô normatívát alkalmazni az iskola

elôtti nevelési intézmények fenntartóinak finanszírozására. A közoktatás középfokú

szintjén nem a szegregációt kell csökkenteni, hanem azt a problémát kell megoldani,

hogy kicsi azoknak a hátrányos helyzetûeknek az aránya, akik a középfokú oktatás magasabb

osztályaiban folytatják tanulmányaikat. Ez inkább egyéni, mint intézményi problémának

tûnik, ezért ésszerûnek látszik, ha a finanszírozás a tanulók szintjén történik. (pl.

ösztöndíj formájában). Ez középiskolai kollégiumi férôhelyek teremtését, az otthon és az

iskola közötti megfelelô szállás és más, például létfontosságú oktatási eszközök (számítógépek,

könyvek stb.) biztosítását jelenti.

Kulcsfontosságú, hogy a kormányzat felismerje, hogy bár a romák többsége hátrányos

helyzetû, és a hátrányos helyzetûek többsége roma, a két csoport nem fedi egymást.

Lényeges, hogy a szegregáció megszüntetése és a hátrányos helyzetûek segítése

mellett a kormány az etnikai kultúrák helyreállítására is dolgozzon ki programokat.

Pedagógiai lépések az integrált nevelés érdekében

(ami még megoldásra vár)

Végül felsorolásszerûen vegyük sorra azokat a pedagógiai feladatokat, melyek megvalósítása

nélkül az integrációs normatíva sem éri el a kívánt eredményt.

a) Szigorú idôhatárok nélküli iskola (elôkészítô képzés és utógondozás: a mentor

program).

b) Projektmódszer a hagyományos módszerekkel, frontális tanítással szemben.

c) Szabadidôs tevékenységek szervezése az iskolán belül.

e) A családdal és a közösséggel való kapcsolattartás.

f) Tanártovábbképzés (a multikulturális nevelés érdekében).

h) Partnerszerû együttmûködés a diákokkal.

j) A hátrányos helyzetû fiatalok szakképzésének elveit újra kell gondolni.

II. A roma tanulók közoktatási integrációjának esélyei

A 2002-ben hivatalba lépett oktatási kormányzat igyekezett szembenézni a közoktatási

folyamatok társadalompolitikai hatásaival, vagy legalább néven nevezte a problémákat.

A szakpolitikai vitákban és az oktatási törvény 2003-as módosításának parlamenti

vitájában a korábbinál nagyobb hangsúlyt kapott az esélyegyenlôség kérdése. Emellett

a tárca komoly lépéseket tett a reszortjához tartozó „ romapolitikai” célkitûzés

megvalósítására. Az oktatáspolitika sikerének záloga – ellentétben más ágazatokéval

– nem elsôsorban az, hogy a tárca milyen nagyságrendû forrást képes kialkudni prioritásai

megvalósítására. Sokkal fontosabb, hogy vajon a romákat sújtó nyílt és rejtett

diszkrimináció, illetve közoktatási hátrányok problematikája elválasztható-e a közoktatási

esélyegyenlôtlenség egészétôl. Vajon a tanszabadságon, a teljesen szabad iskolaválasztáson,

az önkormányzati kompetenciájú oktatásirányításon alapuló szisztéma

keretein belül jogi és kormányzati eszközökkel fel lehet-e lépni hatékonyan a roma diákok

elkülönítése ellen.

Az alábbiakban összefoglaljuk a tárca eddigi erôfeszítéseit és igyekszünk tesztelni

az integrációs, szegregációellenes politika esélyeit egy nagyváros példáján.

Kormányzati célok és dilemmák

Közoktatási esélyegyenlôség, szegregáció, továbbtanulás

A tárca reformkoncepciója a PISA 2000 felmérés két megállapítására alapozta a változások

szükségességét. A jelentés szerint a magyar oktatási rendszer az európaiak közül

a legkevésbé biztosít egyenlô esélyeket az alacsonyabb iskolai végzettségû és a szegényebb

családokból származó gyermekeknek, illetve a leginkább szelektív. Ugyanakkor,

néhány elit iskola kiemelkedô eredményei ellenére, a magyar diákok olvasási, szövegértési

és matematikai készsége kifejezetten gyenge, a korosztály idegennyelv-ismerete és

informatikai jártassága szegényes, miközben a tantárgy-lobbik és a felsôoktatási követelmények

egyre nagyobb óraszám- és lexikális terhelést zúdítanak a nebulókra.

A tanulói teljesítmények szempontjából az iskolarendszer szelektivitása azt jelenti,

hogy a teljesítmények jobban szóródnak az iskolák között, mint az iskolákon belül. Míg

az OECD-országokban a tanulók olvasási, szövegértési teljesítménykülönbségét 36%-

ban magyarázzák az iskolák közötti különbségek, addig a magyar tanulók esetében ez az

arány 71%. A másik véglet Svédország, ahol a tanulók olvasási, szövegértési különbségét

77%-ban az iskolákon belüli különbségek magyarázzák, és csak 33%-ban az iskolák

közötti különbségek. Magyarországon a jobb iskolába járó, alacsonyabb státusú családból

jövô gyerekek teljesítménye is jobb, ugyanakkor a gyengébb iskolába járó, magasabb

státusú családokból jövô gyerekek teljesítménye alacsonyabb annál, mint ami családi hátterük

alapján várható lenne.

A korai iskolaválasztás tehát nagymértékben meghatározza a gyerekek esélyeit.

A magyar közoktatásban kettôs trend érvényesül: a kétirányú kegyetlen szelekció és

a középiskolai expanzió. A magasabb státusú családok kiválasztják a számukra megfelelô

iskolákat, a magasabb státusú iskolák pedig kiválasztják a számukra kívánatos gyerekeket,

vagy gyorsan kiszórják a nem kívánt tanulókat. Ugyanakkor a középiskolákba beiratkozott

diákok aránya jelentôsen megnôtt: a kilencvenes években a gimnáziumban

továbbtanuló diákok aránya a 14 éves korosztályon belül 20%-ról 32%-ra, az érettségit

adó szakközépiskolákba felvettek aránya pedig 27%-ról 39%-ra növekedett. Az érettségizettek

aránya pedig a 18 éves korosztályon belül 36,9%-ról 53,6%-ra növekedett.

A közoktatás általános trendjei érintették a roma diákokat is. A szabad iskolaválasztás,

illetve az iskolarendszer szelektivitása gyorsan növelte a „ spontán” – tehát a nem cigány

tanulók iskolai elvándorlása révén elôállt – szegregációt. Az Oktatáskutató Intézet

néhány évvel ezelôtt átfogóan vizsgálta a problémát. A vizsgálat becslése szerint 2000-

ben mintegy 770 általános iskolai homogén cigányosztály mûködött Magyarországon,

740 osztályban a roma tanulók aránya meghaladta a 75%-ot, 1230 osztályban pedig az

50%-ot. Az összes általános iskolai tanuló 10%-át kitevô cigány tanulók jó egyharmada

– tehát a 93 ezer roma tanuló közül 32 ezer – olyan iskolai osztályba járt, ahol a roma nebulók

többségben voltak. A spontán szegregáció mellett jelentôs tényezô a roma tanulók

mesterséges elkülönítése: ennek legfontosabb eszköze a tömeges, indokolatlan gyógypedagógiai

beiskolázás. A gyógypedagógiai osztályokba, iskolákba járó tanulók több mint

40%-a roma; az összes roma tanuló 20-22%-át gyógypedagógiai kisegítô osztályokba

íratják, ami minden korábbinál magasabb arány.

A középfokú expanzió ugyanakkor részben ellensúlyozta a szegregáció negatív következményeit.

Az Oktatáskutató Intézet adatai szerint a gimnáziumba felvett roma tanulók

aránya az általános iskolát elvégzett korosztályon belül 1993 és 1999 között 0,6%-ról

3,6%-ra; az érettségit adó szakközépiskolába felvettek aránya pedig 10%-ról 15,4%-ra

emelkedett. A továbbtanulás dinamizmusa még akkor is impozáns, ha középfokon a roma

és nem roma tanulók közötti szakadék tovább szélesedett, és nagyon jelentôs a cigány

tanulók lemorzsolódása.

1. tábla

A továbbtanulók aránya az éves végzôk arányában

Továbbtanulás 1996/1997 1998/1999

Nem roma Roma Nem roma Roma

Nem tanul tovább 2,3 16,5 3,2 14,9

Szakiskola 4,4 8,6 3,2 9,4

Szakmunkásképzô 36,5 61,6 36,8 56,5

Szakközépiskola 38,3 9,3 38,1 15,4

Gimnázium 18,3 3,7 18,4 3,6

Összesen 100 100 100 100

Forrás: Oktatáskutató Intézet

2. tábla

A normál és a gyógypedagógiai képzésben részt vevôk száma, illetve a gyógypedagógiai

képzésben részt vevôk aránya a 2001/2002-es tanévben

Megye Általános iskolai Gyógypedagógiai A gyógypedagógiai

tanulók száma képzésben részt képzésben részt vevô

vevô tanulók száma tanulók aránya az

összes általános iskolai

tanulókhoz viszonyítva

Bács-Kiskun 53 396 2 468 4,6%

Baranya 37 060 1 622 4,4%

Békés 37 281 1 666 4,5%

Borsod-Abaúj-Zemplén 78 461 3 961 5,0%

Budapest 128 950 6 483 5,0%

Csongrád 38 981 1 271 3,3%

Fejér 42 406 2 108 5,0%

Gyôr-Moson-Sopron 38 223 1 494 3,9%

Hajdú-Bihar 57 923 2 385 4,1%

Heves 29 797 3 171 10,6%

Jász-Nagykun-Szolnok 41 832 1 804 4,3%

Komárom-Esztergom 30 468 1 617 5,3%

Nógrád 20 423 1 045 5,1%

Pest 101 968 4 588 4,5%

Somogy 31 781 2 264 7,1%

Szabolcs 65 558 3 647 5,6%

Tolna 23 466 1 279 5,5%

Vas 24 587 1 261 5,1%

Veszprém 35 276 1 514 4,3%

Zala 26 407 939 3,6%

Összesen 944 244 46 587 4,9%

Forrás: Országos Közoktatási Intézet: Jelentés a közoktatásról 2003 –

Az Oktatási Minisztérium oktatásstatisztikai adatbázisa alapján Garami Erika számításai

Költségvetési kiadások és kormányzati intézkedések

Az Oktatási Minisztérium romaügyi miniszteri biztost nevezett ki, és jelentôs összegeket

különített el a szegregációs folyamatok fékezését célzó intézkedésekre. Több forrást

igyekezett koncentrálni a résztvevô települések, illetve iskolák támogatására.

A minisztérium lehetôség szerint igyekezett kerülni, hogy új programjait és támogatásait

nevesítve a roma tanulóknak címezze. Ehelyett két célcsoportot nevezett meg: a

hátrányos helyzetûeket és a sajátos nevelési igényû tanulókat. A hátrányos helyzetû kategóriának

objektív kritériumai vannak: azok a családok tartoznak ide, ahol a szülôk iskolai

végzettsége legfeljebb 8 osztály, és anyagi helyzetük folytán jogosultak a rendszeres

gyermekvédelmi támogatásra. A sajátos nevelési igény a gyógypedagógiai beiskolázást

szükségessé tevô, enyhe vagy középsúlyos értelmi fogyatékosságot jelenti.

A tárca a kétféle célcsoport háromféle iskolai helyzetén kíván változtatni. Az integráció

az iskolák, tagiskolák, illetve az osztályok közötti szegregáció folyamatát szándékozik

megfordítani. A képességkibontakoztatás célja a részképesség-zavaros, hiperaktív

vagy más, tanulási nehézségekkel küzdô, de értelmi fogyatékosnak nem minôsített gyerekek

iskolán belüli elkülönítését és csökkentett követelményrendszer szerinti oktatásának

gyakorlatát szeretné megváltoztatni. Az „Utolsó padból” program célja pedig az indokolatlanul

gyógypedagógiai képzésbe irányított, álfogyatékos tanulók visszahelyezése

a normál képzésbe.

A tárca a 2003/2004-es tanévtôl két új normatív támogatási konstrukciót vezetett be: a

képességkibontakoztató normatívát, illetve az integrációs normatívát. Az elôbbi támogatás

célja a belsô felzárkóztatás, az integrációs normatíva pedig, amelyet felmenô rendszerben (az

1., az 5. és a 9. évfolyamok tanulói után) lehet igényelni, a szegregáció mértékét akarja csökkenteni

iskolák, tagiskolák, osztályok között. Az integrációs programban részt vevô iskolafenntartók

a „ különleges helyzetben lévô gyermekek és tanulók támogatása” jogcímû normatív

támogatás háromszorosát vehetik igénybe, ha két feltétel teljesítését vállalják: olyan

felkészítô kurzusokat szerveznek az elkülönítetten oktatott tanulóknak, amelyek képessé teszik

ôket arra, hogy a következô évtôl a normál osztályokban folytathassák tanulmányaikat.

A másik feltétel, hogy évente legalább 10%-kal mérsékeljék a szegregációt. (A normatíva

elôirányzata értelemszerûen nem szerepel a tárca fejezeti költségvetésében.).

A minisztérium 2003-ban nemzeti és etnikai kisebbségi feladatok támogatására 900

millió forintot irányzott elô, ebbôl 750 milliót szánt roma programokra. Az integrációs háló-

zatra 500 millió forintot terveztek – ezt az elôzô évi tartalékból még 100 millióval megtoldották

–, ebbôl tervezték létrehozni az 50 integrációs bázisintézményt. A pályázati kiírás két

követelményt állított a leendô bázisintézmények elé. Az egyik feltétel az volt, hogy a pályázó

intézmény nem folytat és korábban sem folytatott szegregációs gyakorlatot. A másik követelmény

szerint a bázisintézmény címet elnyert iskolának legalább öt olyan, környékbeli

iskolával fel kell vennie a kapcsolatot, amelyek integrációellenes programot indítanak.

Végezetül a harmadik forrás a halmozottan hátrányos helyzetû, elsôsorban roma

fiatalok társadalmi integrációjának támogatása nevû PHARE-projekt, amelynek célja

roma közösségi házak létrehozása, romológiai képzés szervezése, illetve pedagógiai

programok kidolgozása. A PHARE-program teljes összege 2,4 Mrd forint, az önrész negyedét

állta az Oktatási Minisztérium.

A gyógypedagógiai beiskolázás reformja a 2002/2003-as tanévben még csak szándék

maradt. Az oktatásirányítók tartottak ugyanis attól, hogy az iskolarendszer egyszerûen

nem bírná el, ha a szegregációellenes programmal párhuzamosan további több tízezer

tanulót próbálnának áthelyezni a normál tanrend szerint oktató osztályokba.

A minisztérium 2004-ben tovább kívánta bôvíteni az integrációs hálózatot, és belevágott

a gyógypedagógiai beiskolázás reformjába. Az „Utolsó padból” projekt keretében

megkezdôdött az összes elsô és második évfolyamon tanuló enyhe fokú értelmi fogyatékosnak

minôsített gyerek felülvizsgálata 2003 szeptemberében; a felülvizsgálatokat független

szakértôi bizottságok, vagy pedig más megyék szakértôi bizottságai végzik. Az

álfogyatékos gyerekeket áthelyezik a normál tanrend szerint oktató osztályokba, és ezt a

folyamatot támogatja egy új normatíva. A konstrukció az alapnormatíván felül két éven

át a gyógypedagógiai normatíva 70%-át folyósítja a normál tagozatba visszahelyezett tanulók

után az iskolafenntartónak. Ugyancsak a gyógypedagógiai beiskolázás reformját

szolgálja a szakértôi bizottságok által használt több évtizedes tesztek reformja; ezt a folyamatot

az NFT 100 millió forinttal támogatja.

A minisztérium jogszabályokban igyekszik korlátozni a szelekció két bevált módját:

a magántanulóvá nyilvánítást és a tantárgyi felmentést.

A 2004-es költségvetés összesen 890 millió forintot irányzott elô nemzetiségi és etnikai

feladatok támogatására; az összeg kiegészült az „ Esélyt a tanulásra” Közalapítvány

150 millió forintos támogatásával. Romákat érintô feladatok támogatására ezen belül 330

millió forint jut.

3. tábla

Az Oktatási Minisztérium romákat is érintô fejezeti elôirányzatai 2003–2004

Jogcím Elôirányzat 2003 (ezer Ft) Elôirányzat 2004 (ezer Ft)

Nemzeti és etnikai kisebbségi 900 000 ebbôl

feladatok támogatása 750 000 roma

Halmozottan hátrányos helyzetû,

elsôsorban roma fiatalok társadalmi

integrációjának támogatása II. fázis

(PHARE-projekt)

Etnikai és kisebbségi feladatok támogatása 330 000

Nemzetiségi feladatok támogatása 560 000

„Esélyt a tanulásra” Közalapítvány támogatása 250 000

Forrás: Költségvetési törvények

A fejezeti forrás tehát 2004-ben az elôzô évi összeghez képest csökken, de a csökkenést

ellensúlyozza a Nemzeti Fejlesztési Terv Humán Erôforrás-fejlesztési Operatív

Program társadalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerôpiacra történô belépés segítésével

prioritása; illetve a prioritás hátrányos helyzetû tanulók esélyegyenlôségének biztosítása

az oktatási rendszerben alintézkedésére 2004-ben szánt összeg. Az NFT Humán

Erôforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) keretében kiírt elsô három pályázat kimondottan

a minisztérium törekvéseihez illeszkedik.

A sajátos nevelési igényû tanulók integrált nevelésének támogatása intézményi

együttmûködés keretében (HEFOP 2.1.2) két év alatt 600 millió forinttal támogatja az

álfogyatékos gyerekek visszahelyezését; egy-egy pályázó 12–40 millió forint közötti

öszszegre pályázhat, összességében tehát viszonylag kevés a lehetséges kedvezményezettek

száma.

Lényegesen nagyobb összeggel, két év alatt 1800 millió forinttal támogatja a pályázó

iskolákat a hátrányos helyzetû tanulók integrációs felkészítésének támogatása intézményi

együttmûködés keretében (HEFOP 2.1.3) pályázat, amelynek célja kifejezetten az

intézmények közötti szegregáció csökkentése. A résztvevô konzorciumok mindössze

12-15 millió forint közötti összegekre pályázhattak; a csekély összeg önmagában is kérdésessé

teszi a felhasználás hatékonyságát. A kiírás ki nem mondott célja az volt, hogy

közvetlenül is ellensúlyozza a fejezeti elôirányzat-csökkenést, és közvetve a bázisintézményeket

juttassa pótlólagos forrásokhoz: a siker reményében pályázóknak így mindenképpen

be kellett vonniuk a konzorciumba valamelyik bázisintézményt, jóllehet a pályázati

idôszakban még csak azokban a régiókban volt bázisintézmény, ahol sok roma él. A

kiírás lehetôvé tette, hogy a pályázók – valódi, intézményközi integráció helyett – integrációs

tapasztalatok adaptációjára építsék projektjeiket. Sok olyan konzorcium pályázott,

amelyet egymástól távol esô, egymással semmiféle kapcsolatban nem álló iskolák és még

távolabbi bázisintézmények alkottak. Biztosra vehetô, hogy a legnagyobb összegû

HEFOP-pályázat hatékonysága nagyon alacsony lesz.

A harmadik közoktatási pályázat célja a modellértékû, tanoda típusú (extrakurrikuláris)

tevékenységek támogatása hátrányos helyzetû tanulók iskolai sikeressége érdekében

(HEFOP 2.1.4). A pályázat két év alatt mindössze 300 millió forinttal, egyenként

12-15 millió forinttal támogatja a tanodákat.

A tárca 2004-es beszámolója szerint a program elsô tanévében a képességkibontakoztató

normatívát 24 ezer 117 tanuló után igényelték, míg az integrációs normatívát

az iskolafenntartó önkormányzatok 8033 tanuló után igényelték. Eddig 45 integrációs bázisintézmény

alakult, fôként azokban a régiókban, ahol sok roma él; számos iskolában tehát

megfelelô fejlesztô háttér nélkül indult el a program.

4. tábla

Az integrációs normatívát igénylô önkormányzatok és az integrációs program

által érintett tanulók száma 2004-ben

Megye Önkormányzatok Érintett tanulók

száma száma

Budapest 5 budapesti kerület 694

Országos oktatási integrációs

hálózat által lefedett megye

Baranya 28 437

Országos oktatási integrációs

hálózat által lefedett megye

Bács-Kiskun 10 358

Békés 5 106

Borsod-Abaúj-Zemplén 56 1603

Országos oktatási integrációs

hálózat által lefedett megye

Csongrád 10 219

Fejér 9 185

Gyôr-Moson-Sopron 7 18

Hajdú-Bihar 25 1017

Országos oktatási integrációs

hálózat által lefedett megye

Heves 13 291

Országos oktatási integrációs

hálózat által lefedett megye

Komárom-Esztergom 7 161

Nógrád 16 196

Országos oktatási integrációs

hálózat által lefedett megye

Pest 14 161

Országos oktatási integrációs

hálózat által lefedett megye

Somogy 20 366

Országos oktatási integrációs

hálózat által lefedett megye

Szabolcs-Szatmár-Bereg 50 1407

Országos oktatási integrációs

hálózat által lefedett megye

Jász-Nagykun-Szolnok 13 517

Országos oktatási integrációs

hálózat által lefedett megye

Tolna 7 154

Országos oktatási integrációs

hálózat által lefedett megye

Forrás: Oktatási Minisztérium

Az integrációs oktatáspolitika esélyei és akadályai

Az Oktatási Minisztérium abban bízik, hogy a tárca eszközrendszere hatékony lesz,

2008-ra nemcsak megállítják, de megfordítják a nem cigány tanulók iskolai elvándorlásának

folyamatát. Ugyancsak 2008-ra teljes mértékben szeretné a minisztérium felszámolni

a szakmai köznyelvben csak „ c” osztályoknak nevezett iskolán belüli elkülönítést.

Végül a tárca harmadára kívánja csökkenteni a gyógypedagógiai oktatásba beiskolázottak

– jelenleg évi 3000-es – számát.

Az integrációs politika sikerét több tényezô is akadályozhatja. A roma gyerekek iskolai

szegregációja nem elkülönült jelenség, hanem része, illetve következménye a teljesen

szabad iskolaválasztást biztosító hazai iskolarendszer nagymértékû szelektivitásának.

A roma gyerekek integrációját segítô politika beleütközik az iskolarendszer „eredendô”

esélyegyenlôtlenségébe és szelektivitásába. A szegregáció jelensége csupáncsak része, illetve

következménye az iskolai esélyegyenlôtlenség összetett problematikájának, és kétséges,

hogy vajon önmagában, elkülönítve az esélyegyenlôségi problematika tágabb öszszefüggéseitôl,

lehetséges-e csökkenteni a mértékét.

Ebbôl következik a másik tényezô: az iskolai esélyegyenlôséget meghatározó oktatáspolitikai

döntéseket a fenntartók, jórészt a települési önkormányzatok hozzák meg saját

oktatáspolitikai, és településfejlesztési érdekeiknek megfelelôen. A sikernek nemcsak

az a feltétele, hogy a szegény, roma, tanulási nehézségekkel küzdô vagy éppen fogyatékosnak

minôsített gyerekeket tanító iskolák belevágjanak a programokba, de az is, hogy

a többi iskola is hajlandó legyen az együttmûködésre, illetve a nem cigány szülôk se büntessék

a részt vevô iskolákat azzal, hogy elviszik onnan gyerekeiket.

A központi integrációs oktatáspolitika sikere attól függ, hogy a helyi iskolafenntartók

mennyire képesek, hajlandók vagy kénytelenek követni a tárcaszinten megfogalmazott

célokat. A települési önkormányzatok információs tekintetben is helyzeti elônyben

vannak: jóllehet a minisztérium igyekezett a hátrányos helyzet kritériumait objektív mutatókkal

meghatározni, az egyes iskolafenntartók által szolgáltatott adatok hitelességét a

minisztériumból aligha lehet ellenôrizni. Az iskolák pedig tetszésük szerint közölhetik

hátrányos helyzetû tanulóik létszámát, majd pedig idôvel a létszám változását. Még inkább

követhetetlenné teheti a tényleges szegregációs trendeket az iskolák összevonása,

szétválása, a tagiskolák megszüntetése, a tanulócsoportok átszervezése.

Egy nagyvárosi példa –

„Légies” közoktatási integráció Nyíregyházán

Egy nagyváros, méghozzá egy országosan elismert vezetésû, a jelenlegi kormánnyal

együttmûködô, prosperáló nagyváros példája segítségével igyekszünk vázolni a közoktatási

integráció esélyeit és akadályait. Egyetlen példa természetesen nem általánosítható,

még kevésbé végzetszerû, de azért szolgál olyan tanulságokkal, amelyek érvénye túlmutat

a város határain.

Nyíregyháza oktatáspolitikája összefügg városfejlesztési és lakásgazdálkodási koncepciójával.

A döntési helyzet megértéséhez terítsük ki a város térképét. A város belterü-

letén két cigány telep van: Nyíregyháza prosperáló „ keleti kapujában” a Vásárosnamény

felé vezetô út mentén fekvô mintegy 500-700 fôs Orosi úti telep, és a zárványszerûen elhelyezkedô

Huszár – régebbi nevén Guszev – telep, ahol becslések szerint legalább 1500

ember él. Az önkormányzat határozott, de rejtett fejlesztési célja, hogy idôvel felszámolja

az Orosi úti telepet és az ott élô családokat a kibôvített, és részben komfortosított

Huszár telepre költöztesse. Természetesen a város belterületén máshol is élnek vagy éltek

romák. A kiskörúton belüli belvárosi épületekben lakó roma bérlôk zömét bontások

és cserék révén elköltözésre bírta az önkormányzat. A város három nagy lakótelepén élô

roma családok egy része a növekvô rezsiköltségek miatt kényszerül arra, hogy olcsóbb

lakásba költözzön. A hetvenes évektôl kezdve sok roma család költözött a várost övezô,

közigazgatásilag Nyíregyházához tartozó kiterjedt tanyabokrokba is.

Roma telepek a város belterületén

Az Orosi úti cigánytelep a hatvanas években épült, amikor a város vezetése felszámolta

Nyíregyháza két hagyományos putritelepét, és a családok számára 89 komfort nélküli

szoba-konyhás kislakást épített. A környék akkoriban ideálisnak tûnt egy átmenetinek

szánt szükségtelep befogadására, mivel a vezetékes víz hiánya eleve gátat szabott a

környezô házak komfortosításának és a város vezetése nem számolt azzal, hogy a terület

idôvel Nyíregyháza prosperáló keleti kapujává válik. A terület egy merôben presztízsokból

hozott döntésnek köszönhette felértékelôdését. 1978 decemberében Orost a városhoz

csatolták százezressé duzzasztva a nyírségi megyeszékhelyet. A hirtelen igazi belterületté

vált Orosi út fontossága megnôtt, a környéken ipari üzemek telepedtek meg, a prosperáló

területen éktelenkedô nyomortelep egyre zavaróbbá vált. A nyolcvanas években a telep

házainak felét lebontották, a családokat pedig a Huszár telepre költöztették. Úgy tûnt,

hogy csak idô kérdése a cigány lakások maradékának eltûntetése, de a rendszerváltásig

hátralévô néhány év kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a környéket végleg „megtisztítsák”

a romák által lakott szükséglakásoktól.

Az Orosi úti nyomortelep léte az 1990-es évektôl végképp elviselhetetlenné vált a

város számára, mert az egyik legértékesebb terület beruházásait és hasznosítását akadályozza.

A kilencvenes években egyre többen érveltek a telep lebontása mellett, de

arról senkinek nem volt elképzelése, hogy hová lehetne költöztetni az Orosi úti nyomorlakásokban

élô családokat. Miközben a környéken már régen kiépült az egykor hi-

ányzó infrastruktúra, a szükséglakásokban nemhogy fürdôszoba, de még csak vízcsap

sincs; a családok az utcai közkifolyóból vehetnek csak vizet. A szükségtelep lakói ahhoz

túl sokan vannak, hogy a város bármely részén befogadják ôket, ahhoz viszont túl

kevesen, hogy az egyre ellenségesebb szomszédság elôl egyfajta biztonságot adó gettólétbe

meneküljenek.

A Huszár telep viszont félreesô helyen fekszik; vasúti sínek, egy laktanya és egy ipari

övezet zárja el a város többi részétôl. Eredetileg pavilonrendszerû lovassági laktanyának

épült a XIX. század végén. A kétszintes épületekben tiszti lakások voltak, míg a telepet

két oldalról a hosszanti tengelyre merôleges istállóépületek és legénységi szállások

szegélyezték. A kormány 1957-ben a városi tanács kezelésébe adta a laktanyát, hogy elhelyezhessék

a településen élô szovjet katonatiszteket, késôbb pedig a város hivatalnokés

káderelitjét. Két fázisban összesen 310 lakást alakítottak ki, ebbôl 229 szoba-konyhás,

fürdôszobás lakást a volt istállóépületekben. 1958-ban iskolát telepítettek az egykori laktanya

törzsépületébe, késôbb óvoda létesült, és nyílt egy élelmiszerüzlet is.

A hatvanas években elkezdôdött az új lakótelepek építése a városban. A Huszár telep

lakossága gyorsan kicserélôdött, a tehetôsebb családok a város más részein felhúzott

lakótelepeken kaptak lakást, a kolónia pedig a hetvenes évektôl egyre inkább a városba

költözô romák otthonává vált, méghozzá nem csupán spontán folyamat eredményeként.

Nyíregyháza vezetôi tudatosan törekedtek a megyeszékhely lakosságának felduzzasztására,

de ugyanakkor aggasztotta ôket a romák betelepülése. A dilemmát úgy kívánták feloldani,

hogy a város lakásügyi hatósága tudatosan a lakáselosztási hierarchia végsô állomásának

tekintette a Huszár telepet: itt kaptak lakást a hátralékosok és részben a jövevény

cigány családok. A telep státusa néhány év alatt gyökeresen megváltozott.

A Huszár telep rekonstrukciójának elsô koncepciója 1989-ben készült el. Az 1990-

es években egyre markánsabban körvonalazódott a telep városszerkezeti funkciója, egyre

többen fogalmazták meg, hogy a Huszár telep léte, illetve fejlesztése nélkülözhetetlen

a városfejlesztés, a bérlakás-gazdálkodás és az oktatáspolitika szempontjából.

A városfejlesztési érdekek képviselôi hajlandóak voltak megfizetni az Orosi úti telep

felszámolásának árát: a Huszár telep bôvítését. A bérlakásállományon belül a Huszár telepi

lakások relatív súlya megnôtt, mivel a 6920 nyíregyházi bérlakás jó háromnegyedét

privatizálták. A privatizáció lezárultával a város háromféle bérlakáscsoporttal számolhat

tartósan: a megmaradt panellakásokkal, a garzonházak és a nyugdíjasház lakásaival, és a

két cigánytelep lakásaival. Az önkormányzat szegmentált bérlakás-elosztási gyakorlatot

folytat, a közgyûlés három különbözô névjegyzéket készít. A szakbizottság javaslatára áll

össze az „alap” névjegyzék; a névjegyzékre kerülésnek elsôsorban nem szociális kritériumai

vannak, hanem az a döntô szempont, hogy a kiválasztott család rendelkezik-e állandó

jövedelemmel és várhatóan képes lesz-e állni a számára kiutalt bérlakás lakbérét és

rezsijét. A második típusú névjegyzék a nyugdíjasház leendô lakóit tartalmazza, míg a

harmadik, az úgynevezett krízis névjegyzékre kerülôk fôként a két cigánytelepen kaphatnak

bérlakást. A város vezetôi a telep felújítását és az ottani bérlakások számának növelését

a város három, panelházas lakónegyede szempontjából is elônyösnek gondolták, mivel

a Huszár telepre szándékoztak kiszorítani azokat, akik nem tudják állni a panellakások

rezsijét. Az oktatáspolitikai szempontok összetettebbek, de komoly érdekek szólnak

amellett, hogy a város más iskoláiból minél több roma tanulót irányítsanak a Huszár telepi

– már most is homogén roma – általános iskolába.

A telep felújítására 1998-ban nyílt lehetôség, amikor a Közmunkatanács elôször írt

ki olyan közmunkapályázatot, amely leromlott telepek fejlesztését az ott élôk munkájának

bevonásával kívánta megvalósítani. A közmunkaprogram elsô fázisában kifestették

a kétszintes lakótömbök lépcsôházait, lomtalanították a pincéket, az egykori istállóépületek

közötti szûk utcákban pedig járdát építettek. Az egész telepen kicserélték a vízvezetékeket,

az egyszobás lakásokba vízmérô órákat szereltek fel. Pályázati forrásokból rendezték

be a roma közösségi házat is.

Két évvel késôbb elkészült a telep teljes rekonstrukciójának és bôvítésének terve. A

nagyszabású projekt keretében befejeznék a telep csatornázását, felújítanák a földszintes

lakások tetôszerkezetét, és a lakásokat bekapcsolnák a távfûtô hálózatba. A kis lakásokat

minimális hômérsékletre fûtenék, mintegy szociális juttatásként, a családoknak természetben

folyósított lakásfenntartási támogatás terhére. Ha a bérlô anyagilag bírja, akkor

saját költségére növelheti lakásának hômérsékletét. Az összkomfortossá tett nagy lakásokat

a szokásos normál hômérsékletre fûtenék. A lakásállomány bôvítésére két lehetôség

kínálkozik. Az egyik elképzelés szerint a Huszár telepen vagy annak közvetlen közelében

a város építési telkeket alakít ki, majd kiválasztja azokat a családokat, amelyek érdemesek

arra, hogy szociálpolitikai kedvezménnyel házakat építsenek. A másik koncepció

arra számít, hogy a Honvédelmi Minisztérium a haderôreform keretében rövidesen túl

akar adni a telep szomszédságában lévô laktanyán, és az önkormányzat könnyedén meg-

szerezheti majd a lepusztult ingatlanegyüttest. A laktanya épületeit azután kormányzati

pályázati forrásokból bérlakásokká lehet átépíteni.

Nyíregyházán tehát széles körû politikai egyetértés alakult ki a Huszár telep fejlesztésének

szükségességérôl, a tényleges városfejlesztési cél mindazonáltal rejtve maradt az

érintettek, tehát a két cigánytelepen élô családok elôtt. A nyílt és rejtett célok kettôssége

kétértelmûvé, ôszintétlenné teszi az önmagukban hasznos Huszár telepi fejlesztéseket is.

A két cigánytelep egyesítése tabu: az érintettek hallani sem akarnak róla, mindkét telep

lakói számára a másik jelenti a negatív igazodási pontot. Az Orosi úti roma családok mindig

is átmenetinek tekintették helyzetüket, és nem adták fel a reményt, hogy a város valamilyen

formában – bérlakás-kiutalás, építési vagy lakásvásárlási támogatás, építési telek

biztosítása révén – majd segít nekik abban, hogy elhagyhassák nyomorlakásaikat. De

a jóval nagyobb, fenyegetô hírû Huszár telepet semmiképpen sem tekintik megfelelô alternatívának,

annak ellenére sem, hogy az ottani lakások jobbak. A Huszár telepen élô

családok úgy vélik, hogy a több száz Orosi úti család beköltözése végzetes hatású lenne.

Közoktatás, szegregáció, integráció

Az iskolai esélyegyenlôtlenséggel kapcsolatban talán az egyik legnehezebben megválaszolható

kérdés, hogy vajon az iskolarendszer szelektivitása mennyiben szándékolt

folyamatok eredménye. Az általános iskolák státusa mindenekelôtt annak függvénye,

hogy az adott intézmény milyen mértékben képes megválogatni tanulóit; bezárni kapuit

a beiskolázási körzetében élô, de nemkívánatos gyerekek elôtt, illetve mennyire vonzó

a máshol élô középosztálybeli családok szemében. Ha az „ iskolahasználó” szülôk

ésszerû szempontokat mérlegelve döntenének, akkor a fenntartó önkormányzat az elfogadott

pedagógiai programok és a finanszírozás révén szabályozni tudná a helyi oktatási

kínálatot, illetve a közoktatási szegregáció mértékét. Csakhogy a roma tanulók aránya

olyan mutató, amely minden józan iskolaválasztási szempontot – idegen nyelvi

kínálatot, tantárgyi specializációt, pedagógiai programot, számítógépes vagy infrastrukturális

felszereltséget, eredményességi, továbbtanulási mutatót stb. – elsöpör. A

szülôk többsége úgy érzi, hogy gyerekeik esélyeit már a korai iskolaválasztás is döntôen

befolyásolja. A romák aránya pedig az egyik, ha nem a legfontosabb tényezô, amely

vonzóvá, vagy taszítóvá tesz egy iskolát A nem cigány szülôk akkor is elutasítják, hogy

gyerekeik roma nebulókkal együtt tanuljanak, ha egyébként nem tartanak az együtt-ta-

nulás konfliktusaitól; az iskolák „ piaci” státuszát meghatározó külsô értékítélet fontosabb

az eseti tapasztalatoknál.

Az egyéni választókerületekben megválasztott önkormányzati képviselôk többnyire

készségesen képviselik a saját választókerületükben élô szülôk irracionális „ fogyasztói”

érdekeit, de a város vezetésének egésze elôbb vagy utóbb szembesül annak súlyos következményeivel.

Nyíregyháza vezetô politikusai felismerték, hogy a közoktatási folyamatok

ellenôrzése kicsúszott a kezükbôl, és egyre kevésbé képesek ésszerû beruházási,

finanszírozási vagy oktatáspolitikai döntéseket hozni. Vázoljuk fel nagy vonalakban a

nyíregyházi általános iskolai intézményrendszer kontúrjait.

Elit iskolák

Témánk szempontjából a nyíregyházi elit általános iskolákat három csoportra bonthatjuk.

Vannak olyan iskolák, amelyek beiskolázási körzetében nem vagy csak nagyon

csekély számban élnek romák. Ilyenek a belvárosi iskolák, például a Bem József Általános

Iskola.

A középrétegek számára vonzó iskolák másik csoportja különféle taktikákkal sikeresen

hárítja a roma tanulók fölvételét. Ezek az iskolák már többnyire a rendszerváltást

megelôzôen megalapozták státusukat. A Móricz Zsigmond Általános Iskola például annak

köszönheti nimbuszát és azt, hogy diákjai között nemigen akadnak romák, hogy a

nyolcvanas években testnevelés és matematika tagozatot indíthatott. Mostani igazgatója

is sikeresen tartja zárva az iskola kapuját a nemkívánatosnak tartott gyerekek elôtt, jóllehet

az iskola beiskolázási körzete révén jócskán fogadhatna roma tanulókat a közeli Huszár

teleprôl, vagy a várostól délre fekvô tanyabokrokból. Az iskola „ ellenpárja” a közeli

Vécsey Károly Általános Iskola, ahová növekvô számban járnak roma tanulók az Érkert

lakóteleprôl és a déli tanyákról. Az Örökösföld lakótelepen is két szomszédos iskola van.

Egyik, a Móra Ferenc Általános Iskola akkor alapozta meg máig tartó kivételezett helyzetét,

amikor közelében felépült a Hunyadi Mátyás Általános Iskola. Az új iskola felépülését

követôen a gyerekek egy részét oda irányították. A Móra Ferenc iskola igazgatója

politikai kapcsolatai révén elérte, hogy a szétváláskor ô válogathasson a gyerekek között:

az „eredendô” szelekció hatása a rendszerváltást követôen teljesedett be.

Végül az elit iskolák harmadik csoportjába azokat az általános iskolákat sorolhatjuk,

amelyeknek nincs kötelezô beiskolázási körzetük, illetve jogszerûen kiválaszthatják leendô

tanulóikat. Ilyen például a nemzetközi hírû kórussal rendelkezô Kodály Zoltán Zeneiskola, a

nyíregyházi fôiskola két gyakorlóiskolája, és természetesen ilyenek az egyházi iskolák.

Ellenôrzött szelekció

A városban több olyan oktatási intézmény is van, amelyet meghatározott pedagógiai

problémák kezelésére, illetve speciális helyzetû gyerekek fogadására hoztak létre. A

város oktatási vezetése úgy vélte, hogy a legfontosabb tanulói „problémacsoportok” – tehát

az enyhe fokú értelmi fogyatékosnak minôsített, a részképesség-zavaros, a hiperaktív,

a túlkoros, az iskolákból idejekorán kiesô, illetve a nagyon szegény, tanyasi környezetbôl

jövô nebulók – részleges elkülönítése révén ellenôrzése alatt tarthatja az iskolai

mobilitási folyamatokat.

A Göllesz Viktor Speciális Általános és Szakiskolába a fogyatékosnak minôsített tanulók

járnak. Idôközben az iskola kiegészült egy szakiskolával, amely igyekszik valamilyen

továbbtanulási lehetôséget adni a „ kisegítôsöknek”. Az iskola tanulóinak, tehát a város

„ kisegítôs” tanulóinak 40%-a roma.

Ugyancsak az általános iskolák „tehermentesítésére”, a különféle, értelmi fogyatékosnak

nem tekintett, de részképesség-zavaros tanulók számára hozták létre a Bencs

László Általános Iskolát. Az iskola funkciója idôközben megváltozott: egyfajta „drop

out” iskolává vált, amely befogadja azokat a 14–18 éves fiatalokat, akiket nem vettek föl

máshová; akik kimaradtak, vagy akik fegyelmi áthelyezéssel kikerültek valamelyik másik

szakiskolából, illetve középiskolából. Másrészt az iskola a város kötelezô beiskolázású

iskolája, tehát az a 30-40 tanuló, aki 16 éves koráig nem tudta elvégezni az általános

iskolát, szakiskolai oktatás keretében felzárkóztató oktatásban vehet részt. Ez rövidített

képzést jelent, tehát a tanulók pótolhatják a 7–8. osztályt, és nem kell elvégezniük a 9–10.

osztályt ahhoz, hogy megkezdhessék szakmai tanulmányaikat, hanem már az elsô évben

pályaorientációs, majd a második évben már szakmai képzést kaphatnak. Régebben mûködött

egy úgynevezett nappalis ifjúsági általános iskolai osztály, tehát egy olyan „ háló”

általános iskola, amely felfogta a többi általános iskolából eltanácsolt gyerekeket. Csakhogy

a demográfiai apály miatt ma már nagyon meggondolná egy általános iskola, hogy

elküldjön egy tanulót, így az ifjúsági általános iskolai osztály megszûnt.

A Nyírszôlôsi Általános Iskola és Kollégium is tudatos döntés eredményeként vált

olyan tanulók iskolájává, akiket máshol nem szívesen láttak volna. A belvárostól jó 12 ki-

lométerre északnyugatra fekvô Nyírszôlôs eredetileg a szomszédos Kótaj külterülete volt.

A hatvanas években a járási vezetôk döntése nyomán a tanyasi gyerekek számára épült fel

az ottani kollégium. Miután a településrészt Nyíregyházához csatolták, a város ismét „ ikerdöntést”

hozott: a belvárosi kollégiumot tehetséggondozó kollégiummá nevezték ki, míg a

nyírszôlôsi kollégium feladata lett, hogy befogadja a magatartási problémákkal küzdô és a

hiperaktív gyerekeket. Közben a várost körülvevô bokortanyákra egyre több cigány család

költözött, így a kollégisták között is egyre több lett a roma nebuló. Ráadásul egy átmeneti

otthon települt a kollégium mellé, Nyírszôlôsön pedig öt lakásotthon létesült állami nevelt

gyerekeknek. A 16 tanulócsoportos, 300 fôs iskola tanulóinak ma mintegy 20%-a roma, de

arányuk az elsôsök között növekszik. A végzôsök kétharmada szakiskolában, egyharmada

érettségit adó középiskolában folytatja tanulmányait. Nyírszôlôs szuburbanizációs fejlôdése

látványos, de az egyre vonzóbb kertvárossá váló településre költözô tehetôs családok

nem a helyi iskolába, hanem a belvárosi iskolákba hordják gyerekeiket.

Néhány évvel ezelôtt a nyíregyházi oktatáspolitikusok elhatározták, hogy a város

részképesség-zavaros általános iskolai tanulóit – a Bencs László iskola „profilváltását”

követôen – a Benczúr Gyula Általános Iskolába íratják kis létszámú, csökkentett követelményû

osztályokba. A kis létszámú osztályokat fimota (fizikai, mozgás és tanulási nehézségekkel

küzdô tanulók) osztályoknak nevezték el, bevallottan azért, hogy a szülôk ne

lássák át azonnal a speciális képzés igazi célját. A vártnál jóval kevesebb részképességzavaros

diákot sikerült beiskolázni a város egész területérôl; öt év alatt mindössze két kis

létszámú osztályt indítottak. Ugyanakkor az iskola nyereségnek tartja, hogy a saját beiskolázási

körzetébôl érkezô részképesség-zavaros gyerekeket is elkülönült, kis létszámú

osztályokban oktathatja.

A speciális helyzetû tanulók szelektív beiskolázása révén az oktatási mobilitás folyamatát

a városháza képtelen kontrollálni, jórészt azért, mert a cigány tanulók aránya kôkeményen

kijelöli az általános iskolák hierarchiáját. A szabad iskolaválasztás korlátozására az önkormányzatnak

nincsenek eszközei, azt a kockázatot pedig nem merik vállalni a város vezetôi,

hogy megpróbálják kordában tartani az iskolák „szabad tanulóválasztási” gyakorlatát.

Macska-egér harc

A közoktatási szegregáció folyamata a rendszerváltás, a szabad iskolaválasztás, illetve

az egyházi és magániskolák megnyitása után felgyorsult; a folyamatot a város ve-

100

zetôi képtelenek ellenôrzésük alatt tartani. A modell egyszerû: a roma gyerekek aránya

az iskolákban egy bizonyos szint fölött már nem stabilizálódik, hanem dinamikusan nô.

A nem roma szülôk ugyanis gyorsan elviszik gyerekeiket másik, akár távolabbi iskolába

is; a demográfiai apály miatt a nem cigány gyerekek beíratása általában nem ütközik

akadályba. A roma tanulók néhány év alatt többségbe kerülnek, míg ezzel párhuzamosan

a gyereklétszám olyannyira lecsökken, hogy az már az iskola, vagy legalábbis a tagiskola

létét veszélyezteti. Az önkormányzat végül felszámolja a pénzügyileg fenntarthatatlan

iskolát vagy tagiskolát, és a tanulókat áthelyezi máshová. A demográfiai apály tehát

akár a roma gyerekek integrációját is elôsegíthetné, de a felszámolt intézménybôl a

nebulókat olyan iskolába helyezik át, ahová már amúgy is sok cigány gyerek jár. A folyamat

tehát kezdôdik elölrôl.

A Váci Mihály Általános Iskola központja a várostól délkeletre fekvô Rozsrétszôlôn

van; az iskola három tanyasi tagiskolája közül a butykai már korábban megszûnt. A

mindössze 28 tanulóval mûködô Mandabokor alsó tagozatos iskolájának felszámolását a

szlovák kisebbségi önkormányzat megakadályozta, tekintettel arra, hogy az iskolában

nemzetiségi szlováknyelv-tanítás folyik. A Felsôsimán lévô tagiskolában már csak 23

gyerek tanul, két összevont osztályban. Valamennyien romák. A tanulói létszám csökkenésének

oka egyértelmûen az, hogy a nem cigány családok Nyíregyháza központjába

íratták gyerekeiket. A tagiskolát az önkormányzat szeptembertôl megszünteti. A gyerekek

többségét a Vécsey Károly Általános Iskola vette át; emlékszünk rá, ez az az iskola,

amelybe már amúgy is sok roma gyerek jár a déli tanyabokrokból, illetve az Érkerti lakóteleprôl.

Többen a nyírszôlôsi kollégiumba mennek, illetve a városközpontnál közelebb

fekvô szomszédos Kálmánháza iskolájába.

A városközponttól déli irányban, Debrecen felé autózva jutunk el Kistelekiszôlôre.

Itt van a Móricz Zsigmond Általános Iskola helyi tagiskolája; láttuk, hogy a Móricz Nyíregyháza

egyik elit iskolája. Kistelekiszôlô az utóbbi években vonzó elôvárosi területté

vált, és sokan költöztek ki ide a városból. A szuburbanizáció azonban csak a lakóterület

státusát emelte, de az iskolán nem segített: a nyolcosztályos tagiskolába öt éve még 130

tanuló járt, ma már csak 77, mivel a roma nebulók aránya öt év alatt 25%-ról 60%-ra növekedett,

a többieket szüleik a belvárosi iskolákba vitték. Jóllehet két évvel ezelôtt 70

millió forintos beruházással egy vadonatúj, kétszintes épületet emeltek az alsó tagozatos

tanulók számára, az önkormányzat ebben az évben mégis úgy döntött, hogy felszámolja

101

a felsô tagozatot. Arról azonban szó sem lehet, hogy a felsôs tanulókat átvegye a tagiskola

anyaintézménye, az elegáns Móricz iskola, jóllehet a városközpont autóbusszal viszonylag

könnyen megközelíthetô. Nem úgy a szomszédos bokortanya Borbánya, amely

térben ugyan közelebb van, mint a belváros, de mivel a két településrészt csak földút köti

össze, a tanulóknak szeptembertôl jó három-négy kilométernyi gyaloglásra kell felkészülniük,

hogy eljussanak a borbányai iskolába. Az új iskolaépületben 44 alsós gyerek

marad – csaknem mindnyájan romák – és szinte biztos, hogy az alsó tagozat évei is meg

vannak számlálva.

Az Örökösföld lakótelepén a nyolcvanas években felépült Hunyadi Mátyás Általános

Iskola sorsa már akkor megpecsételôdött, amikor a szomszédos Móra Ferenc

iskola megválaszthatta, hogy tanulói közül kik maradhatnak ott. Az örökösföldi lakótelep

közelében van ugyanis Nyíregyháza egyik belsô cigánytelepe, az Orosi úti telep,

és az ottani gyerekek egy része a Hunyadiba jár. A szegregáció, és ezzel együtt

a tanulói létszám csökkenésének folyamata a rendszerváltást követôen felgyorsult: a

hatalmas iskolaépületben néhány évvel ezelôtt még 1100 gyermek tanult, és több mint

100 pedagógus tanított; mára a tanulók létszáma 283-ra csökkent. A 2003–2004-es

tanévben az iskola már nem indított elsô osztályt, mivel mindössze 13 roma tanuló

jelentkezett.

Az Orosi út másik oldalán, a Malomkert lakótelepen van a Benczúr Gyula Általános

Iskola. A 419 tanuló 20%-a roma, de az elsô osztályba beiratkozott gyerekek körében a

romák aránya már 45%. Az elmúlt négy évben az elsô osztályba beiskolázott gyerekek

száma 68-ról 48-ra csökkent, ugyanakkor az elsôsök között a roma tanulók aránya 11%-ról

45%-ra nôtt. Az iskola rutinos, sokat tapasztalt vezetôi jól tudják, hogy a folyamat hová

vezet. Ha a Hunyadi iskola sorvadása folytatódik, az még inkább felgyorsítja a Benczúr

„elcigányosodását”, mivel az örökösföldi roma gyerekek is ide fognak járni. A jól felszerelt

Benczúr iskola vezetôi frusztráltak, nem erre készültek néhány évvel ezelôtt. Az iskolában

harmadiktól emelt szintû matematika-számítástechnika oktatás folyik külön csoportokban,

és a középfokú beiskolázási mutatók alapján a Benczúr a város egyik legerôsebb

iskolája. Az elmúlt években az „elcigányosodás” ellenére a végzôs tanulók 36-45%-a

gimnáziumban – sokan a legelôkelôbb gimnáziumokban – folytatták tanulmányaikat. Sôt

az iskola vezetôi – akkurátusan – statisztikai mutatókkal igyekeznek bizonyítani, hogy az

innen továbbkerülô gyerekek eredményei is kedvezôbbek, mint a városi átlag. Ez sem ké-

102

pes megállítani a folyamatot. Az iskola kétségbeesetten igyekszik belsô szelekcióval fékezni

az intézmény egészének lecsúszását: a részképesség-zavaros gyerekeket külön osztályokban

– az úgynevezett fimota osztályokban – csökkentett tananyag szerint oktatják.

Beiratkozáskor a szülôk elôl igyekeznek eltitkolni a roma gyerekek arányát, de legkésôbb

az évnyitón kiderül az igazság; ilyenkor évrôl évre öt-hat szülô azonnal elviszi a gyerekét.

Szeptemberben az elsôsök körében valószínûleg átbillen a mérleg, és többségbe kerülnek

a cigány tanulók.

Homogén telepi roma iskola

Láttuk, hogy a Guszev telep tudatos városfejlesztési, illetve lakáselosztási döntés

eredményeként jött létre, és ennek következménye volt az, hogy a telepi általános iskola

homogén cigány iskolájává vált. A rendszerváltást megelôzôen az akkori tanácsi vezetés

megpróbálkozott azzal, hogy az egyik osztály tanulóit „ szétterítse”, de a gyerekek befogadására

kiszemelt iskolák ellenállása miatt elálltak ettôl. A rendszerváltás után az önkormányzatnak

meg kellett fontolnia, hogy vajon mi a célszerûbb: bezárni az iskolát és a

diákokat elhelyezni a környékbeli iskolákban, vagy pedig fenntartani a telepi iskolát, nem

törôdve annak tetemes költségeivel. Az önkormányzat a telepi iskola fenntartása és fejlesztése

mellett döntött. Felújították az egykori laktanya robosztus, nehezen és drágán kifûthetô

fôépületét, bevezették a gázfûtést, és miután az emeleti részben felszámolták az

ott lévô néhány lakást, mindkét tagozatot a nagyépületben helyezték el.

Az oktatáspolitikai feladvány hasonló a teleppel kapcsolatos döntési dilemma egészéhez.

Az elmúlt években a város saját forrásaiból több százmillió forintot fordított a telep rekonstrukciójára

és az iskolaépület fejlesztésére. Az önkormányzat nem csak a „pénze után

fut”; a beruházások egyre markánsabban jelölik ki a telep és az iskola funkcióját. A Huszár

telepet jelentôs összegû fejlesztésekkel alkalmassá lehetne tenni a város belterületén élô roma

családok zömének elhelyezésére. A telep fejlesztését támogatók azzal érvelnek, hogy az

iskola akár most is képes lenne a jelenleginél sokkal több diák befogadására.

A nyolc tanulócsoportos iskolának ma 104 tanulója van, ennek a létszámnak akár

kétszerese-háromszorosa is elférne a falai között. A tanulói létszám évek óta stagnál. Az

iskola számítógépparkja nagyon korszerûtlen, és – egyedüli iskolaként a városban – az

egyetlen oktatott idegen nyelv ma is az orosz. Mindez eleve behatárolja a gyerekek továbbtanulási

lehetôségét, jóllehet a telepen mûködô Roma Közösségi Ház többféle tan-

103

folyammal, így például angol nyelv tanfolyammal igyekszik pótolni az iskola hiányosságait.

A végzettek mindegyike továbbtanul, igaz, többségük szakiskolákban, és nagy köztük

a lemorzsolódás. Évekkel ezelôtt a telepi óvodában, illetve az iskolában a Soros

Alapítvány támogatásával elindult egy „ step by step” pedagógiai program, amelynek lényege

a személyre szabott fejlesztés, a kreativitás és a rendszeres együttmûködés a szülôkkel.

A program többletköltségeihez a város azt követôen is hozzájárul, hogy a Soros

Alapítvány anyagi támogatása megszûnt. Az iskola szembefordul a hasonló helyzetû iskolák

általános gyakorlatával; a mechanikus ismeretátadás, a „ frontális” sulykolás helyett

személyközpontú pedagógiai módszerekkel kísérletezik.

Az iskola vezetôit nem a szegregáció frusztrálja, hanem az, hogy a Huszár telepi iskola

kimarad az integrációs programból, és ennek következtében elesik minden pályázati lehetôségtôl.

Úgy vélik, hogy az integrációs programban részt vevô iskolák „elcigányosodását”

– vagy kiürülését – úgysem lehet megakadályozni, ugyanakkor a reménytelennek ítélt integráció

erôltetése révén a minisztérium éppen a roma iskolákat bünteti. Abban érdekeltek,

hogy a roma gyerekek közül minél többen a Huszár telepi iskolába iratkozzanak be, és a

szaktárca – tudomásul véve a megváltoztathatatlan helyzetet – végre olyan pályázatokat írjon

ki, amelyek révén a nagyvárosi homogén roma iskolákat támogatja.

Körüllakók – az integrációs program résztvevôi és esélyei

A nyíregyházi oktatáspolitikusok 2003-ban eldöntötték, hogy a város részt vesz az

Oktatási Minisztérium integrációs, illetve szegregációellenes programjában, ugyanakkor

nem kívántak nagyobb konfliktust gerjeszteni. Az integrációs programnak nem célja a roma

vagy hátrányos helyzetû tanulók „ szétterítése” az intézmények között: nem része a

programnak sem a Huszár telepi homogén cigány iskola, sem valamelyik elit intézmény

– még a két „elcigányosodott” és felszámolt tagiskola tanulóinak átvételét is meg tudta

akadályozni a két anyaiskola. A programban részt vevôk – intézmények, pedagógusok és

tanulók, a nyíregyházi iskolarendszerben a „ körüllakók” – átmeneti helyzetben vannak,

és az integrációs programot részben kényszernek, vagy legalábbis helyzetük kényszerû

tudomásulvételének tekintik. Abban is reménykednek, hogy a program segít abban, hogy

elkerüljék megszûnésüket.

Az öt „ integrációs” iskola egyike magától értetôdôen a Nyírszôlôsi Általános Iskola

és Diákotthon, amelynek vezetôi különösebb megrendülés nélkül fogadták el a progra-

104

mot. Az itt tanító pedagógusok évek óta hozzászoktak ahhoz, hogy tanulóik között sok a

szegény, tanyasi, állami nevelt, illetve nem kis részben roma tanuló. A Hunyadi Mátyás

Általános Iskola, a Benczúr Gyula Általános Iskola és a Vécsey Károly Általános Iskola

igazgatói attól tartanak, hogy a program hivatalosan is bélyeget üt a homlokukra, és még

inkább taszítóvá válnak a többség számára. Ugyanettôl tart az ötödik részt vevô iskola, a

Kertvárosi Általános Iskola, ahová a Vajdabokorból, illetve kisebb részben a közeli Huszár

teleprôl járnak tanulók.

Az integrációs program jóval kevésbé ambiciózus célt tûz maga elé, mint a minisztériumban

kidolgozott eredeti koncepció. Az együttnevelés azt jelenti, hogy a részt vevô

iskolák nem kísérleteznek belsô szelekcióval, integrálják a részképesség-zavaros gyerekeket,

és tehetséggondozó foglalkozásokat indítanak. Persze van olyan iskola, ahol a

részképesség-zavaros gyerekek integrációja már eddig is gyakorlat volt. A nyírszôlôsi iskolában

többféle teszttel szûrik ki a részképesség-zavaros gyerekeket, akikkel aztán külön

fejlesztô csoportokban, külön órakeretben, egyéni terv szerint foglalkoznak. Közben

azonban a gyerekek társaikkal együtt tanulnak a normál osztályokban. Egészen más például

a Benczúr Gyula Általános Iskola gyakorlata; emlékszünk rá, hogy a részképességzavaros

gyerekek itt elkülönült, kis létszámú fimota osztályokba kerülnek – és ott is fejezik

be általános iskolai tanulmányaikat.

A reménybeli fejlesztés: a két cigánytelep egyesítése

Az integrációs programban részt vevô öt iskola közül kettônek, a Hunyadi Mátyás

és a Benczúr Gyula iskolának ugyanaz az érdeke, mint a városfejlesztési és lakásgazdálkodási

érdekcsoportoknak: az Orosi úti telep felszámolása, az ottani családok elköltöztetése

a kibôvített Huszár telepre és a gyerekek beíratása a Huszár telepi iskolába. Ha az

Orosi úti telep megszûnne, akkor mindkét iskola megszabadulna a beiskolázási körzetében

élô roma gyerekek zömétôl, és feléledne a remény, hogy a két iskolát ismételten vonzóvá

lehet tenni a középrétegek számára.

A város nem tett le a két telep egyesítésének tervérôl, jóllehet az Orosi úti családok elhelyezése

jóval nehezebb feladat, mint azt néhány évvel ezelôtt hitték. Mindenesetre elkezdôdött

a Huszár telepi lakásállomány fejlesztése: 2004 júniusában elkészült az elsô kilenclakásos,

földszintes bérház, és a tervek szerint újabb házak is épülnek a telepen. A Huszár

telep közelében az önkormányzat építési telkeket parcelláz szociálpolitikai kedvezménnyel

105

történô lakásépítés céljára. Elsô körben tíz telepi családnak ígértek telket. A bérlakásállomány

gyors és nagymérvû bôvítését a szomszédos laktanya átvétele és az ottani lakások

bérlakássá alakítása biztosíthatná. Úgy tûnik, erre a közeljövôben reális esély van.

Ha sikerül a telepet felszámolni – márpedig ez változatlanul elsôdleges fejlesztési

szándéka a városnak –, akkor az Orosi úti tanulók zöme a Huszár telepi iskolába fog átiratkozni,

esetleg a Kertvárosi iskolába, vagy a Vécsey Károly iskolába. Az integrációs

program célkitûzése papíron megvalósul – hiszen legalább két iskolában csökken majd a

roma tanulók aránya – miközben a város egészében éppenséggel nem csökken, de növekszik

majd a roma gyerekek szegregációja, szûkül a „ roma iskolák” köre.

Az integrációs program hozadéka lehet, hogy a részképesség-zavaros, hiperaktív,

magatartási vagy tanulási nehézségekkel küzdô kisiskolásokat nem különítik el, nem irányítják

ôket gyógypedagógiai iskolába, nem szerveznek számukra külön tanulócsoportot,

hanem igyekeznek ôket az integrált tanítás mellett felzárkóztatni. Általában is csökkenhet

a gyógypedagógiai beiskolázás, annak azonban kisebb a valószínûsége, hogy túlságosan

sok, korábban értelmi fogyatékosnak minôsített nebulót visszahelyeznének a normál

iskolákba. Arra viszont semmilyen esély sincs, hogy megállítsák az intézményközi szegregációs

trendet.

A város vezetôi alkut kínálnak a romáknak: amennyiben elfogadják a nekik szánt

társadalmi helyet, akkor az önkormányzat partner abban, hogy megszerezze a helyzetük

komfortosításához szükséges kormányzati forrásokat, legyen szó romatelep-rekonstrukcióról,

oktatási programokról vagy közoktatási integrációs programról.

Összegzés

Az oktatási tárca koncepciózus, konfliktusokat is felvállaló elszántsága elüt a kormány

egészének konfliktuskerülô, reformoktól ódzkodó politikájától. A szabadelvû oktatási kormányzat

láthatóan elszánta magát arra, hogy céljai megvalósítása érdekében – a szabadelvû

közoktatási rend érdekében – elmegy a végsô határig: a minisztérium kész felvállalni a

konfliktusok maximumát – az ugyancsak liberális fogantatású önkormányzati rendszer adta

határokon belül – az iskolafenntartó önkormányzatokkal. Szögezzük le, a tanszabadság

nagy értéke a hazai jog- és intézményrendszernek, jóllehet a teljesen szabad iskolaválasztás

kezelhetetlenné teszi a szegregáció folyamatát. A decentralizált, nagyfokú jogalkotási

106

és gazdálkodási autonómiára épülô önkormányzati szisztéma is nagy értéke a hazai közjogi

rendszernek, jóllehet a városházák, községházák társadalompolitikai prioritásai nagyban

különböznek a kormányétól. A mostani közoktatási kurzus annak a szakítópróbája is,

hogy a liberális közoktatási, illetve önkormányzati rendszer összefér-e az esélyegyenlôség,

a szolidaritás és a következetes diszkriminációellenesség elveivel.

107

V. ROMÁK ÉS ROMAÜGYEK A HÍREKBEN

A tematizációs elemzések egyrészt arra a kérdésre keresik a választ, hogy ki, milyen hatékonysággal

képes a lapok címoldalán vagy a tévés hírmûsorok vezetô hírei közt szerepeltetni,

illetve diktálni a „politikai diskurzus” témáit; másrészt azt vizsgálják, hogy a bemutatott

események milyen értelmezése válik mérvadóvá a hírfogyasztók szemében. Mivel

a romákkal kapcsolatos hírek közvetlen politikai „árfolyama” általában alacsony, a

tematizáció politikai tétje csekély. Ez is oka annak, hogy a „ roma hírek” tematizációjában

a jogvédô szervezetek, valamint a roma hírügynökségek, hírmûhelyek, internetes híroldalak

szerepe nagyon megnôtt. Feltárnak és értelmeznek diszkriminációs ügyeket, illetve

diszkriminációs ügyekként értelmeznek, újraértelmeznek más források által bemutatott

eseményeket. A hírek súlyozása természetesen a vezetô sajtóorgánumok szerkesztôinek

döntésétôl függ, de a roma hírmûhelyeknek – elsôdleges hírforrásokként, illetve másodlagos,

„ rezonáló”, értelmezô hírszolgáltatókként – egyre nagyobb a szerepük.

A romákkal kapcsolatos sajtóhírek zöme konfliktusokról számol be, többnyire indulati

vagy jogi természetû érveket állítva szembe egymással. Sokkal ritkább a konfliktusok,

jelenségek hátterének hozzáértô elemzése. Roma nô vagy férfi változatlanul csak és

kizárólag romaként jelenhet meg a sajtóban, még abban az esetben is, ha teljesítményeikrôl,

sikereikrôl értesülhet a hírfogyasztó. A jogi természetû argumentáció elôtérbe kerülése

mindazonáltal árnyaltabbá tette a romák sajtóbeli megjelenését. Jogi terminusokban

lehetôség van a konfliktusok racionális megvitatására, míg az indulati szintû megközelítés

erre aligha ad lehetôséget. A jogi diskurzusnak romák is lehetnek „ nyertesei”, míg

az indulat vezérelte összecsapásokból romák aligha kerülhetnek ki „ nyertesen”, vagy

akár csak rokonszenvesen. Mindazonáltal arra is akad példa, hogy éppen jogi érveléssel

sikerül eljelentékteleníteni az adott „ roma hír” lényegi, döntô elemét.

Igyekszünk röviden bemutatni azokat a híreket, témákat, amelyek prezentálása kapcsán

döntô volt a jogi típusú érvelés, illetve a jogszabályok értelmezése.

Az „ év roma híre”: a jászladányi iskolaügy

Vannak olyan, romákat érintô konfliktusok, történetek, amelyek országos politikai botrányt

kavarnak. Ilyen volt 1997-ben a székesfehérvári Rádió utcai romák ügye, majd

108

2000–2001-ben a zámolyi romák kivándorlása, a kivándorlók egy részének megítélt franciaországi

menedék, illetve ehhez szorosan kapcsolódva, a tengerentúlra irányuló kivándorlási

hullám miatt 2001 decemberében bevezetett kanadai vízumkényszer. Ezek a

konfliktusok nemcsak azért válnak „ nagy hírekké”, mert miniszterek, pártelnökök, kormányfôk

vitatják részleteiket, hanem mert valós és súlyos társadalompolitikai problémákra

világítanak rá.

Az „év roma híre” 2003-ban (is) a jászladányi alapítványi iskolával kapcsolatos, folytatódó

küzdelem volt. A 6000 lakosú településen nagy volt a tét: sikerül-e a romák oktatási

elkülönítésének új, legális modellje révén gátat szabni a nem cigány tanulók iskolai

elvándorlásának. Az Oktatási Minisztérium vezetôi is úgy gondolták, hogy nagy a tét: a tárca

integrációs, illetve szegregációellenes politikájának hitele múlhat az ügy végsô kimenetelén.

Helyben az ügy végletes indulatokat kavart, de a szélesebb közvélemény inkább jogi

terminusokban folytatott viták révén követhette nyomon a konfliktus fejleményeit.

A nemzeti és etnikai jogok országgyûlési biztosa a joggal való visszaélés példátlan esetének

nevezte a helyi cigány kisebbségi önkormányzat többség általi kisajátítását, tehát azt,

hogy az ötfôs testületbe négy, deklaráltan nem roma tagot választott a helyi többség; ráadásul

az iskolakonfliktusban a romák szempontjából ellenérdekû fél, a polgármester felesége

is a testület tagja lett. A kisebbségi önkormányzat korábbi elnöke, Kállai László sem került

be a testületbe. Kállai megalapította a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezetet, de azt nem tekintette

partnernek sem az önkormányzat, sem pedig – mint késôbb kiderült – az esélyegyenlôségért

felelôs tárca nélküli miniszter. Csakhogy az autentikus cigányképviselet megszüntetésének

nemcsak az lett a következménye, hogy elhárult az akadály az alapítványi iskola

létrejötte elôl, de az is, hogy a helyi konfliktus országos politikai botránnyá terebélyesedett.

A választások után hivatalba lépett oktatási miniszter 2002. októberig még bízhatott abban,

hogy a kulturális autonómia garanciája – ritka kivételként – ezúttal mûködôképesnek bizonyul,

és elôbb vagy utóbb a település vezetése is meghajol a kisebbségi vétó elôtt. A jászladányi

CKÖ kisajátítását követôen azonban a konfliktusba közvetlenül is bekapcsolódott a

megyei közigazgatási hivatal, a megyei ügyészség és a minisztérium is. A sajtó már nem egy

lokális iskolaháborúról, hanem egy országos jelentôségû politikai konfliktusról számolt be,

ráadásul a több szálon futó jogvita dramaturgiáját követve.

Az év derekáig az volt a vita tétje, hogy sikerül-e az alapítványi iskolának beszereznie

az induláshoz szükséges OM-azonosítót, még mielôtt a módosított közoktatási tör-

109

vény diszkriminációellenes paragrafusai hatályba lépnek. Augusztustól már a beiratkozás

jogszerûségét vitatták a felek. A minisztérium ugyanis az OM-azonosító kiadását követôen

stratégiát váltott: úgy vélte, hogy külsô anyagi segítséggel majd beíratják a település

roma tanulóit az alapítványi iskolába, méghozzá olyan arányban, hogy ezáltal a tényleges

cél, a roma és nem roma tanulók közoktatási elkülönítése lehetetlenné váljon.

Az Antal Mihály Alapítványi Iskola 2003 augusztusában megtagadta 101 roma gyerek

fölvételét, arra hivatkozva, hogy a létszám már betelt; az iskola csak azoknak a szülôknek

a jelentkezését fogadhatja el, akik már 2003 februárjában jelezték szándékukat –

jóllehet az iskola csak augusztusban kapta meg az iskolakezdéshez szükséges OMazonosítót.

Késôbb Tóth Ibolya igazgatónô további 19 roma gyerektôl azzal az indokkal

tagadta meg a felvételt kérelmezô ûrlapok kiadását, hogy az iskolának nincs kapacitása

további tanulók felvételére – bár az iskola 250 tanuló felvételére kapott engedélyt, és addig

csak 209 tanuló iratkozott be. Így aztán szeptemberben sikerült a csaknem romák nélküli

alapítványi iskolában megkezdeni a tanítást.

Immár intézményesen is megtörtént a roma tanulók majdnem teljes közoktatási elkülönítése.

Az önkormányzat, a közigazgatási hivatal, az ügyészi szervezet és a szaktárca között

folyó bonyolult jogvitát a kívülállók aligha voltak képesek követni, de a konfliktus lényegét

a híradások mégis visszaadták. Az egyik fél álláspontját a jászladányi önkormányzat

jogi képviseletét ellátó és a tévéstúdiók jogász szakértôjeként ismertté vált Kolláth

György adta elô. Az alkotmányjogász interpretációja szerint egy nagyközség önkormányzata

pusztán csak a tanszabadság jogával él: alternatív oktatási kereteket létrehozva

kívánja megakadályozni, hogy a község nem roma tanulóit máshová írassák. Csakhogy a

roma tanulók felvételének megtagadása révén az alapítványi iskola maga bizonyította,

hogy a roma nebulók semmiképpen sem nyerhetnek bebocsátást. Ezt a benyomást erôsítette

a biztonsági ôrökkel védett, zárt tanévnyitó is. A tévénézôk az egyik kereskedelmi

csatorna rejtett kamerás riportjából már korábban értesültek arról, hogy az alapítványi iskola

létrehozását megelôzôen is elkülönítették a roma és nem roma tanulókat. Ez hitelesítette

a tárca késôbbi álláspontját, hogy az iskolaépület megosztása nem volt jogszerû.

Az évnyitón a polgármester arra kérte a sajtót, hogy adjanak esélyt az alapítványi iskolának,

hogy bebizonyíthassa, nem kívánja diszkriminálni a roma gyerekeket. A község

elsô embere jó érzékkel ismerte fel, hogy a gyôzelem után az alapítványi iskola, illetve az

110

önkormányzat helyzeti elônyben van, mert ettôl kezdve a megbékélésre törekvô, konciliáns

fél hálásabb szerepét játszhatja, míg ellenfelei óhatatlanul is a viszályt tovább szító, békétlen

bajkeverôk szerepébe kényszerülnek. Az önkormányzat egy „ integrációs bizottságot”

hívott életre Jászladányban, és „sajnálkozva vette tudomásul”, hogy Kállai László, illetve

az általa életre hívott Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet nem kíván abban részt venni.

Elsôként az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, Kolompár Orbán kísérelte

meg, hogy „békeszerzôként” lezárja a konfliktust. Nem sokkal késôbb Lévai Katalin, az

esélyegyenlôségért felelôs tárca nélküli miniszter Jászladányba látogatott, és szintén azt

nyilatkozta, hogy esélyt kell adni az alapítványi iskolának. A tárca nélküli miniszter nyilatkozata

kisebb feszültséget keltett a kormányon belül, mivel Magyar Bálint oktatási miniszter,

aki elkötelezte magát korábbi, határozott álláspontja mellett, presztízsveszteség

nélkül nem visszakozhatott, de azt sem ismerhette be, hogy a tárca képtelen volt alapvetô

oktatáspolitikai elveit érvényesíteni egy nagyközséggel szemben. A miniszter kénytelen

volt maga felvállalni a konfliktust, annak politikai kockázataival együtt.

A Miniszterelnöki Hivatal nagyon szerette volna lezárni az ügyet. A Nemzeti és Etnikai

Kisebbségi Hivatal elnöke személyesen kérte fel Geskó Sándor konfliktuskezelô

szakembert, hogy szakértôként vegyen részt a jászladányi „ integrációs bizottság” munkájában,

jelezve ezzel, hogy napirendre tér a Jászladányban történtek felett.

Az oktatási miniszter viszont a kisebbségi ombudsmanhoz fordult; Kaltenbach Jenô

megállapította, hogy az alapítványi iskolának nem lett volna szabad kiadni az OMazonosítót,

mivel az iskolát alapvetôen alkotmányellenes céllal hozták létre. A hírfogyasztók

számára ez a mondat feleselt Kolláth György álláspontjára. Ami történt, az egy

település többségi közösségének szabad érdekérvényesítése – ez az egyik summázat.

Ami történt, az egy település kisebbségi közössége alkotmányos jogainak megsértése –

ez a másik üzenet. A két markáns állítás a konfliktus lényegét fogalmazta meg a kívülálló

számára. A helyi iskolaháborút nem sikerült lezárni, mert jóval nagyobb horderejû

ügyrôl van szó.

Amibôl nem lett az „ év roma híre”: a németkéri házrombolás

A németkéri házrombolás végkifejlete 2003-ra esett; akár ez az eset is lehetett volna

„nagy roma hír”, de nem lett az, mert az ügyészségnek sikerült jelentéktelenné tennie az

111

eset etnikai jellegét; azt, hogy a helyiek a polgármester közremûködésével kifejezetten

azért romboltak le egy házat, mert abba egy roma család kívánt beköltözni. Az ügy elôzménye

röviden: a paksi önkormányzat életveszélyre hivatkozva lebontott több, romák által

lakott házat a város egyik külterületén. A családok elhelyezésének költségeit a telkek

árából akarták fedezni. A pénzt egy ügyvédnél letétbe helyezték, és a családokra bízták,

hogy nézzenek maguknak házakat a környékbeli falvakban A környékbeli falvak önkormányzatai

és lakói ingerülten fogadták a hírt, és elszánták magukat, hogy megakadályozzák

az érintett családok beköltözését. Típustörténet, tipikus érvekkel: egy jó anyagi helyzetû

város környékbeli, szegényebb falvak rovására akar megszabadulni segélyezésre

szoruló családoktól. A környékbeli falvak pedig „ romaexportról” beszélnek. Hasonló

konfliktusok kísérték a székesfehérvári Rádió utcai romák történetének végkifejletét is.

A folytatás azonban már nem tekinthetô szokványosnak. Németkéren ugyanis megrongálták

azt a házat, amelyet az egyik roma család vásárolt meg.

Az incidens az egyik legsúlyosabb, romákat érintô társadalompolitikai dilemmára

világított rá. A paksi önkormányzat valóban igyekezett a város közigazgatási határain túl

tudni az érintett roma családokat, jóllehet finomabb eszközökkel, mint annak idején Székesfehérvár.

A környékbeli falvak tiltakozása, illetve a németkéri házrombolás pedig azt

bizonyítja, hogy településrészek és bizonyos lélekszámot meg nem haladó települések –

önkormányzataik hathatós segítségével – képesek arra, hogy megakadályozzák roma családok

beköltözését. Az eset 2002 ôszén még „ címlapsztori” volt; nagy horderejû ügyként

foglalkozott vele az Országgyûlés illetékes bizottsága, a kisebbségi ombudsman pedig

feljelentést tett a németkéri polgármester ellen.

A Szekszárdi Városi Ügyészség azonban megtagadta a nyomozást bûncselekmény

hiányára hivatkozva. Az ombudsman ez ellen panaszt tett, ám a Tolna Megyei Ügyészség

a panaszt elutasította azzal az indokkal, hogy megfelel a valóságnak, miszerint a beköltözni

vágyó roma családok „ rossz hírûek” voltak. Áprilisra a rendôrség lezárta a nyomozást,

és kisebb értékre elkövetett rongálás vétsége ügyében tett vádemelési javaslatot az

ügyészségnek. Ezzel a történet lényegét sikerült „ elsikkasztani”. A sajtó fôként azt találta

közlésre érdemesnek, hogy a németkéri önkormányzat visszavásárolta a házat, majd átadta

azt a helyi cigány kisebbségi önkormányzatnak. Végtére is egy kisebb értékre elkövetett

rongálás nem túl érdekes dolog.

112

Közoktatási diszkrimináció Pátkán

A 2003. februárban közzétett ombudsmani jelentés szerint a Fejér megyei Pátkán hátrányosan

különböztetik meg a cigány tanulókat: külön tanterv szerint tanulnak, az ebédlôben

külön evôeszközöket kapnak, és a pedagógusok szociális hátránynak tekintik a lovári

anyanyelvet. A vizsgálat megállapításait senki nem cáfolta, az ügy annak ellenére sem

keltett különösebb érdeklôdést, hogy a szaktárca közleményben ítélte el a helyi gyakorlatot.

Valamivel nagyobb publicitást kapott egy alsó tagozatos népismeret tankönyv,

amelynek néhány részét többen rasszistának tartották.

A közoktatási diszkrimináció köznapi eseteibôl csak abban az esetben lesznek vezetô

hírek, ha eléggé látványosak a félig-meddig bulvár jellegû bemutatáshoz. A roma tanulók

külön étkeztetése, külön ballagtatása a kereskedelmi televíziók nagy nézettségû

magazin mûsorainak kedvelt témái. Rejtett kamerával készült riport kapcsán híresült el

néhány éve a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bogács iskolája is, ahol szintén külön étkeztették

a roma gyerekeket; tévériport számolt be a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei

Tiszavasvári egyik iskolájában történt külön ballagtatásról. A látványos prezentálás

ugyanakkor felszínes és többnyire nélkülözi az ügyek hátterének bemutatását. Ennek ellenére

a jogvédô szervezetek, illetve a roma sajtómûhelyek idôrôl idôre „ feljátsszák” az

általuk kiderített ügyeket a tévés magazinoknak, hogy azok bekerülhessenek a hírforgalomba.

Ha ez sikerül, akkor késôbb meg lehet próbálkozni az érdemi elemzéssel.

Rendôri bántalmazások

A romákat ért rendôri bántalmazásokról szóló hírek – a néhány évvel korábbi sajtóelemzésekkel

összevetve – visszaszorultak 2003-ban. Három bírói ítélet született rendôri bántalmazások

ügyében. Mindhárom elmarasztalta a vádlott rendôröket: két esetben letöltendô,

egy esetben felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki az ítélkezô bíróságok.

A legsúlyosabb ügyben jogerôs, letöltendô szabadságvesztésre ítéltek két rendôrt,

akik a Nógrád megyei Bátonyterenyén ôrizetbe vettek egy 17 éves fiút, anélkül, hogy

családját értesítették volna. A család férfi tagjai az egyik rendôr lakásán próbáltak érdeklôdni,

de csak feleségét találták otthon. A megrémült asszony értesítette férjét, aki társával

együtt a roma család lakására ment, ott viszont csak az asszonyokat és a gyerekeket

113

találták. Mindenkit, köztük a gyerekeket is lefújták gáz spray-vel, és fegyverüket rájuk

fogva fenyegetôztek. A másodfokon eljáró bíróság enyhítette ugyan az elsô fokon kiszabott

szabadságvesztés mértékét, de annak végrehajtását nem függesztette fel.

Kényszervallatásért ítélt letöltendô szabadságvesztésre a bíróság két kapuvári rendôrt,

akik betöréssel gyanúsított gyerekeket kényszerítettek veréssel és fenyegetéssel arra,

hogy hamis vallomást tegyenek. Közben a valódi tettesek önként jelentkeztek.

Felfüggesztett szabadságvesztést kapott két rendôr és két halôr, akik megvertek egy

14 éves „orvhalászó” fiút, majd arra kényszeríttették, hogy ruhástól bemenjen a jéghideg

Tiszába. Az elsôfokú bíróság még letöltendô szabadságvesztést szabott ki.

A nyilvánosságot kapott rendôri bántalmazások kapcsán az illetékes rendôri szervek

minden esetben igyekeznek cáfolni az incidensek „etnikai jellegét”, tehát azt, hogy a sértettek

roma származásának bármilyen köze lenne a történtekhez. A sajtó azonban, már

csak a hírérték növelése érdekében is, romaügyekként mutatja be azokat. A másik véglet

a „ rendôr–roma konfliktus”, vagy éppen „bratyizás” hírtípus, amely azt sugallja, mintha

két, egymást valamilyen okból nem kedvelô szubkultúra vagy fan-klub tagjainak összezördüléseirôl,

vagy éppen párbeszédérôl lenne szó, nem pedig egy fegyveres testület

munkájának jogszerûségérôl, szakszerûségérôl és erkölcsi tisztaságáról. Rendôri vezetôk

idôrôl idôre keresik a „párbeszéd csatornáit” – nem tudni pontosan, hogy ki a másik fél –,

az állomány tagjai a lovári nyelvtannal ismerkednek, és sokéves hagyománya van a „ roma–

rendôr” focimeccseknek. Ez a bagatellizáló technika egyidôs a rendszerváltással: az

1990-es évek elején a külföldi diákok elleni gyakori szkinhed támadásokat is úgy ismertették

a lapok, mint egy Fradi–Újpest meccset követô szurkolói összecsapást: mindkét tábor

ellenszenves, de azért nem kell belôle nagy ügyet csinálni.

A rendôri bántalmazások ügyében született ítéleteket bízvást tarthatjuk precedens értékûeknek,

függetlenül attól, hogy mekkora a látencia az ilyen ügyekben. A bántalmazó rendôröket

elmarasztaló ítéletek végsô soron a jogszerûség komolyan vételére késztetnek.

Ártatlanul elôzetes letartóztatásban

Ehhez kapcsolódnak azok a kártérítési ügyek, amelyeket ártatlanul elôzetes letartóztatásban

tartott romák indítottak. Egy cukorbeteg férfi fél évet töltött elôzetes letartóztatásban

egy gyilkossági ügy kapcsán – mint utóbb bebizonyosodott, ártatlanul. Közben a letartóz-

114

tatást irányító osztályvezetô sajtótájékoztatón jelentette be, hogy sikerült az ügyet felderíteni

és a tettest letartóztatni. A férfi kiszabadulása után kártérítési pert indított és az elsô

fokon eljáró bíróság 800 ezer forint kártérítést ítélt meg számára.

A másik hasonló kártérítési ügy országos vihart kavart. A felperesek ugyancsak gyilkossági

ügy kapcsán töltöttek ártatlanul 15 hónapot elôzetes letartóztatásban. A roma

testvérpár 2-2 millió forint kártérítést kért; az elsô fokon eljáró bíróság mindkettôjüknek

1,2 millió forintot ítélt meg fejenként. De nem az összeg keltett széles körû felháborodást,

hanem az ítélet indokolása: a bírónô ugyanis – egy korábbi, még az eredeti büntetôügyben

született elmeorvosi szakvéleményre hivatkozva – úgy érvelt, hogy a felperesek

„átlagosnál primitívebb személyiségük” miatt az elzárást „ nem élték meg olyan pszichés

károsodással”, ami arányban állna a kért összeggel.

A sajtóhírek többnyire összemosták az indoklás két elemét: a „primitív személyiség”

minôsítést, illetve azt, hogy a felperesek primitívnek minôsített személyisége a bíróság

szerint csökkenti a fogva tartás révén általuk elszenvedett kár mértékét. Az orvos szakértô

arra hivatkozott, hogy a „primitív” minôsítés semmi egyebet nem jelent, mint hogy a

felperesek iskolázottsága alacsony, személyiségük pedig „egyszerû”. A sajtó azonban besétált

a csapdába; a „primitív” jelzôt tekintette kardinálisnak és nem azt, hogy vajon a tanulatlan

szegény ember ártatlanul fogva tartása miért lenne csekélyebb súlyú, mint egy

diplomás ember téves letartóztatása. Hangsúlyozni kell, hogy a bírói indokolás nem a kiesett

jövedelemre, hanem éppen a nem vagyoni jellegû kárigényre vonatkozott.

A „primitív személyiség” ügy tematizációját nem a roma hírmûhelyek irányították, hanem

az üggyel kapcsolatos indulatos pengeváltás a miniszterelnök, a Legfelsôbb Bíróság

elnöke, az igazságügyi miniszter és a kisebbségi ombudsman között zajlott. A miniszterelnök

nem rejtette véka alá, hogy felháborítja az ítélet indokolása, jóllehet pozíciója valóban

kizárja, hogy folyamatban lévô pereket minôsítsen. Valamivel óvatosabban, de a kisebbségi

ombudsman is hasonlóan nyilatkozott. A Legfelsôbb Bíróság elnöke rendkívül indulatosan

utasította vissza Tamás Gáspár Miklós – amúgy tényleg méltatlan – publicisztikáját a

bíróságok munkájáról, de kifakadását valójában a miniszterelnöknek címezte.

A bírói függetlenségrôl, a bíróságokat érintô kritika határairól és az adott ügyrôl felizzó

vita meddô maradt: a miniszterelnök, az igazságügyi miniszter nem vitatta azt az elvet,

hogy a végrehajtó hatalomnak nem szabad olyan látszatot keltenie, mintha burkolt

elvárást támasztana az ítélkezô bírókkal szemben. A Legfelsôbb Bíróság elnöke azonban

115

ennél többet követelt; azt, hogy az ítéletek bírálata mindenki számára legyen tabu. Az

adott ügyben pedig a másodfokon eljáró bíróság jogerôs ítélete helybenhagyta az elsôfokú

ítéletet, csak az indoklásból törölte az inkriminált mondatot. Hiába a „primitív személyiség”

ügy nagy publicitása, az eset kapcsán mégsem született olyan új norma, amelyet

az ítélkezô bírók irányadónak tekinthetnének.

Tananyag az Európai Jogi Akadémián

A Debreceni Városi Bíróság 2000-ben hozott ítéletet egy csalási ügyben: egy lakás bérlôje

„ eladta” az ingatlant. Az elsôfokú bíróság helyt adott a jogszerû tulajdonos keresetének,

és érvénytelenítette az adásvételi szerzôdést. Az ítélet indoklása utalt arra, hogy a

bérlô hasonlít a valódi tulajdonosra, de „annál barnább bôrû, kissé cigányos kinézetû”

férfi. A vevô jóhiszemûségét az ítélet nem vonta kétségbe, de az indoklás azért megjegyezte,

hogy egyéb tényezôk mellett a csaló „ roma beütése azért alapot adhatott volna a

fokozottabb körültekintésre”. A másodfokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság helybenhagyta

az ítéletet, de annak indoklásából törölte a bérlô származására utaló részeket.

Az elsôfokú ítélet indoklásáról 2002-ben beszámolt egy újságcikk, és annak nyomán

a megyei bíróság elnöke figyelmeztetésben részesítette az elsôfokú ítéletet meghozó bírót.

Az ügybôl azonban egy jogvédô szervezet csinált „ hírt” 2003-ban. A Roma Polgárjogi

Alapítvány az Országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz fordult állásfoglalást kérve.

Errôl már beszámolt egy országos napilap, és az ügy bekerült a hírforgalomba.

A megyei bíróság elnöke kénytelen volt ismételten foglalkozni az elsôfokú ítélettel:

megállapította, hogy az ominózus ítéletet meghozó bíró azóta belátta, hogy szakmai hibát

követett el. De az ügyet már nem lehetett ennyivel elintézni. A Roma Sajtóközpont

rámutatott, hogy a megyei bíróság nem a másodfokú ítélet, hanem csak az ügyet közel

két év múlva nyilvánosságra hozó – igaz, akkor még visszhangtalan – újságcikk nyomán

figyelmeztette a bírót. Elszólta magát a felperes jogi képviselôje is; az ügyvéd megpróbálta

elviccelni az indokolás inkriminált részeit, mondván, nem kellett volna ennyire

ôszintének lenni. Bár a felperes jogi képviselôje nyilvánvalóan nem felelôs a botrányt kavaró

mondatokért, ám rosszul sikerült tréfájával mégis hozzájárult ahhoz, hogy hiteltelenítse

a megyei bíróság magyarázkodását, miszerint csak fogalmazási malôr történt. A

megyei bíróság elnöke maga is ügyetlenül fogalmazott, mondván, az elmarasztalt, „ fi-

116

gyelmetlen” bíró egyébként „döbbenetesen felkészült”. A stiláris baki tovább rontott a

helyzeten; az újságok a bíró „döbbenetes felkészültségén” élcelôdtek.

Végkifejlet: egy országos napilap beszámolója szerint az Európai Jogi Akadémia

hátrányos megkülönböztetés elleni tréningjébe bekerül a Debreceni Városi Bíróság elsôfokú

ítéletének indokolása. Az üzenet egyértelmû: az idehaza helyénvalónak tartott normák

nem illeszkednek a máshol irányadó illem- és jogszabályokhoz.

A „ roma beütés” történet klasszikus esete annak, hogy miként lehet egy „alvó ügybôl”

évek múltán igazi hírt generálni. A jogvédô szervezetek és az újságírók ügyes és kitartó

összjátéka folytán sikerült a bírói szervezet által már rég elfeledettnek hitt, nem jogerôs

bírói indoklást beemelni az országos terítésû hírek közé. Ezt követôen a roma hírmûhelyek

kihasználták helyzeti elônyüket, és nem engedték az ügy bagatellizálását. Az

évekkel korábbi – ráadásul másodfokon korrigált – indoklásból olyan precedens értékû

ügy lett, amit nem lehet többé figyelmen kívül hagyni.

Jogvédô technikák

Egy adatrögzítôként dolgozó roma asszony beperelte az ôt elbocsátó Jahn Ferenc kórházat,

mivel meggyôzôdése szerint származása miatt mondtak fel neki. Arra hivatkozott,

hogy ugyanerre az állásra késôbb felvettek egy jóval fiatalabb és nem roma nôt. Az

asszony jogi képviseletét ellátó Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédô Iroda (NEKI) arra

építette stratégiáját, hogy az adott esetben a munkaadónak kell bizonyítani azt, hogy

nem történt diszkrimináció.

Egy másik ügyben a NEKI teszteléses módszerrel igyekezett bizonyítani, hogy ügyfele

roma származása miatt esett el reménybeli állásától. Egy nyomda „az állás betelt” indoklással

mutatott ajtót egy szakmai gyakorlattal rendelkezô roma nyomdásznak, miután

elôzôleg telefonon tisztázták, hogy a férfi megfelel az elvárásoknak. A nyomdász ezt követôen

hazament, majd fiktív néven bemutatkozva ismét érdeklôdött az állás iránt. Ismét

biztatták, hogy jöjjön csak bátran. A NEKI segítségét kérte. A jogvédô szervezet egy roma

és egy nem roma „álláskeresô” segítségével tesztelte a nyomda magatartását. A roma

tesztelôt elküldték, míg társának állást ajánlottak.

A NEKI és az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) úgy döntött, hogy a strasbourgi

emberi jogi bíróságon pert indít a magyar állam ellen, mivel a Szabolcs-Szatmár-

117

Bereg megyei Gyüre polgármestere megakadályozta, hogy egy roma asszony házat vehessen

a faluban, a rendôrség pedig lezárta a nyomozást bûncselekmény hiányára hivatkozva.

A hatgyermekes roma asszony, akinek házát elmosta a 2001-es beregi árvíz, az állami

támogatás segítségével Gyürén akart házat venni. Az adásvételi szerzôdés aláírását

követôen a falu polgármestere megfenyegette az eladót, hogy felgyújtják a házát, ha eladja

azt a roma vevônek. Aznap este ismeretlenek valóban szétverték baltával a ház kapuját,

és azzal fenyegetôztek, hogy megölik. Néhány nappal késôbb a házat megvásárló

roma asszonyt behívatták a polgármesteri hivatalba, ahol a polgármester, a jegyzô és a cigány

kisebbségi önkormányzat elnöke közösen „gyôzködték”, hogy álljon el a vásárlástól;

többek között azt állították, hogy a tulajdonosoknak nem áll jogukban eladni a házat,

mivel ukrán állampolgárok. A roma asszony végül nem bírta tovább, és aláírt egy nyilatkozatot,

hogy nem akar házat venni a faluban.

A házát eladni szándékozó család ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, a vásárolni

szándékozó asszony pedig a polgármestert és a jegyzôt jelentette fel hivatali visszaélés

miatt, valamint kártérítési pert is indított. Az ô jogi képviseletét a NEKI látta el, költségeit

pedig az ERRC állta. Az „ ismeretlen elkövetôket” nem sikerült megtalálni, a polgármester

és a jegyzô elleni nyomozást pedig lezárta a vásárosnaményi rendôrség arra hivatkozva,

hogy bûncselekmény nem állapítható meg. A NEKI az ügyészséghez fordult, de

az ügyészség elutasította a panaszt. A kártérítési keresetet elutasította a bíróság.

A kudarcokat követôen a NEKI „prezentált” egy másik hasonló esetet: egy másik roma

családot is hasonló módon akadályoztak meg abban, hogy házat vehessenek Gyürén,

ráadásul ôket még a reménybeli eladó is beperelte kártérítést követelve. Erre hivatkozva

a jogvédô iroda a Legfôbb Ügyészséghez fordult új nyomozás elrendelését kérve. A Legfôbb

Ügyészség a kérést a megyei ügyészséghez továbbította.

Végül a harmadik technika: a NEKI és az ERRC úgy döntött, hogy a strasbourgi emberi

jogi bíróságon pert indítanak a magyar állam ellen.

A munkaerô-piaci, illetve ingatlanpiaci diszkrimináció esetei klasszikus jogvédô

ügyek. A bizonyíthatóság nehézsége miatt a hazai jogvédô szervezetek igyekeznek

máshol meghonosodott technikákat alkalmazni. A jogvédô technikák azonban elszántságot

és több éves erôfeszítést követelnek, mind a sértettôl, mind pedig a sértett képviseletét

ellátó szervezettôl. Igaz, siker esetén az adott ügybôl hatásos „ címlapsztorit”

lehet generálni.

118

A munkaügyi központok jelentéseibôl is kiderül, hogy a munkaerô-piaci hátrányos

megkülönböztetés tömeges jelenség. A NEKI évek óta alkalmazza a tesztelô módszert

annak bizonyítására, hogy egy adott munkaadó valóban származása miatt utasított el egy

jelentkezôt.

Az ingatlanpiaci diszkriminációt a közvélemény teljesen természetesnek tartja. A romák

lakóhelyi közelségét ugyanis az emberek végzetesnek tartják településük, illetve lakásuk

ingatlanpiaci státusára nézve; ez pedig lényegében független az együttélés valós

konfliktusaitól. Az ingatlanpiaci értékítéletet ugyanis nem az ingatlan tulajdonosa, hanem

a külsô vélekedés határozza meg. A többség tehát akkor is elutasítaná a romák lakóhelyi

közelségét, ha amúgy nem vagy csak kevéssé tart az együttéléstôl, és magától értetôdônek

tartja, ha bizonyos területeken romáknak nem adnak el házat, építési telket, nem adnak

bérbe lakást, albérletbe szobát.

Legalább ilyen magától értetôdônek számít, hogy azok a falvak, ahol nem vagy csak

kis számban élnek roma családok, mindent elkövetnek, hogy megakadályozzák romák

beköltözését: leggyakrabban felvásárolják a megüresedô ingatlanokat. A gyürei önkormányzat

szokatlanul durva eszközöket vett igénybe: mind az eladót, mind a vevôt megfenyegette,

és a fenyegetésnek az „ ismeretlen” házrongálók nyomatékot is adtak. A NEKI

még egy hasonló esetet is felkutatott, ennek ellenére nem sikerült eredményt elérnie.

Egészségügy

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság jogerôs ítélete 2003 májusában elutasította

egy roma asszony kártérítési keresetét. Az asszonyt egy életmentô mûtét közben sterilizálták,

anélkül, hogy megfelelô módon tájékoztatták volna a beavatkozásról. Jóllehet

aláírattak vele egy beleegyezô nyilatkozatot, de – mint késôbb kiderült – a beteg

nem értette a „ sterilizáció” kifejezés tényleges jelentését. A bíróság is megállapította,

hogy a tájékoztatás nem volt megfelelô, de a keresetet mégis elutasította. Ítéletét azzal

támasztotta alá, hogy a sterilizáció – bár csak az esetek elenyészô százalékában –, de

visszafordítható. Ebbôl azt a következtetést vonta le, hogy „ nem bizonyított, hogy a

felperes fogamzásképességének elvesztésével maradandó fogyatékosságot szenvedett”,

vagy ha esetleg mégis, akkor nem bizonyítható, hogy „ az okozati összefüggésben áll az

alperes kórházban elvégzett mûvi meddôvé tétellel”. Jóllehet az alperes jogi képvisele-

119

tét a NEKI látta el, így az eset és a bírói ítélet nyilvánosságot kapott, az ügybôl mégsem

sikerült vezetô hírt generálni.

Jóval nagyobb visszhangot váltott ki az egri Markhot Ferenc kórházban készült rejtett

kamerás felvétel. A Roma Sajtóközpont munkatársa, álpáciensként, a szülészeti osztály fônôvérének

értésére adta, hogy „ nem szeretne romákkal egy kórterembe kerülni”. A fônôvér

„megnyugtatásul” kertelés nélkül közölte: „Van kijelölt kórtermük az ô számukra, úgyhogy

egybe nem nagyon szoktuk...” Az álpáciens még egyszer megkérdezte, hogy elkülönített

kórtermekrôl van-e szó, mire a nôvér megerôsítette, hogy igen. A felvételt bemutatta az

egyik kereskedelmi tévé nagy nézettségû magazinja. A kórház cáfolta az elkülönítést, de a

látványos és egyértelmû bizonyítékokkal szemben érvelése aligha lehetett meggyôzô.

A kisebbségi ombudsman vizsgálatot indított, de a kórház adatvédelmi okokra hivatkozva

megtagadta a szükséges adatok kiszolgáltatását, így a vizsgálat nem járhatott eredménnyel.

A kormány nem indított vizsgálatot, az esélyegyenlôségi miniszter sem látogatott

el a kórházba azzal az indokkal, hogy nem tudja, mit kellene ott megnéznie. Hiába a

nagy publicitás, a nem cáfolható bizonyíték, az esetnek nem lett semmiféle autentikus jogi

vagy államigazgatási következménye. Pereket, sajtó-helyreigazítási pereket a kórház

indított több újság és az ügyet kirobbantó Roma Sajtóközpont ellen. Igaz, a sajtóperekben

született ítéletek éppenséggel megerôsítették az ügy lényegét: az elkülönítés tényét,

noha a sajtóközlemények egyes elemeit illetôen az ítélkezô bíróságok helyt adtak a kereseteknek.

Ennek azonban már nem volt igazi hírértéke. Az eset üzenete: a roma és nem

roma páciensek elkülönítése bizonyított ugyan, következményei nincsenek.

A látványos és felkavaró ügyek révén a roma hírmûhelyek mégsem voltak képesek

arra, hogy kellô súllyal bevezessék az elsôdleges hírforgalomba a romák egészségügyi ellátásának

problematikáját.

Kilakoltatások

A Roma Polgárjogi Alapítvány felkarolta azoknak a családoknak az ügyét, akiket 2002-

ben a fôváros II. kerületének önkormányzata – bírói vagy jegyzôi végzés nélkül – kilakoltatott.

A családok átmenetileg egy munkásszállóra kerültek, majd onnan, az alapítvány

segítségével albérletbe költöztek, illetve néhány volt állami nevelt otthonteremtési

támogatás segítségével jutott hajlékhoz.

120

Februárban a XXII. kerületi polgármester megállapodott a helyi cigány kisebbségi

önkormányzattal és a Roma Polgárjogi Alapítvánnyal abban, hogy az önkormányzat elfogadja

a márciusig tartó kilakoltatási moratóriumot, és egy hónapra elhelyez két, korábban

már kilakoltatott önkényes beköltözô családot.

Júniusban a Fejér megyei Sárbogárd önkormányzata úgy döntött, hogy kilakoltatja azt

a két családot, amelyiket még 1999-ben helyezett el átmeneti jelleggel, miután otthonaikat

elmosta a belvíz. Lenkovics Barnabás ombudsman az eset kapcsán felhívta az önkormányzat

figyelmét arra, hogy a szociális biztonsághoz való jog a sárbogárdi családokat is megilleti,

de rögtön megjegyezte, hogy csak az átmeneti szállók létrehozására gondolt.

Átmeneti szállók vannak ugyan Dunaújvárosban, de a város önkormányzata szeptemberben

úgy határozott, 30 családnak ki kell költöznie a szállókról. A családok ugyanis

nem tudták fizetni a magánalbérleti díjjal megegyezô magas lakbért az egyenként 20

négyzetméteres lakóhelyiségekért. A kisebbségi ombudsman ajánlásában elmarasztalta

az önkormányzatot, mert az épületeket elhanyagolta, irreálisan magas lakbéreket állapított

meg, és nem reagált idôben a krízisre. A város közgyûlése úgy döntött, hogy majd

novemberben veszi napirendjére a kisebbségi ombudsman ajánlását – tehát úgy hat héttel

a kilakoltatási határidôt követôen.

Novemberben a fôváros VII. kerületének önkormányzata egy Garay utcai felújítandó

lakóházból, a téli idôszakra vonatkozó kilakoltatási moratórium miatt, márciusig átmeneti

otthonban helyezett el három családot. A családok korábban jogcím nélkül éltek

a Király utcában és átmeneti jelleggel költözhettek a Garay utcába, ahonnan most menniük

kellett.

A romákat érintô kilakoltatások történetei hosszú évek óta ugyanazt a dramaturgiát

követik: a sajtó krízishelyzetekrôl számol be, és ha a közvetlen válsághelyzet elhárul, lezártnak

tekinti az ügyeket. A sajtóhírekben a kilakoltatási ügyek egyikének sincs elôzménye,

még kevésbé megoldása. A kilakoltatásokat elrendelô hatóságok nemcsak a jogszabályokra

hivatkoznak, hanem többnyire igyekeznek indulatokat is kelteni az érintettekkel

szemben. A jogvédô szervezetek szintén az érzelmekre alapoznak, ha a nyilvánosságot

hívják segítségül. A Roma Polgárjogi Alapítvány a 2003-as budapesti ügyek kapcsán sikerekrôl,

konstruktív tárgyalásokról és okos kompromisszumokról számolt be, pedig valójában

semmi sem oldódott meg; a kerületi önkormányzatok hajlandóak voltak néhány

hónappal elhalasztani a kilakoltatások végrehajtását, de ez a lényegen mit sem változtat.

121

Az önkényes lakásfoglalók, illetve a jogcím nélküli vagy annak nyilvánított lakáshasználók

kilakoltatásának problémája csak tünet; részben a szociálisbérlakás-konstrukció

hiányának tünete, részben pedig annak a tünete, hogy a hatályos jogszabályok, illetve

alkotmánybírósági jogértelmezés szerint az államnak nincs közvetlen felelôssége

polgárai lakhatásáért, illetve ez a felelôsség csak közvetlen életveszély elhárítására

korlátozódik. Az általános ombudsman és a kisebbségi ombudsman érvei leperegtek a

sárbogárdi, illetve a dunaújvárosi önkormányzatról. Ezért a többnyire romaügyekként

bemutatott kilakoltatási történeteket csak indulati, érzelmi síkon lehet prezentálni, jogi

terminusokban nem. A sajtó – ellentétben a közoktatási, illetve a diszkriminációs

ügyekkel – nem jogszabályokra vagy jogelvekre hivatkozó érveket és ellenérveket közöl,

hanem síró gyerekeket, indulatos tisztviselôket, esetleg jótékonykodó karitatív akciókat

mutat be.

Romatelepek

A Pest megyei Tápiószecsô cigány kisebbségi önkormányzata az ÁNTSZ-hez, illetve a

regionális környezetvédelmi felügyelôséghez fordult, mivel a helyi romatelep szomszédságában

illegális szemétlerakó alakult ki. Az ÁNTSZ megállapította, hogy az illegális

hulladéklerakó mind közegészségügyi, mind járványügyi szempontból veszélyes.

A helyiek kevésbé árnyaltan fogalmaztak: patkányokról, rágcsálókról és asztmás gyerekekrôl

beszéltek. A helyi CKÖ perrel fenyegette a települési önkormányzatot, mert

megítélése szerint a községháza semmit sem tett az illegális szemétlerakó megszüntetése

érdekében.

Sokkal nagyobb publicitást kapott egy kisebb jelentôségû ügy: Keszthely városa palánkot

épített, hogy a nyári idegenforgalmi szezonban eltakarjon a városban pihenô külföldi

turisták szeme elôl öt, romák által lakott nyomorlakást. A híradások nyomán a város

lebontotta a palánkot.

A tápiószecsôi vitáról és az ottani állapotokról egy országos napilap is beszámolt.

Néhány hónappal késôbb a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ÁNTSZ fertôzô hepatitis A

megbetegedést diagnosztizált Ózd romatelepén. A romatelepekkel kapcsolatban kevés a

tényszerû információ; legfeljebb csak az illegális szemétlerakók – illetve általában a telepek

és a szemétlerakók közelségének – problémái, valamint a közegészségügyi szakha-

122

tósági vizsgálatok szolgáltatnak érdemi híranyagokat. A tápiószecsôi vita azért fontos,

mert ott a szakhatósági jelentések a két fél vitájában perdöntôek lehetnek. Egyébként az

országos sajtó csak felszínes riportokat közöl a telepekrôl.

Köztisztviselôi gyûlöletbeszéd

A Pest megyei Piliscsabán a település gyámügyi elôadója felkereste Toldi Noémi aljegyzôt,

hogy egyeztesse vele a segélyezési és gyermekvédelmi ügyeket. Az aljegyzô kérdésére

a gyámügyi elôadó megmondta, hogy hány roma él a településen. Erre az aljegyzô

felkiáltott: „Úristen, ennyien vannak, kár, hogy Hitler nem velük kezdte!” A mondat

nemcsak a gyámügyi elôadót háborította fel, de a helyi cigány kisebbségi önkormányzat

elnökét is, aki az elôtérben várakozva minden szót hallott. A Roma Sajtóközpont közvetítésével

az esetrôl beszámolt az egyik kereskedelmi tévé is, így az ügybôl országos terítésû

hír és országos botrány lett.

A polgármester eleinte megpróbálta bagatellizálni az aljegyzô kijelentését, mondván,

nem az ô dolga kivizsgálni, hogy egyáltalán elhangzott-e az inkriminált mondat: „Az

ártatlanság vélelme mindenkit megillet, addig is van fontosabb dolga a képviselô-testületnek.

Senki se akarja, hogy Sherlok Holmest játszanak.” Csakhogy az ügyben a romaügyekért

felelôs államtitkár felkérésére kisebbségi ombudsmani vizsgálat indult, és

Kaltenbach Jenô kezdeményezte, hogy indítsanak fegyelmi vizsgálatot, és függesszék fel

állásából az aljegyzôt. A választókerület országgyûlési képviselôje is azonnali vizsgálatot

követelt és azt, hogy ha bebizonyosodik a vád, bocsássák el az aljegyzôt. Szolidáris

volt a romákkal a helyi német és szlovák kisebbségi önkormányzat. A Magyar Köztisztviselôk

és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) jegyzôi tagozatának elnöke szerint

a piliscsabai aljegyzônek nincs helye a köztisztviselôk között, ha a vád beigazolódik.

Az önkormányzat kénytelen-kelletlen mégis megindította a fegyelmi vizsgálatot, és

a vizsgálat idôtartamára felfüggesztette állásából az aljegyzôt.

Nem kétséges, hogy a roma hírmûhelyek és a kisebbségi vezetôk mindenáron ki

akarták használni a helyzetet, és végre precedenst akartak. Korábban nem volt rá példa,

hogy polgármesterek, köztisztviselôk hasonló kijelentéseinek bármilyen következménye

lett volna. Csak a három leginkább emlékezetes eset: a Fejér megyei Csór polgármestere,

Csete Dezsô a zámolyi ügy kapcsán tévékamerák elôtt kijelentette, hogy a „ romáknak

123

az országban az emberek között nincs helyük, mivel az állatvilágban is kivetik maguk közül

az élôsködôket”. A korábbi sátoraljaújhelyi polgármester, Lackó Károly ugyancsak

nyilvánosan adott hangot annak a meggyôzôdésének, hogy a cigányok genetikailag hajlamosak

a bûnözésre. Emlékezetes Szegvári Péternek, a MeH korábbi államtitkárának az

a kijelentése is, hogy a cigányokat ingyenes fogamzásgátló tablettákkal kellene ellátni,

mert életkörülményeikhez képest túlzottan nagy körükben a szaporulat.

A piliscsabai esetnek az volt a közvetlen tétje, hogy sikerül-e elérni az aljegyzô elbocsátását,

és ezáltal meghúzni a tûrhetetlen köztisztviselôi magatartás határait.

A sajtó romaképének sajtója

A Fôvárosi Bíróság jogerôsen arra kötelezte a Magyar Fórum címû hetilapot, hogy fizessen

100 ezer forint közérdekû bírságot, valamint a felperesnek további 80 ezer forint nem

vagyoni kártérítést, és tegyen közzé bocsánatkérô közleményt. A felperes roma férfi a

NEKI segítségével indított személyiségi jogi pert a Magyar Fórum ellen, a lapban 2001-

ben megjelent „Cigányok rémuralma Pándon” címû riport miatt. A „ községben élô háromszáz

cigány a legváltozatosabb és gyakran kegyetlen bûntettek elkövetésével rettegésben

tudja tartani az egyelôre még többségi magyarokat” – tudható meg a riportból. A

cikkíró említést tesz a „ cigányok fônökérôl”, illetve a „K klánról” is. A jogerôs ítélet szerint

a lap megsértette „ K”, azaz a felperes Kolompár László személyiségi jogait. A személyiségi

jogi kereset, illetve a személyiségi jogok megsértését megállapító ítélet azonban

rejtve hagyta a cikk lényegét, a cigányság elleni gyûlöletkeltés szándékát.

Három roma lányt rutinszerûen igazoltattak a rendôrök 2003 júliusában, a Józsefvárosban.

A lányok egyike kiskorú volt. A rendôröket egy fotós kísérte, aki lefényképezte

a lányokat, de nem közölte velük, hogy a fotók valójában a Zsaru címû rendôrségi magazin

számára készülnek. Néhány nap múlva a lányok az említett magazinban látták viszont

a róluk készült képet; a képaláírás szerint a fotó prostituáltakat ábrázol. A lap fôszerkesztôje

késôbb sajnálkozott a „véletlen hiba” miatt, de a három lány nem érte be ennyivel és

kártérítési pert indított. A Zsaru magazinnak volt már hasonló ügye.

Az Országos Rádió és Televízió Testület döntése alapján áprilisban, fômûsoridôben

fél órára elsötétült a TV2 képernyôje. A testület megítélése szerint a március 30-án sugárzott

„ Bazi nagy roma lagzi” címû mûsor megsértette a médiatörvényt.

124

A Magyar Fórumot elmarasztaló ítélet nem keltett különösebb érdeklôdést, mint

ahogyan a Zsaru elleni keresetrôl is csak a roma hírmûhelyek tartották fontosnak beszámolni.

A TV2 „ Bazi nagy roma lagzi” mûsora ellenben hetekig a lapok címoldalán szerepelt,

és az ORTT döntését akár precedensnek is tarthatnánk. Elôször fordult elô, hogy

a médiahatóság súlyosan elmarasztalt egy romák rovására viccelôdô, tréfálkozó mûsort.

A leginkább elutasított kisebbségek – így a romák – rendre céltáblái lehetnek a legalpáribb

viccelôdéseknek. A viccelôdés tárgyát a tréfacsináló tetszése szerinti gúnyába öltözteti,

majd kineveti, kinevetteti. A mókamestereknek az a feltevésük, hogy a célcsoport

reprezentánsai választhatnak: vagy jó képet vágnak a tréfához, vagy pedig megsértôdnek.

Márpedig az elôbbi megoldás még mindig hálásabb, mint a sértôdöttség megalázó szerepe.

A harmadik opció váratlan volt: a jogi szankció.

Fél évvel késôbb a rivális kereskedelmi csatorna nagy nézettségû Esti showder Fábry

Sándorral címû mûsora is sztereotípiákból szôtt bohócruhába öltöztette meghívott roma

vendégeit, majd vállukat veregetve, a nézôkkel összekacsintva mulatott a fura lényeken.

Vele nevettek a meghívott vendégek is: kövér, aranyláncot viselô vállalkozók, cigány

„vajdák”, akik elmesélték, hogy csak a pénz a fontos, és ma is a „vajda” tesz igazságot a

vitázók között. A miniszter, az ORTT, a roma értelmiség tekintélyes személyiségei pedig

igyekeztek jó képet vágni.

125

VI. TÁRSADALMI, POLITIKAI ESEMÉNYEK

„Az új kormány tevékenységét szemlélve egyelôre a nagy ívû tervek megfogalmazásának

vagyunk a tanúi, várjuk a tényleges lépéseket. Ezért a 2002-es évet a változás és várakozás

évének nevezhetjük” – e mondatokkal zártuk az elôzô évi jelentésünket. Ezek után jelentôs

áttörést, eredményeket vártunk a 2003-as évtôl, de már most elôrebocsáthatjuk, csalódnunk

kellett várakozásainkban. A kezdeti lendület megtorpant, koncepció és valódi politikai

akarat hiányában csak egyhelyben toporgásról, „üresjáratról” beszélhetünk.

Az Országos Cigány Önkormányzat körüli bonyodalmak

2003 januárja az Országos Cigány Önkormányzat elektori gyûlésével és botrányával kezdôdött.

Ez azonban nem a cigányok botránya volt – mint sokan szerették volna gondolni –,

hanem az a régóta robbanással fenyegetô helyzet, amelynek oka a kisebbségekkel foglalkozó

jogi szabályozásban és választási rendszerben rejlett. Felszínre kerülését pedig –

hosszú évek óta elôször – egy valódi politikai versengés váltotta ki. Az OCÖ tagjainak

megválasztásakor ugyanis elôször jelent meg olyan politikai erô, amely képesnek tûnt a

már két ciklus óta hatalmon lévô vezetôk leváltására. Az eddigi „uralkodók” természetesen

nem örültek ennek. És idáig nem is lett volna különösebb baj, csak ehhez adódott

hozzá a jogi szabályozás lehetetlen volta. A szabályok szerint ugyanis a választásra jogosultakat

– több mint 4 ezer embert! –összeterelték egy helyre, és a választások lezárásáig

– ami közel egy nap – megpróbálták ott tartani. A többségében vidékrôl, hajnalban indult

emberek egy idô után fáradni kezdtek. A politikai szócsaták és villongások már szinte

olyan alacsony színvonalon zajlottak, mint a 2002-es országgyûlési választások idején.

És amikor az eddig hatalmon lévô koalíció számára világossá vált, hogy nem lehetnek

gyôztesek, kivonultak a választásról. A szavazást természetesen megtartották, az Országos

Választási Bizottság pedig gyôztesnek nyilvánította a Demokratikus Roma Koalíció

tagjait. A Farkas Flórián vezette Lungo Drom koalíciója óvást nyújtott be. Ennek elfogadására

elvileg nem sok esély volt, hiszen minden abban a – jogilag igen kevéssé szabályozott,

de szokásjogilag már kialakult – szisztémában zajlott, mint az elôzô két ciklus

idején. A Legfelsôbb Bíróság azonban helyt adott az óvásnak, és elrendelte a választás

megismétlését. Indokolásukban a legfôbb érv az volt, hogy a végsô szavazás idején már

126

nem volt meg a törvényben elôírt, a határozatképességhez szükséges 50%-os részvételi

arány. A jogszabály azonban csak azt írja elô, hogy a választási gyûlés megkezdésekor

kell meglennie ennek az aránynak, és nem szól az utolsó szavazásokról. Így értelmezte

ezt annak idején az OVB és maga a Legfelsôbb Bíróság is. Mivel ezt az értelmezést megváltoztatták

– és ebbôl a szemszögbôl nézve az elôzô két testület megválasztása is jogellenes

módon történt –, szükségesnek tûnt új választás kiírása március elsejére. A szabályozás

hiányát összekapcsolva a jogértelmezéssel, rendkívül erôs fegyver került a mindenkori

vesztésre álló politikai csoportok kezébe, hiszen kivonulásukkal érvényteleníthették

a választást. Félô volt, hogy egy ilyen esetben nem tud megalakulni az OCÖ. Jól

jellemzi a további jogbizonytalanságot, hogy az érdekelt felek folyamatosan különbözô

fórumokhoz fordultak, miniszteri biztos, kormánybiztos kirendelését, nemzetközi megfigyelôk

küldését kérve. Ezek után meglepôen simán, nagy többséggel a Demokratikus Roma

Koalíció tagjai nyerték meg a megismételt választásokat, az eddig „ hatalmon lévô”

Lungo Drom tagjai közül csak ketten kerültek az országos testületbe.

A jogbizonytalanság miatt kialakult botrányok sora azonban korántsem ért véget ezzel,

az év háromnegyed részében a közérdeklôdés tárgyát képezték, és miden más,

romákkal kapcsolatos kérdést háttérbe szorítottak. Az „összecsapás” most már a megválasztott

új koalíció tagjai között folytatódott, rögtön az OCÖ alakuló ülésén. Mivel többen

is aspiráltak az elnöki pozícióra, a jelöltek egymás lépéseit folyamatosan megkérdôjelezték.

Hiszen azt sem szabályozzák megfelelôen a kisebbségi jogszabályok, hogy ki és

mikor hívhatja össze az OCÖ alakuló ülését. Az ilyen elôzmények után mégiscsak megrendezett

alakuló ülésen, ahol a sajtó nyilvánossága elôtt még tettlegességre is sor került,

megválasztották elnöknek Horváth Aladárt, a radikálisnak tartott roma politikust, a koalíciót

alkotó egyik csoportosulás pedig kivonult az OCÖ-bôl. Horváth megválasztása többeket

nem csak meglepett, hanem félelemmel is eltöltött, hiszen ô volt az, aki a kisebbségi

önkormányzati rendszert károsnak, az „ intézményesített szegregáció” formájának,

ebbôl következôleg megszüntetendônek ítélte. Azt, hogy ebben a pozícióban valóban ebbe

az irányba terelte volna-e a folyamatokat, nem tudtuk meg. Három hónap után –mely

idô alatt leginkább az OCÖ helyzetének felmérésére és konszolidációjára törekedett –

elégedetlen alelnöke és az alakuló ülésrôl kivonult szervezet jelöltjei bizalmatlansági indítvány

segítségével megbuktatták az éppen csak hivatalba lépett Horváth Aladárt. Helyét

Kolompár Orbán vette át. Az elkövetkezô hónapokat pedig az egymás ellen indított

127

eljárások, jogértelmezések kérése és keresése, majd Kolompár konszolidációs törekvései

határozták meg, az érdemi munka helyett.

Összegezve az OCÖ körül kialakult helyzetet akár egy természetes folyamatnak is

tanúi lehettünk volna. Nem történt más, mint megbukott egy régi vezetés, majd a fôvárosi

roma és nem roma értelmiségi réteg támogatását élvezô Horváth Aladárt megbuktatta

a vidékrôl jövô, sikeres vállalkozó Kolompár Orbán, aki a vidéki roma politikusok és vezetôk

támogatását élvezte. A probléma csak az, hogy mindez rendkívüli mértékû, a roma

politika és ez által a roma lakosság presztízsét is romboló botrányok során ment végbe,

amelynek – meggyôzôdésünk szerint – alapvetô okait a már régóta nyilvánvaló, elégtelen

kisebbségi jogi szabályozásban kereshetjük. Ennek megváltoztatására azonban csak a

„nagypolitika” képes.

Kormányzati romapolitika

A kormányprogramban is megfogalmazott nagyra törô tervek a romák élethelyzetének javítása

érdekében, illetve a Romaügyi Hivatalban 2002-ben megindult munka alapvetô

szemléletváltozást, változásokat ígért. Ezzel az illúzióval azonban gyorsan le kellett számolnunk.

Hosszú idô után elôször volt négy cigány származású képviselô is a parlamentben.

Azt vártuk, hogy végre a romák nehéz és kilátástalan helyzetére sokszor és hatásosan

hívják majd fel a figyelmet a megválasztott roma képviselôk. Még azt is gondoltuk,

hogy félretéve a különbözô pártérdekeket, akár egységesen is tudnak figyelemfelhívó

módon politizálni a magyarországi romák érdekében. Nem ez történt. A négy képviselôbôl

ketten még a „szûzbeszédüket” sem tartották meg mind ez ideig. Farkas Flórián 5 alkalommal,

Teleki László 3 alkalommal, ketten együtt, összesen alig 22 perc erejéig terhelték

képviselôtársaikat a romák problémáival. Ennél az elemzôk – és talán a romák is –

valamivel többre számítottak. Mert fontos a jövôjük szempontjából a pártfegyelem, de

történelmi lehetôséget szalasztanak el e miatt.

Teleki László azonban lehetôséget kapott kormányzati pozícióban a romák élethelyzetének

javítására. Politikai államtitkári jogköre közjogilag egy kicsit mindig is ingatag

volt, hiszen azt a feladatot kapta, hogy a különbözô szaktárcáknál kinevezett miniszteri

biztosok és roma referensek irányításával, befolyásolásával alapvetôen alakítsa és meghatározza

a kormány romapolitikáját. Rövid idôn belül kiderült, hogy a gyakorlatban ez

128

igen kevéssé járható út. Egyrészt jelentôsen lelassult a kinevezések folyamata, ahol azonban

ez megtörtént, ott köztisztviselôi állományba, ezáltal az adott minisztérium irányítása

alá kerültek a miniszteri biztosok és a referensek, így munkájuk irányításába, hatáskörükbe

nem igazán volt beleszólása az államtitkárnak. A kinevezett fiatal romák, legjobb

szándékuk ellenére is szinte tehetetlennek bizonyultak az adott pozícióban. Egyrészt csekély

közigazgatási gyakorlattal rendelkeztek, másrészt kezdôként az apparátus alján helyezkedtek

el, így hatáskör hiányában legfeljebb csak szemlélôi, mintsem alakítói lehettek

az adott szaktárca romákkal kapcsolatos programjainak. Ez alól egy kivétel volt,

Bernáthné Mohácsi Viktória, akit a kisebbik koalíciós párt az Oktatási Minisztériumba

miniszteri biztosnak nevezett ki. Ezáltal benne „sûrûsödött össze” az SZDSZ romákkal

kapcsolatos politikai elképzelése, támogatást és lehetôséget kapott az integrált oktatási

gyakorlat megvalósítására. A kétségkívül elôremutató szándék hozadékairól még korai

lenne beszélni, az elemzôk és érdekeltek körében azonban máris komoly viták vannak a

program alapelveirôl és gyakorlatáról (mint errôl olvashattak már kötetünkben).

Hasonló sorsra jutott az a szándék, amely a Romaügyi Tanácsot létrehozta. Az eredetileg

kiemelkedô roma és nem roma személyiségekbôl álló testületet tanácsadó szervnek

szánták, a résztvevôk jelentôs része azonban a romapolitika alakításába szeretett volna

beleszólni. Így fokozatosan protokolláris testületté vált.

Legtöbbet a Romaügyi Hivataltól lehetett volna várni. Az eredeti szándék szerint is

alapvetôen stratégiai tervezéssel foglalkozó szervezet államigazgatási és irányítási helyzete

ingatag alapokon állt. A Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozott, amelyet Kiss Elemér

vezetett, közvetlen irányítását pedig Berki Judit látta el helyettes államtitkári pozícióban.

És ide kötôdött még Teleki László is. A kapcsolat azonban a kezdetektôl fogva tisztázatlan

volt, így gyakran furcsa helyzetek alakultak ki.

Ennek tipikus példája a középtávú intézkedéscsomag átdolgozásának kérdése. A hivatal

munkatársai és szakértôi – az államtitkár által is közvetített politikai elhatározás

nyomán – áttekintették a kérdést, és arra a megállapításra jutottak, hogy egy teljesen új

szemléletû programra van szükség. A stratégiai tervezés során olyan új szemléletû program

alakult ki, amely megvalósítása esetén minôségi elôrelépést ígért a romák számára.

A tárcaközi egyeztetések során azonban világossá vált, ennek kivitelezése lehetetlen. Az

ilyen átfogó programokat ugyanis csak teljes feladat- és forráskoncentráció segítségével

lehet megvalósítani. A politikai akarat azonban ilyen messzire nem terjedt ki. A szak-

129

tárcák a korábbi gyakorlatot kívánták folytatni, amely során saját maguk határozzák

meg, milyen, romák számára is elérhetô programot kívánnak megvalósítani, és erre

mennyi anyagi forrást áldoznak saját költségvetésükbôl. Ez az évtizedes, sikertelen, de

legegyszerûbb gyakorlat – amelynek „ hatékonyságát” a kutatási eredmények jól jellemzik

– kapott további politikai támogatást. Senkiben sem volt meg az akarat arra, hogy

célzott és koncentrált lépésekkel tényleges változásokat generáljon a romák élethelyzetében.

Sôt, egyre inkább eluralkodott az a nézet, hogy „ cigánykérdés márpedig nincs”.

Ez a kormányzati szinten is egyre elfogadottabbá váló politikai felfogás kárhoztat minden

olyan intézményt és programot, amely kifejezetten csak a romákat célozza meg, ezt

egyfajta szegregációs formának tartják. Helyébe egyre inkább az ún. esélyegyenlôségi

politika lép, amelyben nincs külön cigányokkal foglalkozó program, hanem a romák

ügyét egy megoldandó kérdéskörbe sorolja más szociális problémákkal. Ez a politikai

fordulat a Romaügyi Hivatal teljes csôdjét jelentette. Stratégiai programjait nem tudta

megvalósítani, egyre inkább „bedarálta” az államigazgatás, a munkatársak tevékenysége

többnyire az irreleváns kérdésekkel való foglalkozásban merült ki. Hiszen ezek után

leginkább pl. a KRESZ szabályainak vagy az állatvédelmi törvény változásainak elôterjesztéseit

kellett véleményezni.

Mindezek után a kormányzati romapolitikát látványos, de a romák tömegeit nem

érintô kérdések határozták meg. Búvópatakként felbukkant a telepfelszámolás – eddig

még soha el nem induló – ügye, bizottságok alakultak, megszûntek. Az igazi sikereket –

mint az elôzô kormány idején is – leginkább az intervenciós és egyéb, de nem túlságosan

nagy összegeket tartalmazó keretek felosztásával lehetett elérni, valamint az örök „ slágerrel”,

az ösztöndíjakkal.

Hozzájárult a helyzet fokozatos romlásához az állandó változásokhoz társuló döntésképtelenség.

Elôször Kiss Elemért Kiss Péter váltotta fel a kancellária élén, majd az év

közepén Lévai Katalint esélyegyenlôségi tárca nélküli miniszterré nevezték ki. Minden

alkalommal várni kellett arra, hogy az új vezetô milyen koncepcióval rendelkezik a kérdésben,

az eddig kialakított programok megvalósíthatóak-e, vagy átdolgozást igényelnek.

A legnagyobb változást kétségtelenül Lévai kinevezése jelentette, akinek a révén véglegesen

gyôzedelmeskedett az a koncepció, amely tagadja a „ cigánykérdés” létét. A politikai

elképzelés szerint az ilyen típusú programok csak fokozzák a cigányság különállását,

hiszen elsôsorban szociális kérdésekrôl van szó, amelyeket azonban az általános szociál-

130

politika részeként kell megoldani. Ami „ maradt”, azt pedig „ kezeli” az esélyegyenlôségi

politika, amelynek jelenlegi alanyai a nôk, a fogyatékosok és a romák. Megítélésünk szerint

ez a felfogás alapvetôen elhibázott. Annyira más típusú problémákkal küzdô, ebbôl

következôleg más megoldásokat is igénylô csoportokat tettek egy „ közösséggé”, hogy ez

eleve sikertelenségre ítéli a politikát, illetve még ezeket az egyébként sajátos módon hátrányos

helyzetben lévôket is egymás ellen tudta fordítani a költségvetés elosztásakor.

Ebben a felfogásban készült el és került elfogadásra az évek óta hiányolt és az Európai

Unió által is elvárt antidiszkriminációs törvény, a „2003. évi CXXV. törvény az

egyenlô bánásmódról és az esélyegyenlôség elômozdításáról”. Ebben a jogalkotó pótolta

régi adósságát, és meghatározásra kerültek a diszkrimináció fajtái a magyar jogrendszerben

is. Ezen pozitívum mellett azonban rengeteg bírálatot kapott az a módszer, amely teljesen

más problémák mellé – mozgássérültek, nemi identitás kérdése stb. – besorolta a

romákat sújtó kiterjedt diszkriminációs gyakorlatot is. Ezt sokan sértônek találták. Nem

beszélve arról, hogy nem jött létre az az intézményrendszer, amely feltárná és szankcionálná

a kirekesztô magatartást. Íme tehát ismét egy szükséges jogszabály, hatásos szankciórendszer

nélkül.

Még rosszabbul járt a kisebbségi törvény új koncepciójának ügye. A kisebbségi választások,

valamint a kisebbségi önkormányzatok mûködése során tapasztalt, sokszor lehetetlen

helyzetek arra ösztönözték a jogalkotókat, hogy felgyorsítsák a reformot. A kisebbségi

névjegyzék, a passzív és aktív választójog kérdése azonban hosszú viták sorát

nyitotta meg. Elkészült ugyan egy újabb tervezet, de parlamenti elfogadásáról azóta sincs

hír. A rosszul mûködô, lehetetlen helyzeteket eredményezô hatályos kisebbségi törvény

tízéves évfordulóját azonban megünnepelték az érdekeltek.

A 2003-as év végére pecsételôdött meg a nagy reményekkel induló Romaügyi Hivatal

sorsa. Lévai Katalin kinevezése után sokáig függôben volt a kérdés, hogy a romákkal

foglalkozó hivatal a Miniszterelnöki Hivatalban marad-e vagy kiszervezik onnan és a Lévai

által felügyelt területek összevonásával kvázi minisztériumot hoznak létre. Ez utóbbi

megoldás mellett döntöttek. Létrejött az Esélyegyenlôségi Kormányhivatal, és ennek

egyik fôigazgatóságává minôsítették le, fôosztályi szintre a romaügyet. Ez – az azóta eltelt

idôszak is bizonyítja – legalább olyan rossz döntésnek tûnik, mint az elôzô kormány

idején az Igazságügyi Minisztériumhoz rendelt cigánykérdés. Azonban kitûnôen illeszkedik

abba a koncepcióba, hogy „ nincs romaügy”. Teleki ebben a helyzetben közjogilag

131

még inkább légüres térbe került. Berki Judit pedig nem kívánván asszisztálni a helyzethez,

lemondott pozíciójáról. Ezzel sikerült kiüresíteni a kormányváltás után biztatóan induló

romaügyet.

Összegezve a 2003-as év történéseit, hatalmas csalódottságunknak adhatunk hangot.

Elôrelépés legfeljebb csak a sokat emlegetett ösztöndíjak ügyében történt, minden más területen

csupán „pangásról” beszélhetünk. Az önálló hivatal visszafejlesztésével pedig –

saját megítélésünk szerint – jelentôs visszaesésnek vagyunk tanúi. Így a 2003-as évet, a

kormányváltás után tapasztalt jelek elhalása után, a legjobb szándékkal is csak a „megtorpanás

évének” nevezhetjük.

132